MOK: Már 11 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus-fertőzésben

2020. november 23. – 14:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Hausherr Ildikó háziorvos, a Révész utcai háziorvosi rendelő orvosa; ő a koronavírus első budapesti háziorvos áldozata – közölte a Magyar Orvosi Kamara hétfőn. A MOK honlapján külön listán tartják nyilván a koronavírus egészségügyi áldozatait, ezen jelenleg 11 név szerepel. Megtalálható köztük dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház korábbi főigazgatója mellett a ceglédi, a zsadányi és a győri mentőtiszt is.