Szankcionáltak egy orosz oligarchát, akié a 2. legnagyobb magáningatlan Londonban. Az ukránok konzultálnak a HIMARS-csapások előtt az amerikaiakkal

2022. augusztus 2. – 08:14

frissítve

Szankcionáltak egy orosz oligarchát, akié a 2. legnagyobb magáningatlan Londonban. Az ukránok konzultálnak a HIMARS-csapások előtt az amerikaiakkal
Ukrán katonák lövik a frontvonalat egy M777 tarackkal, miközben folytatódik az orosz támadás Harkiv régiójában 2022. augusztus 1-jén – Fotó: Sofiia Gatilova / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az Egyesült Államok újabb 550 millió dollár értékben (mai árfolyamon körülbelül 215 milliárd forint) küld új fegyvereket Ukrajnának, köztük lőszert is.
  • Az USA szerint Oroszország „nukleáris pajzsként” használja a zaporizzsjai erőművet, hiszen az ukránok ott nem tudják viszonozni a tüzet, mert ezzel nukleáris balesetet kockáztatnának.
  • Civileket menekítő buszra lőttek Herszon közelében, hárman meghaltak.

Oroszország azt állítja, hogy az USA „közvetlenül részt vesz” az ukrajnai háborúban azzal, hogy olyan információkat szolgáltat Ukrajnának, amelyeket Kijev felhasznál a nagy hatótávolságú rakétacsapásokhoz.

A Kreml azután reagált így, hogy a brit Telegraph-nak adott interjújában Vadim Szkibickij, Ukrajna katonai hírszerzésének megbízott helyettes vezetője arról beszélt, hogy az amerikai gyártmányú, nagy hatótávolságú HIMARS tüzérségi rendszerek használatában az amerikaiaktól kapott kiváló minőségű műholdképek és valós idejű információk segítették az ukránokat. Szkibickij tagadta, hogy az amerikaiak közvetlen célzási információkat is adtak volna. Elismerte azonban, hogy a csapások előtt az amerikai és az ukrán hírszerzés tisztviselői konzultáltak egymással, hogy Washington megvizsgálhassa, és szükség esetén megvétózhassa a tervezett célpontokat.

Az interjú megjelenése után az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, nincs szükség további megerősítésre az Egyesült Államok háborúban való közvetlen részvételéről. Szerinte bebizonyosodott, hogy az amerikai fegyverek mellé az USA nemcsak használati útmutatót ad, hanem konkrét célzási információkat is.

Az USA korábban 16 HIMARS-rendszert adott át Ukrajnának, ezen a héten pedig további négy érkezett. Pár hete további 25-30 HIMARS-rakétarendszer leszállításáról állapodott meg az Egyesült Államok Ukrajnával. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a 70-80 km-ig nagyon pontos találatleadásra képes fegyvereknek kulcsszerepe volt abban, hogy lelassult a kelet-ukrajnai orosz előrenyomulás.

(Guardian)

Estére elérheti Isztambult az a teherhajó, amelyik 26 ezer tonna kukoricát visz Libabonba – írta a Sky. Ez az első hajó, amit az oroszok kiengedtek a blokád alá vont Odessza kikötőjéből. A hajó hétfő reggel indult el, a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott a megfelelő ütemben haladni, de még kedden a török fővárosba érhet. A Sierra Leone-i felségjelzés alatt közlekedő Razonit orosz, ukrán és török ENSZ tisztviselők fogják ellenőrizni. Az ENSZ és Törökország fontos szerepet játszott abban, hogy ez a gabonaszállítmány útra indulhatott, így enyhülhet a globális élelmiszerválság.

Az USA kedden egy sor intézkedést hozott az orosz elit ellen – köztük több, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szoros kapcsolatban álló személy ellen. Szankciókat jelentettek be több oligarcha, egy nagy acélgyártó vállalat és két leányvállalata, valamint egy szankciók kijátszásával vádolt pénzintézet és annak vezérigazgatója ellen.

Korlátozó intézkedéseket vezetnek be továbbá 24 orosz védelmi és technológiai vállalat és szervezet ellen. Vízumkorlátozást vezetnek be további csaknem 900 olyan orosz tisztviselővel szemben, akik a Krím annektálásában részt vettek.

A szankciókkal sújtott oligarchák között van Andrej Grigorjevics Gurjev, a PhosAgro vegyipari vállalat milliárdos alapítója is, akit Putyin közeli munkatársaként tartanak számon. Gurjev vagyonát a brit kormány is zárolta, nemcsak egy hajóját foglalták le, hanem a tulajdonában álló Witanhurst-birtokot is, amely a Buckingham-palota után a második legnagyobb magáningatlan Londonban.

Putyin egy másik közeli szövetségesét, Alina Maratovna Kabajevát is szankcionálták. Ő jelenleg a Kreml befolyása alatt álló orosz nemzeti médiacsoport vezetője, és nem mellékesen egyes nyugati sajtóhírek szerint Putyin barátnője.

(CNN)

A G7-ek további lehetőségeket mérlegelnek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy Oroszország „hasznot húzzon a háborújából”, és hogy korlátozzák Oroszország gazdasági képességeit – olvasható a világ legfejlettebb gazdaságait összefogó csoport külügyminisztereinek keddi nyilatkozatában.

Ilyen lehetőség lehet szerintük „minden olyan szolgáltatás átfogó betiltása, amely lehetővé teszi az orosz tengeri nyersolaj és kőolajtermékek globális szállítását”, kivéve, ha az olajat meghatározott áron vagy az alatt vásárolják.

A külügyminiszterek szerint Oroszország az energiát „a geopolitikai kényszerítés eszközeként” használja. Kijelentették, hogy dolgozni fognak azon, hogy csökkentsék a G7-országok orosz energia iránti igényét, miközben megvédik a legkiszolgáltatottabb csoportokat az ellátási zavarok és az emelkedő árak hatásaitól.

(CNN)

Már több mint 10 millióan hagyták el Ukrajnát az orosz offenzíva kezdete óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) keddi bejelentése szerint. A szervezet összesítése szerint mostanáig összesen 10 107 957-en lépték át az ukrán határt. A júliusi felmérés szerint a külföldre menekült ukrajnaiak kétharmada egyelőre nem gondol a hazatérésre. (MTI)

Kedd reggel vonattak érkeztek a kelet-donyecki régióból menekültek a közép-ukrajnai Kropivnickij városába. Az evakuáltak között nők, gyerekek, idősek és mozgáskorlátozottak voltak, mondta Ukrajna miniszterelnök-helyettese.

A donyecki régió súlyos bombázások és harcok színhelye, amióta Oroszország Ukrajna keleti részére összpontosította invázióját. Az ukránok nemrég azt állították, egész Donyeck tűz alatt van. (Sky News)

A donyecki Bahmut július 30-án – Fotó: State Emergency Service Of Ukraine / Reuters
A donyecki Bahmut július 30-án – Fotó: State Emergency Service Of Ukraine / Reuters

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt állította, hogy a „különleges katonai művelet” kezdete óta hat amerikai gyártmányú HIMARS-rakétarendszert semmisítettek meg Ukrajnában. Soigu azt is közölte, hogy Oroszország öt hajó elleni Harpoon rakétaindító rendszert és harminchárom M777-es tarackot semmisített meg. „A nyugati fegyverek Ukrajnába irányuló ellenőrizetlen szállítása súlyosan veszélyezteti a térség biztonságát” – mondta Soigu egy keddi konferenciahíváson. Az orosz védelmi miniszter állításait független források nem erősítették meg.

Az Egyesült Államok egy hónapja kezdte meg a HIMARS-ok leszállítását, 12 már hadrendbe állt, július végén pedig további 25-30 HIMARS-rakétarendszer leszállításáról állapodott meg Ukrajnával.

Igaz, az ukrán katonai vezetés szerint 50, de inkább 100 HIMARS és M270 MLRS (rakéta-sorozatvető rendszer)-re lenne szükségük ahhoz, hogy jelentősen befolyásolják a háború menetét – írta az Unian. Oroszország villámháborús tervei ugyan kudarcba fulladtak a február 24-én indított invázióban, Kelet-Ukrajnában azonban, ha nagyobb veszteségek árán és lassabban is, de folyamatos az orosz előrenyomulás.

(Sky News, TASZSZ)

Törökország azzal számol, hogy naponta egy gabonaszállító hajó hagyhatja majd el az odesszai kikötőt a következő időszakban, ha semmi rendkívüli nem jön közbe. Erről egy török tisztségviselő beszélt a Sky Newsnak.

Hétfőn 26 ezer tonna kukoricával a fedélzetén sikeresen elhagyta a tengerparti város kikötőjét egy gabonaszállító hajó, Zelenszkij ukrán elnök szerint ez az első jó jel, hogy enyhülhet a globális élelmiszerválság, de szerinte korai lenne messzemenő következtetést levonni egyelőre. A Líbiába tartó hajó útját eddig nem akadályozták az oroszok, és a törökök szerint kedd este már kiköt Isztambulban.

A kelet-ukrajnai Dnyipro város környékét bombázták az orosz erők hétfő éjjel, erről Valentin Reznyicsenko, a megyei adminisztrációja vezetője számolt be a Kyiv Independent Twitter-posztja szerint. A bombázásban épületek és járművek rongálódtak meg, személyi sérülésről nem érkezett hír.

A tengerparti Odesszából hétfőn megindult az első gabonaszállító hajó azóta, hogy a Fekete-tenger ukrán vizeit blokád alá vonták az orosz erők, a Sierre Leone-i zászló alatt hajózó Razoni 26 ezer tonna kukoricát szállít Líbiába.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ez az első pozitív jel, hogy enyhülhet a globális élelmiszerválság, de úgy gondolja, korai lenne ebből messzemenő következtetéseket levonni, és kár lenne abba az illúzióba esni, hogy az oroszok a jövőben nem fogják akadályozni az ukrán exportot. Zelenszkij azt mondta, a kikötőben megindult a forgalom és ezzel az agrárexport is, de hogy ez a jövőben is így legyen, és az oroszok betartsák a biztonsági előírásokat, az többek között az ENSZ és Törökország felelőssége is (a gabonaexportról és a biztonsági feltételekről július végén kötöttek megállapodást a felek).

Ukrajna a világ egyik legfontosabb kukoricaexportőre. Arról, hogy az ország gabonaexportja milyen hatással van a világpiacra, ebben a cikkünkben olvashat.

Az Egyesült Államok újabb 550 millió dollár értékben (mai árfolyamon körülbelül 215 milliárd forint) küld új fegyvereket Ukrajnának, köztük lőszert is az egyre fontosabbá váló rakétavetőkhöz és tüzérségi lövegekhez.

A csomag 75 ezer darab 155 mm-es tüzérségi lőszert tartalmaz. Mindezekkel együtt az Ukrajnának lekötött amerikai katonai támogatás összege több mint 8,8 milliárd dollárra emelkedett a Pentagon szerint.

A korábbi fegyversegélyek között tüzérségi elhárító radarok, Javelin páncéltörő rakéták, szovjet gyártmányú helikopterek, lövedékek és könnyű páncélozott járművek voltak. (Guardian)

Az Egyesült Államok szerint Oroszország „nukleáris pajzsként” használja Ukrajna legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjai erőművet, hiszen az ukránok ott nem tudják viszonozni a tüzet, mert ezzel nukleáris balesetet kockáztatnának, mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Az ukrán atomenergia-hivatal, az Energoatom korábbi jelentése szerint az orosz hadsereg 14 nehéztüzérségi egységet helyezett el az atomerőmű területén. A fegyverek, a lőszerkészlet és robbanóanyagok veszélyesen közel vannak az erőmű jelenleg is működő reaktoraihoz, ami minden létező biztonsági előírást súlyosan megsért. Így gyakorlatilag garantált, hogy az ukránok nyugatról kapott precíziós, nagy hatótávolságú tüzérségi fegyvereitől biztonságban vannak – elvégre ki merne nekiállni egy működő atomerőműre lőni.

Az ukrán helyettes külügyminiszter minderre úgy reagált, erőteljes közös fellépés kell, hogy megakadályozzanak egy nukleáris katasztrófát, például a légvédelmi rendszerekkel légzárlatot kéne csinálni az ukrán atomerőművek felett. A nyugati országok ettől vonakodnak.

A zaporizzsjai erőmű Európa legnagyobb nukleáris létesítménye, de világszinten is top10-es. A hat reaktora egyenként másfélszer akkora teljesítményű, mint a teljes paksi atomerőmű. (Sky News)

Civileket menekítő buszra lőttek Herszon közelében, hárman meghaltak, állítja az ukrán hadsereg.

A kisbuszban hét embert menekítettek épp a megszállt Sztaroszilja faluból a Herszon régióban, amikor a járműt támadás érte. A túlélőket kórházba szállították.

Pár napja az ukránok bejelentették, hogy megkezdik az orosz kézen lévő Herszon visszaszerzését, ehhez már a Dnyipro folyón átívelő Antonovszkij hidat is lőtték, ami az oroszok által elfoglalt Herszon városát köti össze a többi területtel, így extrém fontos az utánpótlás szempontjából. Azt itt elemeztük Rácz András szakértővel, hogy a Dnyeperen átívelő három híddal indulhat az ukrán ellentámadás Herszon megyében. (Guardian)

  • Elindult Törökország felé a világpiacról nagyon hiányzó ukrán gabona.
  • Továbbra is rakétatámadások érik az Odessza kapujának tartott Mikolajivot.
  • Amerikai katonai elemzők szerint Harkiv újabb ostromát készítik elő az orosz erők, de Ukrajna szerint az ország második legnagyobb városát biztosan tartják.
  • Az ukrán vezetés szerint az orosz erők már 41 ezer katonát vesztettek.
  • Vlagyimir Putyin óvva intett az atomfegyverek bevetésétől.

A hétfői eseményeket ebben a cikkben tudják visszapörgetni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!