Nem mondom, hogy nem volt piszkosul megterhelő és túlzsúfolt eddig a november-decemberem, de azt azért egy kicsikét mégiscsak túlzásnak érezném, hogy a problémáimba belehaltam volna, mint ahogy azt is, hogy a túlterheltségem olyan szintet ért volna el, hogy két intéznivaló, ütemezett sütisütés és cikkleadás közt ne tűnt volna fel a saját halálom.
Ezzel együtt egy pillanatra elfogott a kétség, amikor ma reggel kávéval a kezemben, félig még csukott szemmel azzal a látvánnyal szembesültem az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér felületén, ahová az ügyfélkapummal beléptem, hogy november 18-án megkezdték a boncolásomat. Pedig én csak egy sima laboreredményt akartam letölteni. Oké, biztos álmodom még, futott át a fejemen, meg még az is, hogy úgy kell nekem, minek olvasom elalvás előtt ezt az amúgy csodálatos könyvet.
Azóta eltelt bő három óra, megittam a kávémat, aztán még egyet, de az EESZT sajnos tényleg azt mutatja, hogy „halottkezelés, elhunyt vizsgálat” alanya voltam november 18-án a váci kórház kórbonctanán.
Félig-meddig összeraktam mostanra: a halálom története azzal kezdődött, hogy levelet kaptam Müller Cecíliától.
Az országos tisztifőorvos arról írt, hogy el kéne menjek nőgyógyászati rákszűrésre, amit amúgy magánellátásban meg is szoktam tenni évente, de most megörültem, hogy akkor spórolok némi pénzt karácsonyra, idén a helyi rendelőintézetben leszek túl ezen. A vizsgálat megvolt november 16-án, a mintát elküldték a laborba, az eredményt idővel feltöltötték az EESZT-be, negatív lett, megnyugodtam.
Minden valószínűség szerint egy félrenyomással lett valahol a mintavizsgálatból a boncolásom megkezdése. Azért is gondolom így, mert rájöttem, hogy nem vagyok egyedül: az RTL Klub híradó a napokban bemutatta egy 32 éves nő esetét, aki ugyanígy járt, mint én. A laboreredményét kereste az EESZT-ben, majd a saját boncolásáról értesült. Ráadásul mindkettőnket november 18-án boncolták, igaz, különböző kórházakban. És az is közös – és az egzisztenciális kétségek szempontjából némileg megnyugtató – a kettőnk esetében, hogy a boncolás után még mindkettőnk részesülhetett egyéb orvosi ellátásban, én például megfordultam a háziorvosomnál, és megkaptam a harmadik oltásomat is.
Ha pedig mégis tévednék, vigasztal, hogy a szellemészlelésben híresen profi macskáim ezután is tudomást vesznek majd a létezésemről, viszont soha többet nem kell bérletet vennem.