A Fidesz és az ellenzék együtt vezeti Szekszárdot a fideszes polgármesterrel szemben

2023. március 31. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva

A polgármester jogköreinek megvonásával, nagykoalícióban irányítja Szekszárdot a Fidesz–KDNP, valamint a helyi ellenzék. A szokatlan politikai fordulathoz vezető hosszú út állomásairól szól a Népszava és a 444 cikke. A várost vezető fideszes Ács Rezső korábban, a járványra hivatkozva minden lényeges döntési jogkört magához vont, majd ezeket később is magánál tartotta. Nem hajtotta végre a közgyűlés határozatait sem, sőt, a képviselők egy idő után saját indítványt sem terjeszthettek elő.

Az ügyet az teszi igazán különössé, hogy az egyébként a Fidesz–KDNP színeiben politizáló Ács idegrendszeri betegséggel küzd, ami korlátozza a mozgásban és a beszédben, ezért városvezetői feladatait is nehezen tudja ellátni, de nem hajlandó lemondani. Az évek óta tartó huzavona fontos velejárója, hogy Szekszárd a Modern Városok Program keretében elnyert 50 milliárd forintot nem tudta felhasználni, de az utóbbi években elnyert uniós forrásoknak is mindössze a negyedét hívták le.

Mint a cikkből kiderül, a helyi politikai játszma akkor vett újabb fordulatot, amikor Ács Rezső váratlanul azonnali hatállyal kirúgta addigi szövetségesét, Gábor Ferenc jegyzőt, aminek állítólag az volt az oka, hogy Gábor kiküldte a testületi ülésről Posta Zoltánt, akinek Ács az alpolgármesteri széket szánta.

A kormánypárt és ellenzéki képviselők olyan új megoldást találtak a helyzet kezelésére, amelyben a szekszárdi közgyűlés pénzügyi és gazdasági bizottsága közt osztották szét az előzőleg a polgármestertől elvont döntési jogköröket. Az összhangot pedig az biztosítja a városban, hogy mindkét bizottságban egyenlő számban vesznek részt a kormánypárt és az ellenzék képviselői, így csak összhangban tudnak dönteni. A Magyarország utóbbi tíz évében szokatlan politikai konszenzus főpróbáját tavaly nyáron tartották, amikor Ács Rezső tiltakozása ellenére a képviselők elérték, hogy ne kelljen visszafizetni 2 milliárd forint uszodaberuházásra szánt támogatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!