Tizenkétezer forintba kerül egy kiló tücsökliszt, de nagyon egészséges

2023. április 1. – 08:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem szorulunk rá a kukacevésre” – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, miután az Európai Unió tagországaiban négy rovar élelmiszercélú felhasználását engedélyezték. Nagy szerint „veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokásaink” és „a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni”.

Szakértők szerint viszont a rovarok a jövő élelmezésének kihagyhatatlan részei lesznek, mivel fogyasztásuk egészséges, tartásuk és feldolgozásuk pedig jóval környezetbarátabb, mint a jelenlegi haszonállatok többségének – derült ki a Deutsche Welle riportjából.

Ma még csak külföldről lehet importálni, és a beszerzése meglehetősen drága:

Egy kiló tücsökliszt 11-12 ezer forintba kerül.

Az Agrártudományi Egyetemen már vizsgálják, hogy hogyan lehet rovarőrleményekkel sütni-főzni, és megalakult az első olyan magyar cég, amely takarmányozási céllal tenyészt, és dolgoz fel fekete katonalegyet. A Grinsect üzemében jelenleg napi 200 kilogramm katonalárvát tudnak előállítani, de idén megnyílik a nagyobb üzemük is, amelyben már napi három tonna élő lárva felnevelésére lesznek képesek.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!