Befejezték Nemes Jeles László Árva című új filmjének forgatását

2024. szeptember 11. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Befejezték a Saul fiát és a Napszálltát is jegyző Nemes Jeles László legújabb filmjének forgatását. Az Árva című alkotás történetét a rendező-forgatókönyvíró családja ihlette, főszereplője a 12 éves Barabás Bojtorján – derült ki a filmet gyártó Pioneer Pictures közleményéből. Az Árvát előreláthatóan 2025-ben mutatják be a Mozinet forgalmazásában.

Hónapokig keresték a film fő- és kiemelt szereplőit, a szereplőválogatás kiterjedt Erdélyre és Kárpátaljára is. Tízezer gyerek meghallgatása után a 12 éves budapesti Barabás Botorjánt (Andor) választották ki a főszerepre, Waskovics Andreát (Klára) és Gregory Gadeboist (Berend) pedig a kiemelt szerepekre. Nemes Jeles a főszereplőről azt mondta, hogy „pontosan érti a karaktert”, és „ösztönösen közelítette meg a feladatokat.”

A történet 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Andor egy 12 éves fiú, akit anyja egyedül nevel. A fiú azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd hazatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni a jövevényt. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és Andor kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László rendező és Clara Royer együtt jegyzik. Producerei Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás.

A filmet 53 napig forgatták, főleg budapesti helyszíneken, és Hatvanban. Az Árva magyar-francia-német-brit koprodukcióban készült, a Nemzeti Filmintézet, az angol BFI, a francia CNC és a német FFA támogatásával.

Nemes Jeles korábban beszólt az Érdekvédelmi terület című filmet rendező Jonathan Glazernek, aki az Oscaron arról beszélt, hogy az Izraelben és a Gázai övezetben meggyilkoltak „dehumanizáció” áldozatai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!