Tényleg elindult az ukrán gabona exportja az orosz katonai blokád alatt lévő Odesszából

2022. augusztus 1. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

A tervek szerint elindult az első ukrán gabonaszállító hajó az odesszai kikötőből azóta, hogy a Fekete-tenger ukrán felségvizeit blokád alá vonta az orosz haditengerészet – írta az Unian.

Az Ukrajnából induló hajókat orosz kérésre a török fél vizsgálhatja át, ezek ukrán katonai kíséret nélkül hajózhatnak ki. Erről júliusban született megállapodás Törökországban az orosz és az ukrán oldal között, a török fél és az ENSZ küldöttségének részvételével. Az orosz erők azonban a megállapodás másnapján már rakétákkal támadták az odesszai kikötőt, egy ukrán hajót megsemmisítve. Oroszország előbb azt mondta, nem lőtte a kikötőt, majd azt, hogy ott egy ukrán katonai hajót semmisített meg. Az ukrán fél szerint a sérült hajó gabonát szállított volna.

A hétfő reggel útnak indult hajó Sierra Leone-i zászló alatt Líbiába tart, fedélzetén 26 ezer tonna kukoricával.

Ukrajna a világ negyedik legnagyobb kukoricaexportőre, de búzaexportja is jelentős: a világon az ötödik helyen állt 2020-ban, 18 millió tonna exporttal. A legnagyobb búzaexportőr békeidőben Oroszország volt 37 millió tonnával, ám az Ukrajna elleni invázió miatt szankciókkal nemzetközi szankciókkal sújtották, így exportjának jelentős része szintén hiányzik a világpiacról – ahogyan a háború miatt Ukrajnáé is –, így jelentősen megnőtt a gabona, végső soron általában az élelmiszerek ára. Több afrikai ország élelmiszer-ellátása nagy mértékben függ az ukrajnai gabonaexporttól. Az ukrajnai gabona világpiacra gyakorolt hatásáról ebben a cikkben olvashat bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!