Kovács Gellért: Elegem volt abból, hogy a barátaimtól kérjek kölcsön arra, hogy bevásároljak

Ki is tulajdonképpen Kovács Gellért? „Filmszerész”, újságíró, filmkritikus, rádiós szerkesztő, műsorvezető. Ő volt ezen a héten Veiszer Alinda beszélgetős műsorának vendége.

Dunaújvárosban született, édesapja öntő volt a Dunai Vasműben, édesanyja pékként dolgozott. Állítja, nem értették egymást a szüleivel. Ez meg is mutatkozott. Ahogy fogalmazott:

Ők nagyon látványosan nem tudtak velem soha mit kezdeni, mert olyan gyerek voltam, aki a művészetek iránt kezd érdeklődni.

Legelőször a filmek tetszettek meg neki. A családi legendárium szerint még nem is tudott olvasni, már akkor tévéújságokkal ment vécére, és mindig tudta, mi lesz az adott napi műsor. A mozi és film a szülei szerint csak szórakozás volt, életcélnak nem tartották. Ahogy eleinte ő sem, de ez kezdett benne lassan átalakulni. Saját Facebook-oldalán rendszeresen és nagyon gyakran posztol. Hogy miért? Kovács Gellért így válaszolt:

Grafomán vagyok. Akkor érzem magam nyugodtnak, ha a fejemben keletkező gondolatok valamilyen felületen megjelennek.

Szerinte ha nem lenne internet, biztos naplót vagy könyvet írt volna. „Sokat is beszélek, már kisfiúként is verbálisan leterhelő ember voltam” – vallja magáról.
Mozgóképen, könyveken, tehát a kultúrán keresztül érte a legtöbb élmény, ezt aztán fontosnak tartotta megosztani másokkal, és rosszul érezte magát, ha ezt nem tudta megtenni. Vidékről egy lány barátjának köszönhetően került fel a fővárosba: egy budapesti filmforgalmazó cégnél végre írhatott.

Hogy most mi mindent csinál, hosszan sorolható: kritikákat ír, különböző zsűrikben van benne, Klubrádió Uniszex című műsorát vezeti, podcastokat és magán filmklubot csinál, a Vox magazinnak ír, a Mozinetnek videókat készít.

A filmkritikus keserű posztjaira utalva Veiszer Alinda feltette neki a kérdést, hogy annak ellenére, hogy ennyi mindent csinál, talán mégsem működik jól valami: miért nincs meg a sikerélménye?

Azt mondta, van sikerélménye: úgy érzi, eszmeileg befutott, de az egzisztenciális összeomlásra nagyon egyszerű a válasz: amit keres, az aprópénz. Úgy fogalmazott:

Ha nem az Origónak csinálom a videót vagy a podcastet, akkor egyre kevesebbet tudnak fizetni.

Beteg is volt, emiatt sok mindentől eltávolodott, valamint egy magánéleti robbanás is történt az életében, amiről azt mondta, „a szilánkjai össze-vissza repültek” és több mint egy évig nem bírt belőle felállni. Arra a saját posztjára, amelyben leírta, hogy fogy a levegő, úgy reagált Veiszernek, hogy szerinte ezt minden kollégája érzi, és, mint fogalmazott:

Van egy állandó keserűségem, amit közéletileg érzek ebben az országban.

Alinda szerint mindnyájan tudják, hogy nincs pénz, de nem teszik ki az asztalra. Kovács viszont úgy gondolja, hogy ki kell tenni. Hogy miért? Erre a filmkritikus azt mondta, nem volt más választása, elege volt abból, hogy a barátaitól kérjen kölcsön arra, hogy bevásároljon az élelmiszerboltban. A közösségi média ingyenes felület, ezért használja, és még támogatást is ott kért az emberektől.

Hogy a büszkeségét feladja-e ezzel, és vajon milyen ez belülről, amikor kérni kell? Azt mondta, aki büszke, annak biztos, hogy van valamilyen támasza (család, barátok, esetleg szellemi vagy anyagi tőkéje), aminek nekidőlve mondhatja, hogy büszke vagyok. Ellenben neki nincs.

Ki lehet jelenteni, hogy nekem nincs ilyen támaszom.

Édesanyját továbbra sem érzi támasznak, olyan barátja pedig nincs, akiről ezt elmondhatná. Ezután a Kultúrfitnesz című műsorról beszéltek, ahol szerkesztőként dolgozott. A cenzúráról és arról az abszurditásról esett szó, amikor a Kovács által készített interjúban a kérdései egy részét kivágták és egy műsorvezető olvasta fel a rendszerkonform kérdéseket.

Veiszer ekkor felvetette, elképzelhető, hogy Kovács az önfejűségével szakmai alapon megbántott másokat. Arra is kíváncsi volt, vendége gondolkozott-e már azon, hogy kevésbé kritikus legyen mindazokkal, akik ma pénzt kapnak filmkészítésre, és hogy kompromisszumokat kössön a megélhetése miatt. Kovács erre azt mondta, ha ezeket megtenné, akkor most nem ülne ott Veiszer Alindával és nem beszélgetne felszabadultan. „Tele lennék önutálattal”, mondta, majd hangsúlyozta, soha nem ment bele megalkuvó helyzetekbe.

A beszélgetés hátralevő részében az alábbiakról hallhatunk:

• Most vagy soha kritikája és Rákay Philip kommentje
• MTVA-s munkája
• jövőbeli külföldi tervei

A teljes beszélgetést havidíjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.