Orbán Viktor is részt vett Schmidt Csaba volt tatabányai polgármester temetésén
Kilenc évig vezette Tatabányát, egy cikluson át a Fidesz országgyűlési képviselője is volt.
Majdnem 23 millió kilométert tettek meg a metrópótló buszok a hármas metró felújítása alatt
Öt és fél év után ismét teljes vonalon közlekedik a hármas metró. Naponta átlagosan 154 sofőr dolgozott a metrópótló buszokon.
Előfordul, hogy a nevelőszülőktől kell megvédeni a gyerekeket
Megjelent a friss ombudsmani jelentés a nevelőszülőknél élő gyerekek helyzetéről, ebből kiderült például, hogy a nevelőszülői rendszer nincs felkészülve a különleges szükségletű gyerekek gondozására.
Már tavaly augusztusban lehetett tudni, hogy valami nem stimmel az M6-os autópálya építésénél
Kifelejtettek a tervekből egy 595 méter hosszú szakaszt, ami a már meglévő utat és az új pályát köti össze.
Kényszerleszállást hajtott végre az EasyJet repülőgépe Budapesten egy agresszív utas miatt
A brit férfit leszállították a magyar rendőrök. Nagy tapsot kaptak a többi utastól.
Tizenkétezer forintba kerül egy kiló tücsökliszt, de nagyon egészséges
Szakértők szerint a rovarok a jövő élelmezésének kihagyhatatlan részei lesznek.
Bár a svéd politika keményen beleszállt Orbánba, bonyolultabb alku állhat a NATO-csatlakozás ügye...
Ha a magyar választókat nem sértegették is, az utóbbi években több svéd politikusnak is sikerült keresztbe tennie a magyar kormánypártoknak például a migrációról szóló vitákban vagy a Fidesz...
A szegedi Science Park 9,5 milliárdot kapott a kormánytól
Az idei 6,4 és a jövő évi 3,1 milliárdot út- és közműfejlesztésre szánta a kabinet.
Szétverték Budapest új traffipaxait a Váci úton, egyik sem élte túl az első évet
A két berendezés közül egyik sem használható már, pedig rövid időn belül több száz gyorshajtót fogott velük a rendőrség. A traffipaxpusztítások száma Európa-szerte emelkedik.













