Belföld
Győr fideszes polgármestere szerint égbekiáltó baromságot nyilatkozott az országos kórház-főigazgató
Dézsi azt olvasta, hogy Jenei szerint az egészségügyi dolgozók távozása után még javulhat is az egészségügyi ellátás.
A már meghirdetett felvételiket nem törlik a középiskolákban, kollégiumban az érettségizők...
Az Emmi már közölte az oktatási intézményekkel a következő hónapra érvényes szabályokat.
Titkosügynök-mesével csalt ki egy férfi 26 millió forintot, négy év börtönt kapott
Egyik áldozatát a sztori hihetősége miatt még egy állítólagos fedett akcióba is bevonta.
Csányi Sándor OTP-vezér szerint a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot
Szerinte ennek köszönhetően lett kisebb a gazdasági visszaesés Magyarországon.
A saját anyját is kirabolta az a férfi, aki azután a szentendrei HÉV-en napokig lopott telefonokat
L. Zoltánt a rendőrség március 3-án fogta el.
A virágboltok csak kedden zárnak, a bölcsődék egyelőre nyitva maradhatnak
„Nem volt más választásunk”, indokolta a minden eddiginél nagyobb szigorításokat a miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában. A kínai vakcinától nem volt semmi baja, másnap bement dolgozni....
Orbán Viktor: A kerti munkához szükséges boltok és a bölcsődék nyitva maradnak, a virágosok...
A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában elismerte, hogy az oltásban összevisszaság van, feláll egy csoport, hogy megoldja a gondokat. Arról is beszélt, hogy akár 15-20 ezerre...
Kerületi katasztrófavédelmi versenyt is nyert a fiatal jobbikos, akinek a kezében beindult a...
Jutalma egy oklevél és egy csillogó aranykupa volt.
Pénzmosással gyanúsítanak egy 69 éves Tolna megyei nőt
A rendőrség szerint legalább ötvenmillió forintnyi gyanús pénznek nyitott számlákat különböző bankoknál.











