46 évesen indult az olimpián a dél-afrikai deszkás, tök utolsó lett a huszonévesek között
Dallas Oberholzer egész életét a gördeszkázásnak szentelte, az olimpiai szerepléssel bebizonyította, hogy megérte. Az sem zavarta, hogy még az utolsó előttitől is jócskán elmaradt pontszámban. Az...
15 pontos hátrányból állt fel, olimpiai döntős az amerikai kosárválogatott
Az amerikaiak a harmadik negyedben egy nagy rohanással megfordították a meccset, és végül 97-78-ra nyerték az elődöntőt. A döntőben a franciákkal vagy a szlovénokkal játszanak.
Az összes csütörtöki magyar eredmény egy helyen
Míg ön aludt, a kajakos Tótka Sándor és Csipes Tamara, valamint az úszó Rasovszky Kristóf is érmes lett az olimpián. Női körvívással elkezdődött az öttusázók versenye is. És mi volt még?
Kopasz Bálint ezer párosban negyedik helyen zárta az olimpiát
Féltávnál a második volt a pár hete megalakuló Nádas, Kopasz egység, a nagy riválisok ritmusváltását nem tudták követni.
Csipes Tamara ezüstérmes a női kajak egyesben, Kozák Danuta negyedik
Az új-zélandi Carrington az 500 méteres versenyben a rajt után rögtön az élre állt, Csipes jött rá a hajrában, de megfogni már nem tudta.
A koronavírus rekordgyorsasággal terjed az olimpián is
31 új esetet találtak a nézők nélküli játékokon a szervezők és a résztvevők között. A fertőzés minden korábbinál intenzívebb egész Japánban is.
Történelmi magyar arany: a kajakos Tótka Sándor olimpiai bajnok 200 méteren
A rajtgépből kilőtt Tótka, a végén nagyon megközelítették, de pár centit megtartott az előnyéből, 45 ezreddel nyert. Történelmi győzelem, magyar férfi sprinter még csak érmet sem nyert. Csizmadia...
Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmet nyert a 10 kilométeres úszásban
A német Wellbrockot nem tudta befogni a veszprémi úszó, de az olaszt az utolsó métereken maga mögött tartotta, és élete eddigi legnagyobb sikerét érte el.
Megérkezett Varsóba az olimpiát otthagyó, diplomáciai menedéket kérő belarusz sportoló
Krisztyina Tyimanovszkaja bécsi átszállás után, szerda este jutott el a lengyel fővárosba.
A pálya és a futócipő is trambulin, ezért futnak hihetetlen időket a sprinterek az olimpián
Tokióban már két sprintszámban is megdőlt a világrekord, és tucatszám születtek még szenzációs idők. A pályaatlétikában segít a vitatott szuperszöges cipő, de az olimpiára egy minden eddiginél...
Kövess minket Facebookon is!