Putyin: Soha nem szabad nukleáris háborút kirobbantani

2022. augusztus 01. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, ilyen összecsapást soha nem szabad kirobbantani.

- idézi az MTI Vlagyimir Putyin hétfői üzenetét, melyet az orosz elnök a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés tizedik felülvizsgálati konferenciájának New Yorkban összegyűlt résztvevőihez és vendégeihez intézett. Putyin egyébként az orosz-ukrán háború eddigi öt hónapja során többször is utalt arra, hogy ő bizony kész bevetni nukleáris fegyvert: Rögtön az invázió megindítása után készültségbe helyezte az orosz atomarzenált, egy hónapra rá a Kreml már kevésbé harciasan, de mégiscsak újra elővette a témát. Az orosz atomfenyegetés realitását és pszichológiáját egy magyarországi konferencián is alaposan kivesézték, az erről írt beszámolónkat itt olvashatja.

Az 1968-ban aláírt atomsorompó-egyezmény legitimálta Nagy-Britannia, Kína, az akkori Szovjetunió, az Egyesült Államok és Franciaország nukleáris arzenálját. A többi állam a dokumentum aláírásával lemondott arról a jogáról, hogy tömegpusztító fegyvereket állítson elő vagy szerezzen be. A megállapodásnak jelenleg több mint 190 részes állama van, a suttyomban nukleáris fegyverekre szert tevő Izrael, India és Pakisztán nem tartozik közéjük, Észak-Korea pedig 2003 januárjában felmondta a szerződést. Az atomsorompó-egyezmény felülvizsgálati konferenciáit ötévente tartják, de a tizedik, 2020-ban esedékes találkozót a koronavírus-járvány miatt elhalasztották idén augusztusra.

António Guterres ENSZ-főtitkár a konferencia megnyitóján New Yorkban arra figyelmeztetett, hogy a világ – különös tekintettel az ukrajnai, a közel-keleti és az koreai-félszigeti válságokra -, a „nukleáris veszély korszakába lépett, amelyhez fogható a hidegháború zenitje óta nem volt”, és az emberiség mindössze „egy tévedésnyi távolságra”, egy rossz lépésre van a nukleáris megsemmisüléstől. Guterres emlékeztetett arra, hogy csaknem 13 ezer atomfegyver van világszerte a nemzeti arzenálokban, s az államok a hamis biztonság reményében százmilliárd dollárokat költenek „az ítéletnapi fegyverekre”.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!