Nemes Jeles László: A Gáza elleni támadást kritizáló rendezőnek csendben kellett volna maradnia

2024. március 15. – 20:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője élesen bírálta Jonathan Glazer, az Érdekvédelmi terület rendezőjének köszönőbeszédét, amit az Oscar-díj átadóján mondott el – írja a Guardian. Glazer beszédében többek között ezt mondta:

„Visszautasítjuk, hogy zsidóságunkat és a holokausztot eltérítse egy olyan megszállás, ami sok ártatlan ember számára konfliktushoz vezetett, legyen szó akár az izraeli október 7-i áldozatokról, vagy Gáza folyamatos támadásáról”.

Nemes Jeles szerint Glazer tagja egy hollywoodi legfelsőbb osztálynak, ami „ahelyett, hogy a mozi siralmas állapota, a filmek művészi színvonalának zuhanása, a kreatív és művészi szabadság vállalati gondolkodásmód általi elpusztítása vagy a piramis-játék szerű, ócska filmeket gyártó streaming szolgáltatások térhódítása miatt aggódnának”, inkább moralizál.

Szerinte ez az osztály tagjainak filmjein is meglátszik: ötlettelenek, akadémiaiak, gyávák és nem állítják kihívás elé a nézőt. A 12. század érsekekére emlékezteti a világnézetük, ami tele van önteltséggel, önostorozással, elítéli a bűnöket és tisztaság után sóvárog.

„Csak a totalitárius politikai rezsimeket és az elnyomó vallási fanatizmust határozza meg ez a fajta lelkiállapot vagy talán kollektív pszichózis”

– írta.

Fontosnak tartja az Érdekvédelmi területet, mint filmet, de úgy látja, hogy a rendezőjének csendben kellett volna maradnia, ahelyett, hogy megmutatja, hogy nem ismeri a történelmet és a civilizációt bomlasztó erőket. Úgy látja, hogy Glazer olyan elemeket használt beszédében, amiket a zsidókat a Föld felszínéről eltörölni szándékozó propaganda szokott terjeszteni.

„Különösen aggasztó ez egy olyan korban, amikor elértük a zsidóellenes gyűlöletnek a Holokauszt előtti szintjét – ezúttal divatos, »progresszív« módon. Ma a diszkrimináció egyetlen olyan formája, amelyet nem csak eltűrnek, hanem bátorítanak is, az antiszemitizmus. De ez talán érthető, ironikus módon – az Érdekvédelmi területben egyáltalán nem jelennek meg zsidók a képernyőn.”

Az Érdekvédelmi területről írt kritikánkat itt olvashatja, itt pedig kibeszéltük a filmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!