Szétverték Budapest új traffipaxait a Váci úton, egyik sem élte túl az első évet
A két berendezés közül egyik sem használható már, pedig rövid időn belül több száz gyorshajtót fogott velük a rendőrség. A traffipaxpusztítások száma Európa-szerte emelkedik.
Újabb három külföldi ellen adtak ki elfogatóparancsot a kitörés napi támadások miatt
A rendőrség nyomozócsoportja már tíz embert azonosított az antifasiszta támadások ügyében.
A Fidesz és az ellenzék együtt vezeti Szekszárdot a fideszes polgármesterrel szemben
Ács Rezső akadályozza a helyi közgyűlés munkáját, így a város több milliárd forint fejlesztési pénztől esett el. A polgármester nem hajlandó lemondani, ami kreatívvá tette a helyi képviselőket.
Eddig 1826 pedagógus jelezte, hogy felmond, ha elfogadják a köznevelési státusztörvényt
A kezdeményező szervezetek azt akarják felmérni, hogy hány pedagógus esne ki a közoktatásból, ha a kormány megvalósítaná a köznevelési terveit.
Több rendőrségi razziát kér Pintértől a VII. kerületi polgármester
A kerületben működik a legtöbb szórakozóhely, sok a turista, de megjelenik a deviáns viselkedés és a drogárusok is, ezért kell több rendőr Niedermüller Péter szerint.
Ismét elutasították a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárról szóló népszavazás kérdéseit
A helyi választási bizottság elnöke szerint sérülne a vállalkozás szabadsága, ha a debreceniek szavazhatnának arról, hogy legyen-e akkumulátorgyár a város mellett, de további kifogások is felmerültek.
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint kilökött egy nőt a győri panelház tizedik emeleti...
A férfi rokonai a Telexnek azt mondták, szerintük öngyilkosság történt.
A tanárkirúgásokról feltett kérdéseinkre sosem válaszoló belső-pesti tankerület szerint...
Szerettünk volna az eseményen részt vevő Marosi Beatrix tankerületi vezetőtől választ kapni azokra a kérdésekre, amikre írásban sosem reagált.
Beat a Népszínház utcában sétálva, egy Facebook-élőben üvöltve hívta ki L.L. Juniort, hogy verje meg
A rapper egy 35 perces, 18+-os szóhasználatú videóban beszél a feleségéről, újságírókról és a Fekete Vonat tagjairól.
„Törött szíveket rajzolnak a foglalkozásokon a gyerekek” – bizonytalan az Ukrajnából ide menekült...
A civilek szerint kiszámíthatatlan, hogy valóban segítenek-e a menekülteknek azok az intézmények, amelyeknek ez lenne a feladata, és az is kérdéses, eljutnak-e az iskolába a gyerekek.













