Történelmi videó: két hónapja Orbán még Völner Pállal borozgatott és pogácsázott

2021. december 8. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden derült ki, hogy az ügyészség megalapozott gyanúja szerint Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A fideszes politikus pillanatok alatt lemondott, szerinte nem követett el bűncselekményt, de vállalja az ügy politikai következményeit.

Völner – aki egyébként heti rendszerességgel járt államtitkári egyeztetésekre a Karmelitába – eddig sem volt különösebben előtérben, ezután pedig feltehetőleg még inkább kerülni fogja a rivaldafényt, a Facebookon már nem is érhető el a politikusi profilja.

Éppen ezért értékes felvétel róla az az október 14-én publikált videó, amelyen Orbán Viktor és néhány idősebb úr (például Feri bátyám) társaságában jókedvűen borozgat és pogácsázik. A miniszterelnök ekkor közölte, hogy „van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast, és a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit. Még azért küzdenem kell kicsit, mert ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren. Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán.”

Érdekesség, hogy a Hvg.hu cikke szerint a korrupciós ügyben a felderítés és információgyűjtés hónapokon keresztül zajlott, azaz Völner feltehetőleg már javában a hatóságok célkeresztjében volt, amikor a miniszterelnök mosolyogva kampányolt mellette a nyugdíjprémiummal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!