Koronavírus: ez történt hétfőn

Legfontosabb

2020. november 23. – 08:13

frissítve

Koronavírus: ez történt hétfőn
Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj és a MH Pápa Repülőbázis kijelölt fertőtlenítő raj katonái készülnek a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola épületének belső fertőtlenítéséhez 2020. november 1-jén – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronavírus-járványról hétfőn.

Kövesse velünk percről percre!

  • 3891-re emelkedett itthon a koronavírus áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 91 embernél bizonyosodott be, hogy koronavírus okozta a halálukat. Többségük idős, krónikus beteg volt. 43 339-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 130 722 fő. Cikkünk a témában>>>
  • Világszerte 58 615 834-re nőtt a hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma 1 387 179, a gyógyultaké pedig 37 477 986.
  • „Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen azokat bezárni, a múlt héten az oktatási rendszerünk derekasan állta a próbát, és jó reményeink van arra, hogy ez ezen a héten sem változik meg” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs reggeli ülése után. A hét legnagyobb feladata szerinte a célzott tesztelés megindítása, ami tömeges és önkéntes lesz. Ehhez kétezer egyetemi hallgatót állítottak munkába.
  • A vásárlási idősáv ismételt bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai – közölte Novák Katalin miniszter. A tavaszitól eltérően 1-2 órára csökkentenék a sávokat, de az idősek nem csak akkor vásárolhatnának. Cikkünk a témában>>>
  • Orbán Viktor nem sokkal később aztán Facebook-oldalán be is jelentette az idősek vásárlási sávját. A rendelet szerint hétköznap 9-11 óráig, hétvégén 8-10 óráig csak idősek lehetnek az élelmiszerüzletekben, drogériákban és gyógyszertárakban, de fontos, hogy nem csak akkor vásárolhatnak. A további részleteket ebben a cikkünkben olvashatja.
  • Meghalt Hausherr Ildikó háziorvos, a Révész utcai háziorvosi rendelő orvosa; ő a koronavírus első budapesti háziorvos áldozata. A MOK honlapján külön listán tartják nyilván a koronavírus egészségügyi áldozatait, ezen jelenleg 11 név szerepel.
  • Az V. kerületi polgármester kérésére kedd estétől megnyitja parkolóját a Fővárosi Önkormányzat a környéken lakók számára.
  • „Már több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban” – mondta Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborvezetője. A vakcinák közül több is 90% feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít.
  • Magyarország egyelőre nem áll készen a BioNTech vakcinájának fogadására a frankfurti szállítmányozók szerint. Egyelőre 25 ország tudja biztosan fogadni a vakcinát, Lengyelország és Írország sincs köztük. Cikkünk a témában>>>
  • Az AstraZeneca vakcinája 70 százalékban hatásos. Olcsóbb és könnyebb tárolni, mint a jelentősen sikeresebb vakcinákat, így ha megkapja az engedélyt, az Oxford-AstraZeneca-védőoltás is népszerű lehet. Cikkünk a témában>>>
  • Leöltek ezer nyércet egy észak-franciaországi farmon, mert koronavírust találtak az állatokban. A fertőzött farm négy munkatársát elkülönítették, mindegyik farmon megerősítették a biztonsági intézkedéseket és a megfigyelést.
  • Negatív lett az új tesztje a koronavírussal korában megfertőződött Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Hétfőn már munkába állt hivatalában. Az ukrán elnök tesztje november 9-én lett pozitív. Néhány nappal később kórházba vonult, de szövődménymentesen vészelte át a fertőzést.
  • Olaszországban már több mint 50 ezer halálos áldozata van a járványnak. Egy nap alatt 630 beteg veszítette életét, ami enyhe csökkenést jelent az utóbbi napokhoz képest. Most először csökkent az aktív fertőzöttek száma, amely most meghaladja a 796 ezret.

Eddig 120 egészségügyi alkalmazott halt meg, 9146-at pedig megfertőzött a vírus Algériában, írja az MTI az algériai egészségügy-minisztérium közlése alapján.

Az országban több mint kilencezren fertőződtek meg. Algéria a járvány által leginkább érintett egyik afrikai ország, ahol robbanásszerűen nő az új fertőzések száma. A minisztérium adatai szerint a járvány kirobbanása óta eddig összesen 2300-an haltak meg a vírus miatt.

A kormány több tagja is megfertőződött, az ország elnöke, Abdelmadzsid Tebbún pedig október 28. óta egy németországi kórházban van koronavírus miatti komplikációkkal. Az algériai kormány november 15-én döntött a járványintézkedések újabb szigorítása mellett.

Kedd estétől megnyitja parkolóját a Fővárosi Önkormányzat a környéken lakók számára – olvasható az önkormányzat Facebook-oldalán. A hivatal III. számú udvarán lévő parkolóhelyeket minden este 19 órától reggel 7:30-ig használhatják a Városháza környékén lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező budapestiek. A kijárási tilalom ideje alatt, este 8 és hajnali 5 óra között a kapukat bezárják, de ha valakinek ki kell állnia, egy megadott elérhetőségen jelezheti.

Korábban Szentgyörgyvölgyi Péter, V. kerületi fideszes polgármester és a Fidesz fővárosi frakciója is kérte Karácsony Gergelyt, hogy tegye ezt lehetővé, mert az ingyenes parkolás bevezetése miatt nehezebben találnak parkolóhelyet a belvárosiak.

A koronavírus-járvány második hullámában Olaszországban a halálos áldozatok száma elérte az 50 453-at. Egy nap alatt 630 beteg veszítette életét, ami enyhe csökkenést jelent az utóbbi napokhoz képest. Most először csökkent az aktív fertőzöttek száma, amely most meghaladja a 796 ezret. Az egészségügyi hatóságok számításai szerint a járványgörbe a következő napokban, november 26-án vagy 27-én éri el a tetőzést több mint 830 ezer aktív beteggel, és ez a szám az előrejelzések szerint karácsonyra megfeleződhet a mostani korlátozások fenntartásával. (MTI)

Hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus miatt. Céges- és magán előfizetésekkel is többet beszéltünk, az SMS-ek száma viszont csökkent. Ahogy arról itt bővebben írtunk, a roaminghasználat is visszaesett az utazási korlátozások miatt.

Meghalt Hausherr Ildikó háziorvos, a Révész utcai háziorvosi rendelő orvosa; ő a koronavírus első budapesti háziorvos áldozata – közölte a Magyar Orvosi Kamara hétfőn. A MOK honlapján külön listán tartják nyilván a koronavírus egészségügyi áldozatait, ezen jelenleg 11 név szerepel. Megtalálható köztük dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház korábbi főigazgatója mellett a ceglédi, a zsadányi és a győri mentőtiszt is.

Észak-Franciaország egyik nyércfarmján megtalálták a koronavírust, ezért mind az ezer ott található állatot leölték. Franciaországban még három másik nyérctelep található, ezek mindegyikét ellenőrzi az agrárminisztérium. Az egyik farmon már le is zajlott a teszt, ott nem találtak koronavírusos nyércet.

A fertőzött farm négy munkatársát elkülönítették, mindegyik farmon megerősítették a biztonsági intézkedéseket és a megfigyelést.

A nyércek eddig Dániában keltették a legnagyobb riadalmat, mert néhány állományban a koronavírus új mutációi fejlődtek ki. A tudósok egy része attól tart, hogy a vírus új variánsa ellen nem lesz hatékony a kifejlesztett vakcina, ezért jobb, ha elejét veszik a terjedésnek. Dániában elég drasztikus intézkedést hoztak először, a teljes, 17 milliós állatállomány kivágását rendelték el, később azonban visszakoztak ettől.

Az ENSZ Gyermekalapja által hétfőn bejelentett gigantikus műveletnek az a célja, hogy több mint 90, alacsony és közepes jövedelmű országba is jusson a koronavírus elleni oltóanyagból, ha az elérhető lesz. Nemcsak az oltóanyag gyártóival egyeztek meg, de a szállításhoz szükséges logisztikai kapacitásokat is lefoglalták. Az UNICEF egyébként a világ legnagyobb vásárlójának számít az oltóanyagpiacon, évente több mint 2 milliárd adag vakcinát rendel a csaknem száz különböző országban működő oltóprogramjaihoz. (CNN)

Továbbra is nálunk van a legtöbb aktív fertőzött a szomszéd országokhoz képest, ha lakosságarányosan vizsgáljuk, ez november 14. óta így van. Novemberben sokáig a harmadik helyen álltunk, de 12-én lehagytuk Szlovéniát, majd két napra rá Szlovákiát is.

Gyorsan nő az érték a szerbeknél, akik két hete még a legjobb számokkal rendelkeztek (350 környékén), mára a második helyre jöttek fel, 1000 fölötti aktív fertőzöttel 100 ezer lakosra vetítve. A környező országok átlaga a magyar érték 60 százaléka.

November 23-án Budapesten, a XXI. kerületben, a Deák Ferenc téri piac mellett, illetve Mogyoródon a Hungaroring Médiaparkolójában előzetesen lefoglalt időpont nélkül is lehet koronavírusteszthez mintát adni. A szűrőbuszok ami állomásainak listája az alábbi posztban található:

Orbán Viktor a Facebook oldalán jelentette be, hogy kormányrendeletet adtak ki az idősek vásárlási sávjáról, eszerint hétköznap 9-11 óráig, hétvégén 8-10 óráig csak idősek lehetnek a boltokban, de fontos, hogy nem csak akkor vásárolhatnak. A további részleteket ebben a cikkünkben olvashatja.

Negatív lett az új tesztje a koronavírussal korában megfertőződött Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek – közölte az MTI.

Az államfő közölte, hogy hétfőn már a szokásos módon áll munkába hivatalában. Az ukrán elnök és hivatalvezetője ugyanazon a napon, november 9-én hozták nyilvánosságra, hogy pozitív lett a koronavírustesztjük. Néhány nappal később mindketten kórházba vonultak, de egészségük nem volt komoly veszélyben, végig szövődménymentesen vészelték át a fertőzést.

Ez forintra átszámolva durván 1,4 milliós bírság, amiből a szülinapi buli mind a tíz résztvevőjének egyenlő arányban kell kifizetnie a maga részét. A Kronach járásban pénteken megtartott szülinapozást a rendőrök szakították félbe, akik megállapították, hogy a jelenlévő tíz fő bár egy családhoz tartozik, de a résztvevők így is öt különböző háztartásból érkeztek. Az összejövetel így illegális volt, ugyanis a hatályos korlátozások nemcsak tíz főben maximalizálták a résztvevők számát, de azt is kikötötték, hogy legfeljebb két különböző háztartásból érkezhetnek az emberek. (Augsburger Allgemeine)

November eleje óta a Sanghaj-Putungi nemzetközi repülőtér hét rakománykezelőjénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A hatóságok vasárnap rendelték el, hogy egyetlen éjszaka alatt a reptér összes rakománykezelőjét le kell tesztelni. Ehhez a rakodótér második emeletén állítottak fel egy ideiglenes tesztállomást. A tesztelés miatt összezsúfolódott, a szükséges védőtávolság tartására képtelen, védőfelszerelésbe bújtatott emberek által visszatartani próbált tömegről a kínai közösségi médiában kezdtek el keringeni fotók és videók. A reptéri rendőrség viszont éjfélkor már arról posztolt, hogy a reptéri dolgozók fegyelmezett sorokban várakoztak a tesztjükre. Hétfő reggelig összesen több mint 17 ezer mintát vettek le és 11 544 tesztnek már meg is van az eredménye, hivatalos tájékoztatás szerint ezek mind negatívak lettek. (CNN)

Erről beszélt korábban Gulyás Gergely is a múltheti kormányinfón. A külgazdasági és külügyminiszter a parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy

  • az igazi megoldást a koronavírus ellen az oltóanyag jelentené,
  • csak az illetékes hatóságok által megvizsgált és engedélyezett oltóanyagok lesznek beadhatók,
  • Magyarországtól Nyugatra három vakcina fejlesztése jutott el olyan szakaszba, hogy rendelni lehet belőle, ezekből 12 millió oltóanyagot kötöttek le,
  • ezekből nagy mennyiségű szállítmányokra a gyógyszergyártók előrejelzései alapján csak tavasszal lehet számítani,
  • az Oroszországban kifejlesztett vakcinából Európában elsőként Magyarországra érkezett tíz dózis, hogy a magyar hatóságok el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat.

Nyáron a feleségével együtt került karanténba a 71 éves Darell Slater. A nő két hét alatt meggyógyult. Cikkünk a témában>>>

Olcsóbb és könnyebb tárolni, mint a jelentősen sikeresebb vakcinákat, így ha megkapja az engedélyt, az Oxford-AstraZeneca-védőoltás is népszerű lehet. Cikkünk a témában>>>

Novák Katalin vetette fel az ötletet a miniszterelnöknek. A tavaszitól eltérően 1-2 órára csökkenne, de az idősek nem csak akkor vásárolhatnának. Cikkünk a témában>>>

Vádat emeltek a csongrádi férfi ellen. Az ügyben az országos tisztifőorvos, Müller Cecília tett feljelentést, miután a WHO is felhívta rá a figyelmet. Cikkünk a témában>>>

Legalábbis a frankfurti szállítmányozók szerint. Egyelőre 25 ország tudja biztosan fogadni a vakcinát, Lengyelország és Írország sincs köztük. Cikkünk a témában>>>

„Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen azokat bezárni, a múlt héten az oktatási rendszerünk derekasan állta a próbát, és jó reményeink van arra, hogy ez ezen a héten sem változik meg” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs reggeli ülése után. Elmondta, hogy a hét legnagyobb feladata a célzott tesztelés megindítása, ami tömeges és önkéntes lesz. Ehhez kétezer egyetemi hallgatót állítottak munkába.

Hszi Csin-ping elképzelése szerint az egészségi adatok megosztásával könnyebbé válhatna az utazás a pandémia idején. Cikkünk a témában>>>

„A felhívás óta már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak” – közölte Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese. Úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány második hullámában a donornak alkalmas emberek aránya is magasabb, mint az első hullám idején: a tapasztalatok szerint már minden negyedik donor vérplazmája használható a terápiára. Sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de most is előfordul, hogy a betegségen átesett szervezet egyáltalán nem termel antitesteket. (M1 / MTI)

A Fidesz alelnöke ma is részt vett az operatív törzs reggeli ülésén, és erről megint posztolt egy képet. Ezen az látható, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrásokért felelős miniszter nem visel maszkot, míg a többi kormánytag betartja a szabályokat. Kósa pénteken véletlenül kiszivárogtatta az aznapi koronavírus-adatokat. Később törölte a képet, de akkor már mindegy volt. (24.hu)

Fotó: Kósa Lajos / Facebook
Fotó: Kósa Lajos / Facebook

Itthon 3891-re emelkedett az elhunytak száma, az elmúlt 24 órában 91 embernél bizonyosodott be, hogy koronavírus okozta a halálukat. Többségük idős, krónikus beteg volt. 43 339-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 130 722 fő. Cikkünk a témában>>>

Szerbiában megtízszereződött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban, míg október 22-én csupán 416 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, egy hónappal később már 4995-öt. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 31-gyel 1199-re, Koszovóban tízzel 914-re, Észak-Macedóniában 24-gyel 1511-re, Montenegróban öttel 439-re, Bosznia-Hercegovinában pedig harminccal 2276-ra nőtt. (MTI)

„Már több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban” – mondta Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborvezetője. A vakcinák közül több is 90% feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít. A tömeges tesztelésben általában több tízezer ember vesz részt, de az engedély megszerzése után is figyelik az adott vakcinát a szakemberek, így amikor elkezdődnek az oltások, tovább javulhat a hatékonysága. (Kossuth rádió / MTI)

Vérmintákat használnak a koronavírus elleni vakcina fejlesztéséhez egy floridai laboratóriumban – Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP
Vérmintákat használnak a koronavírus elleni vakcina fejlesztéséhez egy floridai laboratóriumban – Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP

Eddig 22 ember tesztje lett pozitív, ők kórházban vannak. Az időjárási körülményektől függően fokozatosan teltek meg a szállók, azonban idén jóval körülményesebb az átmeneti szállók férőhelyeinek feltöltése. „Vannak aggodalmaink, hogy a decemberi fagyokban is maradnak szabad ágyak” – mondta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója. (Népszava)

Naponta átlagosan ötszáz egyetemi hallgató segíti a járványügyi munkát országszerte az Országos Mentőszolgálat adatai szerint. „Az új koronavírussal kapcsolatos mintavételi feladat minden elemét eljárásrendben szabályoztuk, a védőfelszerelések rendelkezésre állnak, használatuk a protokoll szerint minden mentődolgozó és önkéntes számára kötelező” – mondta Győrfi Pál szóvivő. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy az egyetemisták között találtak-e fertőzötteket, és ha igen, hányan kapták el a vírust. (Népszava)

A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 58 615 834-re emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 387 179-re, a gyógyultaké pedig 37 477 986-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. Egy nappal korábban 58 095 887 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 379 839, a gyógyultaké pedig 37 170 883 volt. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!