Donáth Anna elküldte a státusztörvény angol szövegét az Európai Bizottságnak

2023. július 6. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője elküldte az Európai Bizottságnak a státusztörvény Parlament által elfogadott szövegének angolra fordított kivonatát – közölte a Momentum. Az ellenzéki párt közleménye szerint Donáth Anna tegnap küldte el a jogszabály szövegét, miután az Európai Bizottság jogállamisági jelentésről szóló sajtótájékoztatóján Vera Jourová, a Bizottság alelnöke bejelentette: szeretnék látni a végleges, elfogadott szöveget, hogy megvizsgálhassák annak jogállamisági problémáit.

Donáth Anna a bizottság alelnökének küldött levelében sürgette, hogy a Bizottság emelje be az EU-s pénzeket blokkoló jogállamisági feltételek közé a pedagógusok 50%-os béremelését, és a magyar oktatási rendszer átfogó reformjámak megindítását.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, az Európai Bizottság szerdán a várakozásoknak megfelelően elfogadta a 2023-as jogállamisági jelentést a 27 tagállamra, köztük Magyarországra vonatkozóan. Négy területet vizsgálnak szorosan a jogállamisági jelentés során: a nemzeti igazságügyi rendszereket, az antikorrupciós rendszereket, a médiapluralizmust, valamint az intézményi ellenőrzéseket és egyensúlyokat.

Jourová arról is beszélt, hogy jelenleg egyedül Magyarországon van érvényben országos vészhelyzeti kormányzás az Európai Unióban. Más országokban legfeljebb egy-egy régióra terjed ki a vészhelyzet.

Röviden reagált az Országgyűlés által kedden elfogadott, a pedagógus szakszervezetek és pedagógusok által is keményen bírált státusztörvényre is. Jourová azt mondta, szeretnék látni a legutolsó elfogadott szöveget, és megjegyezte, hogy a Helyreállítási Alapok egyes feltételei kötődnek a tanárok fizetéséhez.

A státusztörvényt azóta aláírta Novák Katalin államfő és elrendelte a kihirdetését is. Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény elfogadásáig, ebben a cikkünkben írtunk, azzal pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek, és miért tüntettek ellene, itt foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!