Erdély Mátyás: Tudom, hogy végtelenül kellemetlen a kamera előtt lenni

2024. október 19. – 06:54

Erdély Mátyás: Tudom, hogy végtelenül kellemetlen a kamera előtt lenni
Fotó: Alind produkció

Másolás

Vágólapra másolva

Erdély Mátyással beszélgetett Veiszer Alinda ezen a héten, a Kossuth-díjas operatőr nemrég a Telex After rovatának is vendége volt. Legismertebb filmje a Nemes Jeles László által rendezett Saul fia. Új közös munkájuk, amit most fejeztek be, az Árva című film, amit nagyon izgatottan vár.

A rendező és az operatőr együttműködéséről azt mondta, hogy

a filmkészítés során semmi sem véletlen: egy jelenet minden összetevője végtelen sok döntés eredménye.

A rendező és operatőr közös gondolkodása fogja alapvetően meghatározni a filmet, de ezek elméleti kérdések, amelynek eredménye, hogy milyen lesz a pohár, kosztüm, satöbbi. A filmelméleti dolgokkal viszont hadilábon áll, mert az elméleti könyvekben semmit sem ismert fel abból, ami mentén ő dolgozik.

Amikor a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke az SZFE Vidnyánszky Attila vezette kuratóriuma felkérésére elvállalta a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettesi posztját, kiváltak, és megalapították a Magyar Filmoperatőrök Egyesületét. Közleményben tiltakoztak az ellen, hogy a támogatások szétosztásánál figyelmen kívül hagyják a szakmai szempontokat. Azt gondolja, hogy egy Oscar-díjas filmrendezőnek lehetőséget kell adni arra, hogy Magyarországon támogassák a filmjeit.

Erdély problémásnak tartja, hogy filmkészítők úgy kapjanak „röhejesen nagy” támogatást, hogy semmiféle szakmai tapasztalatuk és előéletük sincs.

Oroszországot hozta fel példaként, szerinte ott a magyarországi helyzetnek egy extrém verziója létezik. „Nagyon dühös vagyok, iszonyatosan nyomasztó ezt látni” – mondta.

Elmesélte, mennyire felháborodott azon is, amikor itthon egy üzletben a feliratot látta, hogy: „ez a könyvesbolt a szokványostól eltérő tartalmú könyveket is árul”. Szerinte ez rémálom, az Orwell-i világot idézi. Arra a kérdésre, hogy ez a düh hat-e a képeire, azt felelte, hogy igen, majd úgy folytatta, hogy az igazság és az igazságtalanság kettősségére nagyon ki van élezve, és ha egy jelenetben ez megjelenik, kifinomult antennái vannak arra, hogy erre reagáljon.

Az operatőr szerint egy elesett ember története sokkal érdekesebb, mint egy nem elesett emberé. A drámai elemek hatványozottan jelen vannak az alkotásaiban.

Hozzátette,

aki nem érdekes ember, az is valami nagyon érdekes dolog miatt nem érdekes.

Erdély csak a teljes művészi szabadságot tudja elképzelni. Számára a szabadsága az egyik legfontosabb, és egyre több mindent él meg annak korlátozásaként. A stresszt például korlátozó tényezőként fogja fel.

Fényképezni az SZFE-n kezdett el, forgatásokra járt, erről azt mondta:

„nagyon szeretem a színészeket, mert rajtuk keresztül történik meg minden. Mivel tudom, milyen végtelenül kellemetlen a kamera túloldalán lenni, ezért operatőrként figyelek rájuk.”

Pályafutásával kapcsolatban elmondta, korábban a Saul fia operatőreként határozták meg, de ma már ő Erdély Mátyás. Valóban a Saul fia volt a legmeghatározóbb filmje, de szerinte az Iron Crow (Vaskarom) és a Nest (A fészek) című filmekkel is kivívta a filmes szakma elismertségét.

A teljes beszélgetést havidíjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!