Legfontosabb
Kié most Varga Judit hivatalos, politikusi Facebook-oldala?
A Fidesz hirdette 26 millió forintért, és futtatta fel az egyik legértékesebb magyar politikusi közösségi médiás felületté, de úgy tűnik, a közélettől visszavonult, magánember Varga Judit...
A Fidesz legsúlyosabb önellentmondásai az elmúlt 10 évből
A kormánypárti politikusoknak és köreiknek nagyon nehéz dolguk van, ha meg akarnak felelni az erkölcsi mércének, amit saját maguk és az ország elé állítanak. Nem mindig sikerül.
Mit élhetnek át a politikusok gyerekei, mikor a teljes nyilvánosság éppen a szüleik magánéletén...
Hogyan hathat a feszült hazai közélet azokra a gyerekekre, akiknek politikus szüleit a kortársaik is utcai plakátokról ismerik? A Hintalovon Alapítvány pszichológus munkatársa szerint a végletesen...
Feketén-fehéren látszik, hogy Tónit és Barbarát kihúzták a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából,...
Még a nyomozás közben elkülönítették a Schadl-ügy egyik szálát, amelyben a Rogánra legérzékenyebb bizonyítékok kerülhettek (volna) elő. Így került ki többek között a Tóniról, Barbaráról és Ádámról...
A Pilis legfurább sziklája olyan, mint egy csapat részeg kőgomba
Megnéztük közelebbről a pilisvörösvári Zajnát-hegyek rejtett zugában álló Sólyom-sziklát, a hegység legbizarrabb sziklaalakzatát. A Vércse-sziklában aztán két érdekes, fülke-szerű mélyedést is...
Varga Judit interjúja csak újabb kérdéseket szült, pedig a legfontosabb dolgokról meg sem kérdezte...
Sem a kegyelmi ügyről, sem a Völner–Schadl-nyomozásról, sem a Magyar által közzétett hangfelvétel tartalmáról nem esett szó Varga Judit frizbis interjújában. De ezen túl is elhangzott több olyan...
Esterházy Péter házának szomorúbb a története, mint az elsőre látszott
Ingatlanhirdetésben árulják az Esterházy család budapesti villáját, miután sem a fővárostól, sem más kulturális intézménytől nem kaptak segítséget ahhoz, hogy alkotóház lehessen belőle. Esterházy...
Ügyészség Rogán kabinetfőnökéről: Volt pénz a kesztyűtartóban, de az még nem bűncselekmény
A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője sajtótájékoztatón reagált Magyar Péter felvételére, és elmondta, Varga Juditot már behívták tanúskodni. Szerintük a Völner–Schadl-ügyben is mindent feltártak,...
A hétszeres magyar ralibajnok a Telexnek: Így menthet életet a versenyző, ha autója a nézők közé...
A tragédiába forduló vasárnapi ralin az egyik autó fedélzeti kamerája jól mutatta, milyen gyorsak a versenyzők ilyenkor, és milyen közel álltak a nézők ott, ahol bekövetkezett a baleset. Ifj. Tóth...
Mi mit jelenthet? Ki kicsoda? – értelmező szótár a Magyar–Varga-hangfelvételhez
Miért tanácsolták Daninak, hogy menjen el az ügyészségre? Miért nem ura a helyzetnek Polt Péter? Hogy kerül ide Rogán Antal? Milyen plusz aktákat kellett megnézni, mi az, amit már nem tudtak...
Kövess minket Facebookon is!