(A kritika az első évad sztorijáról spoileres)
Teljesen érthető, ha valakit őrülten frusztrálttá tett a Különválás (Severance) második évada, mert az Apple legismertebb sorozata részeken keresztül látszólag semennyit sem haladt előre, és inkább a múltba meredt. Azok után, hogy az első évad pofátlanul nagy cliffhangerrel ért véget, a nagy kihagyás után érkező második etap alaposan próbára tette a nézők türelmét. A Különválás második évada persze így is, a vártnál lassabb tempóban ugyan, de megválaszolt néhány nyitva hagyott kérdést, a netet ellepő teóriák közül is beigazolt vagy megcáfolt párat. Az évad szenzációs fináléja pedig azt bizonyította, hogy a készítők (nagyrészt Ben Stiller és Dan Erickson) a disztópikus világ részletes felépítésében néha csalódást keltenek, ezt azonban ellensúlyozzák azzal, ahogy lelket adnak a szereplőiknek. A Különválás a karakterein keresztül ugyanis a veszteségről, önzésről, az elme szabadságáról és persze a munka és magánélet egyensúlyáról tesz fel nem annyira könnyen megválaszolható kérdéseket. Emellett meg kicsit mellékes is, hogy milyen gonosz cég irányítja a közeljövőben az emberi fejlődést a sorozat sztorija szerint.
Az első évad is lassan építette fel azt a világot, ahol a gyógyszeripari óriásra, gátlástalan techvállalatra és vallási szektára egyszerre emlékeztető Lumon egy sötét mesterterven dolgozik olyan alkalmazottakkal, akiket az ún. leválasztott emeleten rabszolgaként tartanak. A sorozat alaptörténete szerint a különválasztott dolgozók magánélete és munkája nem is érintkezik egymással, a dolgozók agyába ültetett chipnek köszönhetően két külön elméjük van: az egyik csak az irodában létezik és dolgozik, a másik viszont semmit sem tud arról, mi történik vele a munkaidőben.
Az első évadban a leválasztott emeleten egy irodában dolgozó négy embert úgy ismerjük meg, ahogy saját tudatra ébrednek és egyre jobban megkérdőjelezik az őket alkalmazó cég céljait és saját szerepüket a mestertervben. A Különválás főleg a felesége halála után a lélektelen munkába menekülő Mark Scoutról (Adam Scott) szól, az első évad is az ő útjára fókuszál, de a diszfunkcionális családra emlékeztető, a lázadó Hellyből (Britt Lower), a vakon elhivatott Irvingből (John Turturro) és az okostojás Dylanből (Zach Cherry) álló irodai csapata is kell ahhoz, hogy végre a saját kezébe vegye a sorsát, és utánamenjen annak, hogy mi a fenére használja a Lumon a leválasztott embereket.
Az első évad sztorija a Lumon céljairól, működéséről alig árult el valamit, így a sorozat a Twin Peakshez vagy a True Detective első évadához hasonlóan, a szándékosan homályos történetmesélésének köszönhetően melegágya volt a vadabbnál vadabb rajongói teóriáknak. Ez a játék, a rejtett utalások keresése, a saját teóriák felállítása tényleg élvezetes része a Különválás követésének, de kifejezetten örülök annak, hogy a második évad hangvétele, főleg az utolsó rész nem a rejtvény feloldására, hanem a karakterek sorsára és a döntéseik súlyára koncentrált. Az első évad nagyon sorozatszerűen volt felépítve, minden apró szál a feszült finálé felé vezetett, ezzel szemben a második évad sokkal mozaikszerűbb lett, az epizódok különálló filmek voltak, és azt a célt szolgálták, hogy jobban megismerjük a főszereplők mindkét, belső (irodai) és külső énjét, ahogy a két párhuzamos életük egyre nagyobb konfliktusba kerül egymással.
A két színészlegenda, John Turturro és Christopher Walken az első évadban Irvingként és Burtként megmutatta, hogy az iroda steril, fehér falai között is létezhet szerelem – a második évad azonban már ennek a kapcsolatnak a következményeit boncolgatta az egész évad leghátborzongatóbb jeleneteiben, ahogy Walken és Turturro csak tekintettel és nem szavakkal próbált dűlőre jutni egymással.
Dylant az új részekben már az emésztette, hogy a benti énje sokkal magabiztosabb és jobban érzi magát a kinti lúzer énjéhez képest, Hellyről pedig az első évad végére derült ki, hogy a kinti énje alantas céllal ültette be magának a chipet. A történetet azonban leginkább továbbra is végig a két Mark sorsa mozgatja. A kinti Mark az elviselhetetlen gyász miatt, végső kétségbeesésében nyúlt a leválasztás módszeréhez, csakhogy ezzel csak elodázta a gyógyulását a felesége, Gemma elvesztése után. Az első évad lezárása aztán ezt a célját is zárójelbe tette azzal, hogy kiderült, a feleségét a Lumon valamilyen ismeretlen okból életben tartotta. A benti Mark számára pedig ezzel párhuzamosan felcsillant egy boldog élet lehetősége Hellyvel közösen a Lumon börtönszerű irodájában. Mindkettőjük előtt ott lebeg egy boldogabb, élhetőbb jövő ígérete, miközben mindkettőjük boldogsága kivitelezhetetlen.
A második évad főleg azzal foglalkozik, hogy mélységet adjon a Lumon által eldobható tárgyként kezelt benti ének számára, olyannyira, hogy mind a négy főszereplő egy-egy olyan szerelmi háromszögben találja magát, amik közül egyik sem a happy end felé tart (ahogy azt a Lumon fanatikus középvezetője, a zseniális Patricia Arquette által játszott Mrs. Cobel egy ponton Mark tudtára is adja). Emiatt a második évad igazi csúcsjelenete nem is a megrázó lezárás, ahol Mark mindkét énjére hatással lévő döntést hoz, hanem a finálé korábbi része, amikor a kinti és benti Mark az egész sorozat során először beszélget egymással.
A két tudat dialógusa eleinte empatikus párbeszédnek indul, aztán átcsap fura alkudozásba, végül szenvedélyes veszekedéssé fajul arról, hogy a kinti vagy a benti én valójában az önzőbb a másikkal szemben. Önmagában ezért a jelenetért kiemelhető lenne Adam Scott, ahogy Mark két különböző énjét apró rezdülésekkel, mimikával megkülönbözteti, de Scott játéka amúgy is tanulmány, ahogy komikumot, iróniát visz a Különválás komor, baljós világába. A Hellyt játszó Britt Lower is felér hozzá a második évadban, ahogy az irodai létet felforgató nő kinti énje is egyre nagyobb szerepet kap a történetben.
A második évad legjobb epizódjai (az akciófilmes finálét leszámítva) a készítők szándéka alapján is azok, amikor a sorozat egy-egy szereplő múltját tárja fel, és egy kicsit pihenőre küldi az irodai történéseket meg a teóriák táplálását. A negyedik részben az irodai csapat egy horrorra emlékeztető erdei kirándulásra indul, ahol az Irving és Helly közötti feszültség robban, a hetedik rész a sorozattól szokatlanul meleg tónusban meséli el Mark és Gemma házasságát, a nyolcadik epizód pedig Mrs. Cobel és a Lumon sötét múltjáról szól egy skandináv krimi stílusában.
Ebből is látszik, hogy a Különválás akkor fedi fel igazán valódi alkotói szándékát, amikor a karaktereivel foglalkozik, mert a szereplők hátterezésében, motivációik megalapozásában tényleg nagyon magas minőséget hoz a sorozat. Az meg külön bravúr, hogy a négy főszereplő összesen nyolc énjének sorsa is mind izgalmas lett külön-külön. Ráadásul a mellékszereplők szintjén sem lustult el a sorozat, a második évad egyik legjobb szála az irodai dolgozókat irányító, gyilkos mosolyú Mr. Milchick (Tramell Tillman) belső vívódása, ahogy a férfi egyre jobban bizonyítana a Lumon vezetőinek, de a sorozatos megaláztatásai miatt a cég kegyetlenségeit sem hagyja szó nélkül.
A Különválás második évada azt is bizonyította, hogy ha egy sorozattal szemben ekkorák az elvárások, ha ennyire elszáll a rajongók fantáziája, akkor ahhoz képest már sokszor csak csalódást okozhat, amikor egy-egy rejtélyre valamilyen magyarázatot adnak a készítők. Az új évadban a bébikecskék szerepét felfedő szál például lapos, a Lumon és az azt irányító Eagan-család nagy mesterterve is picit fantáziátlan, és az új évad kizökkentő, szürreális fordulatai (a zenekar megjelenése vagy a Lumon munkamorál-javító intézkedései) sem ütnek úgy, mint az első évadban.
A Különválás persze semmit sem engedett a vizuális minőségéből, az irodai és a kinti világra is öröm ránézni, minden jelenet részletesen kidolgozott, de ebből az évadból nekem nem a látványos megoldások ugranak majd be évek múlva, hanem az egyszerű közelik Adam Scott vagy Britt Lower arcáról, ahogy mindketten szépen lassan rájönnek, hogy az egyik énjük elválaszthatatlan a másiktól. És hogy a hátralévő életüket már úgy kell leélni, hogy ez a két énjük totálisan mást gondol a jövőjükről.
A Különválás mindkét évada elérhető az Apple TV+-on. A készítők azt ígérik, hogy a történetet lezáró harmadik évadra nem kell három évet várni.
