Friss hírek
Több kerületben parkolóhelyeket szabadítanak fel, hogy ki tudjanak nyitni a teraszok
A jövő hét második felében nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A vendégeknek nem kell majd maszkot viselniük, csak a felszolgálóknak. Van, akit olyan váratlanul ért a döntés, hogy nem tud ennyi...
60 éve nem volt ekkora földcsuszamlás Angliában
A Jurassic Coast világörökségi helyszínen 300 méteren a tengerbe szakadt a szirt.
Mesterházy Attila szerint butaság, hogy ő lenne a Fidesz MSZP-s vamzere
Fekete-Győr András egy még meg nem jelent interjú beharangozójában azt állította, hogy Mesterházy Attila = Fidesz.
AB: Csak úgy a járványra hivatkozva nem lehet visszatartani az adatokat
A felhatalmazási gumiszabály miatt három hónapig nem szoktak válaszolni a közérdekű adatigénylésekre. Mostantól konkrétan indokolniuk is kell.
Az iskolanyitás elhalasztását kéri Orbántól a Magyar Orvosok Szakszervezete
A szervezet szerint életek múlhatnak a döntésen.
Öt hónap utáni ölelés lett a 2020-as év sajtófotója
Tele voltunk tavaly eseményekkel, amelyek egy pillanat alatt járták be az egész világot. A koronavírus-járvány ritka szép pillanatainak egyike pedig mindent vitt a világ legrangosabb sajtófotós...
A rabbi szerint túloz a sajtó, idén nem 4500, hanem 2500 ember zarándokolna Bodrogkeresztúrra
Oberlander Báruch folyamatos kapcsolatban van a szervezőkkel, csakhogy korábban a polgármester is rájuk hivatkozva említett 4500 zarándokot.
Meghosszabbítaná Áder János mandátumát egy szocialista képviselő
Molnár Gyula úgy módosítaná az alaptörvényt, hogy a Fidesz-KDNP ne dönthessen egyedül néhány héttel a jövő évi választás előtt arról, ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.
Ingyenesen utazhatnak az alsósok áprilisban
Az iskolakezdés után a bérleteket visszaváltják, meghosszabbítják.
A fideszes szavazók 89 százaléka, az ellenzékiek 58 százaléka nincs tisztában a valós...
Magyarország helyzete rendkívüli a járványban: halálozásban és átoltottságban is a top 10-ben vagyunk. A lakosság többsége azonban csak az egyikkel van tisztában.







