Három órán át rostokolt Kelenföldön egy vonat, mert túl sokan akartak felszállni
2023. július 6. – 12:54
Tömeges utasforgalom miatt órákon át állt a Budapestről Ljubljanába induló Citadella Intercity, írja a Hvg.hu. A vonat reggel kilenc órakor indult a Déli pályaudvarról, de kénytelen volt Kelenföldön megállni, mivel egy spanyol fiatalokból álló tömeg lepte el a vonatot. A lap úgy tudja, hogy a fiatalok egész Európára szóló ingyenes jegyekkel utaznak, ennél fogva nem kell külön vonatjegyet vásárolniuk, és így nem jelenik meg az utasigény az érintett közlekedési vállalat rendszerében.
Ahogy azt a Mávinform Facebook-oldalán is jelezte, a vonatra a férőhelynél sokkal többen szálltak volna fel, ezért a vonathoz plusz kocsikat kellett kapcsolniuk, emiatt viszont a vonat csak jóval később, 12 óra után tudott továbbindulni.
Az elindulás pillanatában a Hvg helyszínen tartózkodó kollégája szerint többen tapsoltak és ujjongtak. Az újságíró korábban arról is beszámolt, hogy a zsúfoltság miatt többen rosszul lettek, a vagonokból ki kellett menteni egy idősebb hölgyet és egy terhes nőt is, aki pánikrohamot kapott. A lap azt írja, hasonló tömegjelenetek egyébként Európa-szerte előfordulnak.
Frissítés 15.15: A történtekkel kapcsolatban kerestük a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát, akik azt válaszolták, hogy a spanyol fiatalokból álló csoport nem jelezte előre, hogy ezzel a vonattal terveznek utazni és elfoglalták a helyjeggyel utazók ülőhelyét is. „Egy közel 300 főből álló csoport bárhol a világon, bármilyen vasútállomáson problémát okozna, ezért is kéri a vasúttársaság nyomatékosan, hogy a nagyobb számú csoportok utazását előre jelentsék le, hogy tervezett szerelvényerősítéssel készülhessen a megnövekedett utasforgalmi igényre” – írták. A vonaton tartózkodnak vizet osztottak, amíg igyekeztek elhárítani a problémát és vonathoz csatolni a plusz vagonokat. Arról nem értesültek, hogy bárki is rosszul lett volna.