Megszavazták a bizottságban, kedden felfüggeszti Völner Pál mentelmi jogát az országgyűlés

2021. december 13. – 12:12

Megszavazták a bizottságban, kedden felfüggeszti Völner Pál mentelmi jogát az országgyűlés
Varga Judit igazságügyi miniszter és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy az várható volt, a mentelmi bizottság javasolja az országgyűlésnek, hogy függesszék fel a hivatali vesztegetéssel vádolt Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogát. A parlamentben csak kedden szavaznak róla, de a Fidesz már előre jelezte, hogy a kormánypárti képviselők igent fognak nyomni. Völner Pál nem ment el a mentelmi bizottság hétfő déli ülésére, pénteken levélben kérte a bizottság elnökét, hogy döntsenek így.

Varga Judit és Orbán Viktor felelősségét is ki kell vizsgálni a Párbeszéd szerint – erről beszélt Kocsis-Cake Olivio, a mentelmi bizottság párbeszédes tagja az ülés után tartott sajtótájékoztatón. Vizsgálni kell szerinte, hogy az igazságügyi miniszter miért pont Völner Pált bízta meg a végrehajtásokkal kapcsolatos területtel és a titkos megfigyelések engedélyezésével. „Völner Pál Varga Judit legfontosabb bizalmasa, legfontosabb jobbkeze volt” – fogalmazott Kocsis-Cake, hozzátéve, az igazságügyi miniszter minden fontos, kényes feladatot a helyettésre bízott.

Orbán Viktor felelőssége úgy merül fel a Párbeszéd szerint, hogy a miniszterelnök sajtóhírek szerint már jóval korábban értesült az ügyről. Kocsis-Cake azt mondta, vizsgálni kell, hogy miért nem vette el ezt a fontos feladatot Orbán Völnertől, ha már korábban tudta, hogy vaj van a füle mögött.

Kocsis-Cake azt reméli, hogy ez az eljárást gyorsan le fogják folytatni, és Boldog Istvánhoz, Simonka Györgyhöz hasonlóan nem fogják csak azért szabadlábon hagyni Völnert, hogy megszavazhassa a kétharmados törvényeket jövő áprilisig a parlamentben. „Ilyen még nem volt a magyar politikatörténetben, hogy ilyen magas szinten keveredik valaki korrupciós ügybe” – fogalmazott a Párbeszéd képviselője. Szerinte még száz hasonló ügy is lehet, amiket mihamarabb fel kell tárni, és megindítani az eljárást.

Alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el

Polt Péter legfőbb ügyész múlt kedden kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják a fideszes képviselőt.

A megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már novemberben letartóztattak.

Az ügynek jelenleg tizenkét gyanúsítottja van, közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Hatan letartóztatásban vannak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll – derült ki az ügyészség közleményéből.

Völner Pál 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK) kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos volt, és az ügyészség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Az ügyészség lépése meglepte a végrehajtókat, akik most a hírzárlat miatt csak a névjegyzéküket tudják böngészni, és úgy találgatnak, hogy kik lehetnek még az érintettek.

Zavaros, elnagyolt, ellentmondásos Völner szerint az indítvány

Völner nem sokkal az ügyészségi közlemény megjelenése után, még múlt kedden lemondott az államtitkári posztjáról. „Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár.” Ez állt abban közleményben, amit a 24.hu-nak juttatott el a képviselő. Azt ígérte, együttműködik a hatóságokkal, és kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

Az Igazságügyi Minisztérium pár órával később áldását adta Völner lemondására. „Nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott. Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát” – fogalmaztak. Völner helyére a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét, Répássy Róbertet nevezték ki.

A Fidesz már múlt kedden jelezte, hogy a kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert a képviselőnek tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt. Közleményükben örömüket fejezték ki, hogy ezt ő maga is így érzi, és azonnal lemondott államtitkári posztjáról. Azt is megjegyezték, hogy a baloldalon hasonló esetben a nyomát sem látják annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt vagy bármelyik másik korrupciós ügyüket.

A fideszes képviselő pénteken levélben fordult Hargitai Jánoshoz, a mentelmi bizottság kormánypárti elnökéhez, és kérte, hogy döntsenek mentelmi joga kiadásáról.

„A Legfőbb Ügyészség általam is megismert tartalmú indítványa meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi” – fogalmaz a levélben, amit a 24.hu-nak is eljuttatott. Völner állítja, a Legfőbb Ügyészség indítványa számtalan valótlan állítást tartalmaz, és azt ígérte, ezekre majd a nyomozóhatóság részére fog reagálni.

Varga Judit és Orbán Viktor lemondását követeli az ellenzék

Az ellenzéki pártok Völner Pál ügye miatt lemondásra szólították fel Varga Judit igazságügyi minisztert is. A Momentum, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a DK és a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői csütörtöki, az Igazságügyi Minisztérium előtt tartott, online közvetített sajtótájékoztatójukon azt is követelték, hogy Völner Pál ne csak miniszterhelyettesi és államtitkári posztjáról, de képviselői mandátumáról is mondjon le.

„Hogyha az igazságszolgáltatás azt deríti ki, hogy ő bűnt követett el, akkor le kell mondania”

válaszolta ezzel kapcsolatban Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az RTL Klubnak. Hozzátette, azt nem tudja megítélni, hogy Varga Judit igazságügyi miniszternek, Völner eddigi felettesének van-e politikai felelőssége. „Én csak azt tudom, hogy hasonló helyzetben elvárható lenne baloldali politikusoktól is, hogy lemondjanak.” Példaként a Városháza-ügyet említette, ahol ez szerinte joggal merül fel.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márky-Zay Péter pedig arról beszélt, nemcsak Varga Juditnak, hanem Orbán Viktornak is le kellene mondania, mert két hónapja még együtt kampányolt Völnerrel, pedig szerinte akkor már tudhatták róla, hogy korrupciós ügyben érintett.

Varga: Völner engedélyezte a titkos megfigyeléseket

Völner 2010 óta országgyűlési képviselő, háromszor nyert választást egyéni körzetében, Esztergomban és környékén. 2010-ben Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárának nevezték ki, 2014 és 2015 között az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke volt, 2015-től 2018-ig pedig Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa.

2015-től az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára. Azt egyelőre nem tudni, hogy a jövő évi választáson őt indítja-e a Fidesz Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében. Az ellenzéki jelölt itt a jobbikos Nunkovics Tibor lesz, aki legutóbb alig több mint 6 ezer szavazattal maradt le Völnertől.

Államtitkári lemondása után a jogszabály szerint háromhavi illetményével megegyező végkielégítés illeti meg Völnert abban az esetben is, ha később jogerősen elítélik.

Donáth Anna, a Momentum elnöke arra szólította fel a kormánypártot, hogy módosítsák a végkielégítési jogszabályt, az MSZP pedig benyújtott egy erről szóló határozati javaslatot.

Az államtitkár neve legutóbb a Pegasus-ügy miatt kapott nagyobb nyilvánosságot, Varga Judit igazságügyi miniszter azt állította róla a Telexnek, hogy ő engedélyezi a titkos megfigyeléseket. A DK-s Vadai Ágnes szerint Varga Judit megsérthette a nemzetbiztonsági törvényt, amikor úgy adta ki Völnernek a Pegasus kémszoftver telepítésének lehetőségét, hogy erre a törvény alapján nem volt jogosult. A törvény világosan kimondja, hogy erről csak a miniszter rendelkezhet – állítja a DK országgyűlési képviselője.

Völner Pált novemberben a Karmelitánál szerettük volna a Pegasus-ügyről kérdezni, de változatos magyarázatokkal hárította el kérdéseinket:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!