Belföld
Dömötör Csaba: 1,363 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt
A miniszterhelyettes szerint ez jelzi, hogy „a nemzeti konzultáció újra bizonyított”.
Februárban dönthet a főváros a taxis tarifák emeléséről
Az egyik taxis szervezet szerint a városvezetés egyetért az emelés szándékával, csak idén már nem tudott közgyűlés elé kerülni az ügy.
Elbocsátja még meglévő dolgozóit a Tungsram, 30-40 ember maradhat a cégnél
Novemberben rendelték el a cég felszámolását, januárra teljesen leépíti a létszámát.
Németh Szilárd: Fehér, keresztény értékek nyertek vb-t, Orbán a kis embert látta meg Messi sikerében
Novák Katalin pedig a családapát.
Meggyújtották az első hanukagyertyát a Nyugati téren
Az ünnepen Köves Slomó rabbi és Fürjes Balázs államtitkár mondott beszédet.
A fideszes Szombathy Dénes Gyula nyert a XX. kerületi időközi önkormányzati választáson
A képviselő a szeptemberben elhunyt MSZP-s Komoróczy László helyére kerül be.
Miskolci polgármester: A Barlangfürdőt nyitva kívánjuk tartani 2023-ban is
A szokásos karbantartás rövidebb lehet, így két hét januári szünet után kinyithat majd újra az emblematikus miskolctapolcai fürdő.
ATV: Nem fizetné ki a kormány a Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintot a fővárosnak
A területfejlesztési miniszter levele szerint nem tartották be az erről szóló egyezség egyik pontját, de a főváros szerint ez nem igaz.
A magánellátásban részt vevő orvosok is dolgozni fognak az állami rendszerben
A kormány azt tervezi, hogy az állami egészségügyet elhagyó orvosokat legalább egy rövidebb munkavállalásra azért kötelezi az állami rendszerben is.
Árhullámokat okozott a Tiszán a lehullott csapadék
Emelkedett a Balaton és Velencei-tó vízszintje is.













