Többet telefonáltunk, de kevesebbet SMS-eztünk a koronavírus első hulláma alatt

2020. november 23. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus miatt, írja az MTI az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jelentése alapján. Ahogy írják, 2019 végéhez képest

  • az internetforgalom 30,1%-kal;
  • a hívásforgalom 13,8%-kal;
  • az egy SIM-kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom lakossági előfizetőknél 14,9%-kal;
  • nem lakosságinál (pl. cégeknél) pedig 21%-kal emelkedett.

Az adatforgalom a nem lakossági előfizetőknél csak 10,7%-kal, míg a lakosságinál 41%-kal nőtt. A SIM-kártyák száma az előző évhez képest érdemben nem változott, SMS-t pedig negyedannyival kevesebbet küldtek az emberek.

Az utazási korlátozások miatt a nyáron megnövekvő roaminghasználat alábbhagyott, 2020 második negyedévében mindössze félmillió külföldi hívásindítás volt, ez kevesebb, mint harmada a 2019-ben mért adatnak. Aki mégis roamingolt, az viszont hosszabb ideig tette, mint 2019-ben: a havi átlagos hívásforgalom 39-ről 92 percre ugrott.

A mobiltelefon-szolgáltatás piacán továbbra is a Magyar Telekom töltötte be a vezető pozíciót, mögötte pedig a Vodafone és a Telenor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!