A Fidesz-székház mellett feszültek egymásnak a tüntetők és a rohamrendőrök

2023. május 19. – 16:52

frissítve

A Fidesz-székház mellett feszültek egymásnak a tüntetők és a rohamrendőrök
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • 16:30-tól több százan gyülekeztek a Tisza István emlékműnél a diákok által szervezett demonstráción. A tüntetők az oktatás általános rossz helyzete mellett fel akarták hívni a figyelmet a bevezetni tervezett státusztörvény problémáira.
  • Az idővel többezresre duzzadt tömeg nem sokkal 17:00 után elindult az Oktogon irányába. A tüntetők a „Könnygáz nem tanít” és a „Szabad ország, szabad oktatás” rigmusokat skandálták, a körutat a rendőrök lezárták.
  • 18:30-kor megérkezett a többezres tömeg az Oktogonra, ahol a Pedagógusok Szakszervezetének tagjai várták őket. Itt néhány ellentüntető zavarta meg az egyik felszólaló beszédét, de őket a biztonsági emberek kikísérték a tömegből. A diákok a beszédeikben arra kérték a tüntetőket, hogy csatlakozzanak a „7igenes” népszavazási kezdeményezésükhöz.
  • A tüntetés hivatalosan nem sokkal 19:00 után véget ért, a diákok bejelentették, hogy június elsejére a Tanítanék Mozgalom és a noÁr mozgalom közös tüntetést szervez. Ezután sok tüntető indult el az Oktogonról a Hősök tere irányába. Majd a diákok a Fidesz Lendvay utcai székházához akartak menni, de a rendőrök elállták az útjukat a Rippl-Rónai utca sarkán.
  • Egy félórás patthelyzet után a diákok elkezdték hátrébb nyomni a rendőröket, ezután sok rohamrendőr érkezett, akik visszanyomták őket, dulakodás alakult ki. A rendőrök több tüntetőt kiemeltek a tömegből, majd saját sorfalukon áttörve elkezdték hátrébb tolni a tüntetőket, ezzel három részre osztották a tömeget.
  • A dulakodás után újabb patthelyzet alakult ki, utána már békés volt a hangulat, a tüntetők csak beszélgettek, énekeltek.

Fél órával az újabb diáktüntetés előtt közleményben jelezte a Belügyminisztérium, hogy a parlamenti pártokkal is egyeztetni kíván a státusztörvénynek is nevezett új pedagógus életpályatörvény bevezetéséről.

Pintér Sándor belügyminiszter jövő szerdára hívta egyeztetésre a parlamenti pártok (Fidesz-KDNP, DK, MSZP, Momentum, Jobbik, Mi Hazánk) frakcióvezetőit, politikusait, szakértőit. „A Belügyminisztérium bízik benne, hogy a baloldali pártok – ahelyett, hogy gyakran erőszakig fajuló tüntetéseket fűtenek, és bevallottan azért dolgoznak, hogy megakadályozzák a pedagógusbéremelés fedezetét biztosító uniós források kifizetését – hajlandóak a higgadt, konstruktív párbeszédre annak érdekében, hogy javuljon a gyermekek oktatásának színvonala és megtörténjen a pedagógusok béremelése” – áll a minisztérium közleményében.

A Belügyminisztérium március 2-án tette közzé a kormány honlapján a pedagógusok és a diákok által bosszútörvénynek nevezett státusztörvény tervezetét. A törvény tervezete azért kapta a „bosszútörvény” nevet, mert a kritikusok szerint a kormány ezzel a törvénnyel akar bosszút állni a pedagógusokon és a diákokon.

Több bevezetni tervezett változtatásról eddig is lehetett hallani, és írtunk is ezekről részletesebben: ilyen például a bérrendezés kérdése vagy a pedagógusi előmeneteli rendszer helyett a teljesítményértékelés bevezetése. Az egyik legfontosabb változás, hogy a jövőben megszűnne a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt akar bevezetni. A tervezetből az látszik, hogy a jövőben a pedagógusok és tantestületek inkább véleményezési joggal fognak rendelkezni a saját iskolájukat érintő kérdésekben, a végső döntéseket pedig az igazgató és a fenntartó hozná meg. A törvény elfogadásával a tanévet július 15-ig meg lehetne hosszabbítani, a heti munkaidő pedig növekedhetne: a 48 órát nem haladhatná meg.

A tömeg vége még csak most hagyta el a Tisza István emlékművet, miközben a tömeg eleje már az Alapvető Jogok Biztosának hivatalánál tart a Falk Miksa utcában. A diákok folyamatosan skandálnak, a közintézmények előtt a „Szabad ország, szabad oktatás” felkiáltással haladnak el.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Fizessétek meg a tanárainkat!”, „A könnygáz nem tanít” „Szabad ország, szabad oktatás” – skandálják a vonuló diákok. Információjuk szerint az egész körút le van zárva, rendőrök biztosítják a forgalmat. A tüntetők a tervek szerint 17:45-re fognak megérkezni az Oktogonra.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A mostanra ezresre duzzadt tömeg nem sokkal 17:00 óra után elindult a Tisza István emlékműtől az Oktogon felé. A tömeg a „Nincs tanár, nincs jövő” rigmust skandálja. A vonulás elején diákok vannak, akik egy „7 igenes molinót” fognak, illetve „Tanár nélkül nincs jövő” és egy „Szabad oktatást” molinó is van egymás mellett. Tudósítónk szerint a diákok arról beszélnek, hogy „mindenre számítanak, bármi lehet ma”. Sokan abban bíznak, hogy lesz vonulás a Karmelitához, mert „nagy már az elégedetlenség a rendszerrel szemben”. Egy diák a Telexnek azt mondta:

ismerőseiket nem is engedték el a szüleik, mert féltik őket a könnygáztól, és attól, hogy eldurvul a helyzet.

A diákok Facebook-eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva május 10-én váratlanul törölte a Meta/Facebook. A diákok az eset után azt írták, hogy őket erről senki nem tájékoztatta és azt sem tudják, pontosan miért törölték a meghirdetett tüntetésüket.

A tüntetés szervezői szerint „a Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket”. Szerintük azt lehetett ugyan látni, hogy „a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja”, de azt nem gondolták volna, „hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni”.

Helyszíni tudósítóink szerint több százan gyűltek össze már fél 5-kor a Tisza István emlékműnél, a 2-es metró aluljárója tele van kockás ingesekkel, a státusztörvényről szóló transzparensekkel. Többen hoztak hangosbemondót is magukkal, folyamatosan érkeznek a résztvevők a gyülekező helyszínére. A hangulat békés, többen arról beszélnek, hogy ma is rendőri összetűzésre számítanak.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A legutóbbi tüntetés május 3-án volt. Ekkor az oktatás ügyéért tüntető diákok és rohamrendőrök csaptak össze a budai Várban Orbán Viktor kormányfő hivatala közelében. A nagyrészt diákokból álló tüntetők elkezdték nyomni a rendőrsorfalat, ezután többször felszólította őket a rendőrség, hogy kényszerítő eszközt fognak alkalmazni.

Néhányan megpróbáltak a közeli építési terület ideiglenes kerítésének megbontásával közelebb jutni a Karmelitához, ekkor csaptak össze a diákok a rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek. A rendőrök több tüntetőt berángattak a kerítések mögé, a rendőrség hivatalos közlése szerint „a rendőrökre támadók közül” öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A rendőrök a Momentum képviselőjét, Tompos Mártont is elvitték.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az eset után közleményben reagált a történtekre, eszerint: az igazán súlyos erőszakot nem a tüntetők, hanem a rendőrök követték el, akik kiskorúak ellen, aránytalanul és indokolatlanul vetettek be könnygázt és tonfát. Mindezt egy olyan tüntetésen tették, ami egy több mint egy éve tartó, békés és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt.

„Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” – ezzel a címmel ismét tüntetést tartanak a diákok az oktatásért Budapesten. A tüntetés 16:30-kor kezdődött a Kossuth téren, a Tisza István emlékműnél, innen a tervek szerint 17:00-kor az Oktogonra vonulnak a demonstrálók. Az esemény Facebook-oldalán a diákok azt írják:

„A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását! Továbbá követeljük, hogy a kormány tartsa be korábbi ígéreteit, és üljön le tárgyalni az Egységes Diákfronttal!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!