Novák Katalin aláírta és ki is hirdette a státusztörvényt

2023. július 6. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin köztársasági elnök aláírta a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt – derül ki a Sándor-palota közleményéből. Az államfő egyben a törvény kihirdetését is elrendelte.

„A sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett ”státusztörvény-tervezet„ leginkább vitatott pontjai az elfogadott jogszabályban már nem, vagy érdemi módosítással szerepelnek. Ez a törvény tehát tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta.

Ezért, áttanulmányozva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szövegét és mérlegre téve a mögötte meghúzódó törvényhozói szándékot, úgy ítélem meg, hogy az új törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását, egyértelmű kereteket biztosít, és megteremti a béremelés alapját” – írta Novák Katalin.

Nem sokkal később, csütörtökön délelőtt a törvény „A pedagógusok új életpályáról” címmel a Magyar Közlönyben is megjelent.

Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény elfogadásáig, ebben a cikkünkben írtunk, azzal pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek, és miért tüntettek ellene, itt foglalkoztunk.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!