Áruhiány, elszállt infláció – itt az armageddon? Nem, ez csak a gazdaság poszt-Covid állapota

• Vannak emberek, akik úgy esnek túl a koronavíruson, hogy a felépülés után még hosszú ideig éreznek bizonyos mellékhatásokat, ugyanilyen poszt-Covid szindróma van a világgazdaságban.
• Egyes szektorokban a gyors fellendülés okoz kapacitáshiányokat, túl nagy a kereslet bizonyos árucikkekre és alapanyagokra, és ezt egyelőre nem bírja el a világpiaci kínálat.
• Ha hiány alakul ki egyik szegmensben, az hiányt okozhat máshol, emiatt egy kiterjedt inflációs helyzet alakult ki 2021 második felében. A fékevesztett drágulás egy ideig akár fokozódhat is, majd egy-két év múlva tűnhet el.
• Ezután újra olyan állapot lesz a globális gazdaságban, amilyen a világjárvány előtt. A globalizációt korai volt temetni, a válságoknak erősen kitett, hosszú ellátási láncok nem tűntek el.

Aki az elmúlt egy-két évben követte a gazdasági híreket, az mostanában eléggé átverve érezheti magát. 2021 elején arról volt szó, hogy ez a gazdasági talpra állás éve lesz, beindulnak az oltási programok, feloldják a korlátozásokat, és az indítás gomb megnyomása után ismét kilő a növekedés, magunk mögött hagyhatjuk a koronaválság kényelmetlenségeit, legalábbis a gazdasági életben.

Ehhez képest most azt látjuk, hogy bár a növekedési adatokra valóban nem lehet panasz, több dolog beárnyékolja a fellendülés érzetét, és eszeveszett drágulás megy végbe megannyi szektorban.

2021 második felében szinte nem telt el úgy hét, hogy ne cikkeztek volna a sajtóban egy-egy újabb világpiaci hiányjelenségről. Hiánycikk lett idén a fa, az acél, a magnézium, az alumínium, a mikrocsip, a tetőfólia, a papír, a Playstation, a bicikli, az új és használt autó, a pamut, az AdBlue, a búza vagy épp az óceánjárókra pakolt teherkonténerek. Ha valamiből nincs elegendő mennyiség, akkor az a valami értékesebbé válik, azaz drágább lesz, először csak az iparban, így a termelési költségek emelkednek, aztán mindez néhány hónappal később már a fogyasztói, bolti árakat is felfelé tolja. Így jutunk el a kereslet és kínálat eltéréseitől a termelési-szállítási fennakadásokon át az inflációig. Nálunk egy év alatt 20 százalékkal nőttek a belföldi termelői árak a KSH szeptemberi adatai alapján, októberre pedig rég nem látott, 6,5 százalékos szintre ugrott az éves pénzromlás.

A hiány és a drágulás mértéke változó lehet, és az ebből fakadó ellátási problémák súlyossága is, mivel bizonyos árucikkek, alapanyagok esetében egyedi gazdasági folyamatok alakítják a világpiaci kínálatot, ugyanakkor be lehet azonosítani közös pontokat is, amelyekből összeáll egyfajta poszt-Covid szindróma képe a gazdaságban.

Noha a fa drágulása az építőanyag-piacon ment végbe, de ezzel kihatott a papíriparra is. Az ágazatban tavasszal soha nem látott áremelkedés volt, de a problémák súlyosabbá váltak idővel, akadozott számos alapanyag ellátása, ezek közül kiemelhető a cellulóz, ami fél év alatt több mint 40 százalékot drágult. A papír iránti keresletet ráadásul a műanyagellenes szabályozások is erősítették, rendkívül megnőtt a papír mint csomagolóanyag utáni igény.

De van egy ezeknél is alapvetőbb szűkösség a világpiacon: nincs elég olcsó energia, valamint sok régióban és iparágban munkaerőhiány is kialakult, kisebb-nagyobb járványgócok akadályozzák a termelést. A munkaerőről és az energiáról is kijelenthető, hogy mindenféle termelőtevékenységnek az alapját képezi, vagyis ha ezeken a területeken ellátási gond lép fel, vagy nő az infláció, akkor idővel a gazdaság más területein is lehet számítani ellátási problémákra, hiánycikkekre vagy áremelkedésre.

Elég az egyes cikkek világpiaci árára ránézni, máris világosan látszik, hogy ha különböző mértékben is, de irányát tekintve ugyanaz történik az egymástól eltérő iparágak, nyersanyagok esetében:

Ebből talán úgy tűnhet, hogy a gyors gazdasági talpra állásról szóló jóslatok mind hibásak voltak, ez a helyzet nagyon messze van attól, amit gazdasági helyreállásnak lehetne nevezni. Az kétségtelen, hogy komoly problémák sújtják a globális gazdaságot, de a helyzet bonyolultabb annál, mint amilyennek elsőre tűnik.

Valójában nincs ellentmondás a gyors gazdasági talpra állás és a jelenlegi problémák között, sőt, a termelési és kereskedelmi problémákat részben pont az okozza, hogy a globális gazdaság nagyon hirtelen, a legoptimistább várakozásokat is felülmúló ütemben állt helyre. Az OECD szeptemberi jelentése szerint a globális gazdasági teljesítmény 2021 második negyedévében beérte a járvány előtti szintet.

Amikor 2021 első felében ismét újraindult az élet, megannyi iparág próbált azonnal teljes gőzzel elindulni, különösen, mert a fejlett világban a szokásosnál bőkezűbb állami csomagoknak köszönhetően a fogyasztók anyagi helyzete sem roppant meg olyan mértékben a krízis alatt – így a kereslet fennmaradt.

De hiába rendelték be a cégek nagy mennyiségben a termeléshez szükséges nyersanyagokat, a korábbi beszállítók, az ellátási lánc egyéb szereplői sem működtek a korlátozások ideje alatt. Így a magas kereslet mellé alacsony kínálat társult. Olyan nagy váltások ezek, amelyekre a piac nem tud gyorsan reagálni, hiszen a globalizált kereskedelemben soha nem történt még csak hasonló sem:

A világpiacot most úgy érdemes elképzelni, mint egy olyan embert, aki eltörte a lábát, és a felépülés végén, amikor leveszik róla a gipszet, azonnal talpra ugrik, és örömében futni kezd, de az elsorvadt izmai miatt néhány lépés után összecsuklik.

A tengeri áruszállítás területén konténerhiány alakult ki úgy, hogy valójában számszerűen bőven elegendő konténer van, csak ezek egy jelentős része nem volt forgalomban. 2020 tavaszán, miután a világjárványra korlátozásokkal kellett reagálni Európában és Amerikában is, a tengeri áruszállítás jelentős részét felfüggesztették, ezáltal konténerek ezreit hagyták ott, ahol éppen voltak, amikor leállt a gazdaság. Amikor újra éledezni kezdett a piac, akkor az okozott fennakadást, hogy a sokszor akár lezárt kikötők előtt rostokoló hajókon lévő konténereket eljuttassák oda, ahova szükséges.

Mindez árfelhajtó erővel bírt, a multinacionális áruszállító vállalatok kihasználták a válsághelyzetet a profitjuk növelésére, a kialakult szűkösség olyan alkupozícióba helyezte őket, hogy különböző felárakat adtak hozzá a díjszabáshoz, hiszen így is voltak olyan megrendelőik, akik számára annyira sürgős volt a gyors szállítmányozás, hogy kifizették a magasabb költségeket is. A Maersk áruszállító például 2021 harmadik negyedévében kiemelkedő, 35 százalékos profitot ért el, pedig az utóbbi években többször veszteséges volt. Egy 12 méter hosszú konténer Amerikába küldése Kínából több mint 17 ezer dollárba kerül jelenleg, ami több mint tízszerese a járvány előtti árnak.

A számok azt mutatják, hogy hiába érzékelünk hiányt vagy akadozást egy sor területen, a világkereskedelem elképesztő fordulatszámon pörög: egyszerre 25 millió konténer van úton teherhajókon, a tengeri kikötők alig győzik lebonyolítani a hatalmas forgalmat, a hajók átlagos várakozási ideje a 13 napot közelíti Los Angeles kikötőjében az áprilisi 8 naphoz képest. A WTO októberi számításai pedig azt mutatják, hogy a globális áruforgalom éves növekedése minden előzetes várakozást felülmúlva 10,8 százalékos lesz. A világszervezet korábbi becslése a 8 százalékot tartotta reálisnak.

és esküszöm, hogy ezt nem a diszlexia mondatja velem: jelentős eltérések vannak a növekedés ütemét illetően különböző régiók, országok, szektorok és munkaerőpiaci szegmensek között. A 2020-as nagy jóslatok közül a pesszimistább, „K alakú” kilábalásról szólók jöttek be, miszerint lesznek, akiknél a termelési kapacitások vagy éppen a kereslet gyorsan visszatér a lezárások előtti szintre, miközben máshol elhúzódik a válság. Ráadásul, mint láthattuk, a kereslet gyors visszarendeződése önmagában is képes gondokat okozni.

A problémákat a vakcinához való egyenlőtlen hozzáférés is súlyosbítja. A szegényebb országok nem tudtak megvásárolni annyi oltást, amivel elkerülhetők lennének a tömeges megbetegedéssel járó újabb járványgócok, ez pedig ellehetetleníti a helyi munkaerőpiac zökkenőmentes helyreállását.

A fejlett gazdaságok lakosságának csaknem 60 százaléka teljesen be van oltva, és néhányan még emlékeztető oltást is kapnak. Ugyanakkor az alacsony jövedelmű országok lakosságának nagyjából 96 százaléka még egyetlen oltást sem kapott.

Az is az eltérő helyzetet mutatta, amikor a korlátozások feloldásakor az ázsiai gazdaság rajtolt a leggyorsabban, és a régió felvásárolta a világpiacról az energiahordozók jelentős részét – épp amikor az egész világ termelése bejelentkezett volna az energiára. A nagy kereslet nem találkozott a kínálattal, kilőttek az energiaárak. Kína szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési törekvéseivel összhangban Ázsia gázigénye hihetetlen ütemben kezdett el nőni 2020 végén, és hiába kalkuláltak sokan azzal, hogy jön majd a korrekció (a kontinens energiaéhsége és így a világpiaci ár is csökken), nem rendeződött a helyzet, a drágulás tovább fokozódott. A tárolók visszatöltését a magas árak miatt addig-addig halogatták, hogy végül még magasabb árak mellett indult el a raktározás.

A jelenség azonban nem korlátozódik Ázsiára. Európában egy sor speciális tényező energiapiaci krízist okozott őszre, aminek következtében a sajtóban már az esetleges téli fagyoskodás és áramszünetek témája is felmerült (hogy ez miért nem valószínű, arról itt írtunk bővebben). Németország mind az atomenergiát, mind a szenet egyszerre kezdte kivezetni az energiatermelési szektorból, és még az Európába érkező orosz gáz importját is jelentősen visszafogták, vélhetően azzal a céllal, hogy Oroszország belpiacán zökkenőmentes legyen a téli energiaellátás. De minden bizonnyal a kiépített, de az európai hivatali engedélyeztetés lassúsága miatt üzemképtelen Északi Áramlat 2 gázvezetékhez kapcsolódó nyomásgyakorlás is ott lehet az orosz állam motivációja mögött.

Emellett árfelhajtó hatása volt a környezetvédelmi energiakvóták rendszerének is, valamint annak, hogy a gazdasági leállás miatt kihasználatlan befektetői pénzek egy jelentős részét az energiapiacra öntötték, pénzügyi lufit fújva a szektorban.

Az energiaárak emelkedésének súlyosságát jelzi, hogy a helyzet három különböző, egymástól ideológia szempontból eléggé távol álló nyugat-európai vezetőből is kihozta a rezsiharcos Orbán Viktort:

• Pedro Sánchez spanyol kormányfő az emelkedésért az energiacégek indokolatlan extraprofitjáról is beszélt az energiaárak kapcsán. A profit összesen 3 milliárd euróra rúg, a baloldali miniszterelnök szerint igazságtalan, hogy jelenlegi energiakrízisben ebből a pénzből nem a lakossági árakat csökkentik.
• Mario Draghi olasz miniszterelnök a szeptemberben bejelentett, 3 milliárd eurós összértékű kormányzati támogatásról nyilatkozta, hogy túl kevésnek tűnik a fogyasztói áremelkedés megfékezéséhez. Az olaszországi drágulás tartós, az elemzői előrejelzések szerint 40 százalékos áremelkedés várható a következő negyedévben.
• Közben Franciaországban az elnök, Emmanuel Macron egy kora karácsonyi, egyszeri 100 eurós utalványt ígért be a franciáknak a téli villanyszámlák kifizetésére.

Tehát a jobbközép Macrontól a „technokrata” Draghin át a szocialista Sánchezig, ideológiai pozíciótól függetlenül, minden politikus így-úgy, de a világpiaci problémákról beszél a lakosság érdekeit szem előtt tartva.

Magyarországon mindezt a lakosság nem érzi közvetlenül, a rezsicsökkentés hatósági árazása miatt az állami energiaszolgáltató (illetve egy ponton túl a központi költségvetés) viseli az emelkedő energiaárakat. De közvetett módon a világpiaci áremelkedési trend azért itt is begyűrűzött a hétköznapi fogyasztó életébe, hiszen a különféle árucikkek előállításának költségei megnőttek az energiapiaci áremelkedés miatt; részben a mindenki számára a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket jelentő ételek ára is az energiaválság miatt lőtt ki, méghozzá nem is kicsit, az elmúlt egy év alatt átlagosan 32,8 százalékkal nőtt az élelmiszerek világpiaci ára.

Ezzel egy időben viszont az elektronikai termékek gyártói elkezdtek a korábbinál több csipet felvásárolni, hogy fokozni tudják a saját termelési kapacitásaiket, amire az otthoni munkavégzés elterjedése miatt megugró irodai, számítógépes eszközök iránti igény miatt volt szükség. A gazdaság újraindításával aztán felvette a kapcsolatot a csipgyártókkal az autóipar is, de meglepve tapasztalták, hogy az elektronikai cikkek gyártói több pénzt tudnak beszerzésre költeni, így felvásárolják előlük a félvezetőket.

A piaci szegmens legnagyobb szereplői is kénytelenek voltak hosszabb-rövidebb ideig leállítani a termelésüket, gyáraikat. És ha ez nem lenne elég, a szektorban már az acél és a műanyag beszerzése is gondot jelent az anyagok folyamatos drágulása miatt, ráadásul a tengeri szállítmányozásért is kénytelenek egyre többet fizetni az autóipari szereplők. A globális kereskedelem költségei 2021-ben stabilan emelkednek, miközben a szállítás ideje is kitolódik az iparág túlterheltsége miatt.

Amikor mindezek mellé bekerült a magnéziumhiány is, az már komoly ijedséget váltott ki az iparági szereplők között. Ahogy az energiahiány egyre komolyabban érinteni kezdte Kínát, az országban korlátozták a rendkívül energiaigényes magnéziumgyártást, hogy ezáltal biztosítsák a lakosság energiaellátását. Több magnéziumöntödét teljes egészében bezártak 2022-ig, és sok helyen korlátozták a termelést.

Márpedig Európa magnéziumának több mint 95 százaléka Kínából származik, az országban található a teljes globális magnéziumpiac 85 százaléka. Ha a hiány tartós és jelentős marad, akkor nem lehet majd Európában előállítani a különféle alumíniumötvözeteket, és rengeteg ipari alkatrész gyártása is ellehetetlenül, vagyis a magnéziumhiány végső soron a teljes autógyártás leállásával járna a régiónkban. Mindehhez jó hír is tartozik, ugyanis Kína a kezdeti álláspontjához képest lazított a magnéziumgyártást érintő korlátozáson. Mivel a magyar gazdaság rendkívüli mértékben kitett az autóipari fejleményeknek, érdemes odafigyelni a helyzetre.

A magnéziumhiány egyelőre még nem jelentkezik Magyarországon, de a hazai autógyártás enélkül is bajban van, nyár végi adatok szerint a teljesítménye 30 százalékkal alulmúlja a tavalyit.

• A magyarországi Suzuki leányvállalatnál 2021-ben a globális félvezetőhiány miatt körülbelül egyhavi termelési darabszám esett ki, jelenleg egy műszakban folyik a gyári munka. Az esztergomi üzemben 143 ezer legyártott autót terveztek idénre, de ez az ellátási problémák, alkatrészhiány miatt már biztosan nem fog sikerülni.
• A magyar Audi-gyár szintén pórul járt, a Portfolio kérdésére megerősítette a cég, hogy az eredeti terveikhez képest ők is csökkentett gyártási volumennel zárják majd az évet.
• A kecskeméti Mercedes-gyár azt is elárulta, hogy idén háromszor is kénytelen volt leállítani a termelést a beszállítói nehézségek miatt.

Az előállítási költségek meredek növekedése jelentős, két számjegyű áremelkedést eredményezett az új autóknál néhány hónap leforgása alatt. Magyarországon 24 százalékkal csökkent az autóeladások száma a tavaly októberi szinthez képest. Vannak, akik a használt autók piacára mennek át, ami azt eredményezi, hogy már a használt autók ára is emelkedni kezdett a megugró kereslet miatt. Vannak olyan népszerűbb modellek, amelyek ára 15 százalékkal nőtt, mindössze fél év alatt. Az autóipari szereplők elhúzódó hiányra készülnek: a világpiaci ellátási nehézségek könnyen lehet, hogy még 2 teljes évig visszafogják majd a szektort, ugyanis hiába indultak el a tőkeberuházások, az újabb üzemek kiépítése 1-1,5 évig is eltarthat.

Az autóiparban kristálytisztán látható, hogy a globális ellátási problémák összeadódhatnak, és akár több lépcsőben okozhatnak elakadást, kapacitáscsökkenést az ellátási lánc egységeinek különböző pontjain, és egészen kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan gazdasági folyamatoknak nyitnak teret. Ráadásul a kínálati oldal problémáinak megoldása is jelentős tőkeberuházást és időbeli ráfordítást igényel.

A ruhaipar az egyetlen szektor, amelyben komolyabb átalakulás látszik jelenleg, de ott sem általános trendről van szó, egyelőre csak néhány vállalat jelezte, hogy a gyártási kapacitások egy része Ázsiából áttelepül Európába – főleg a kontinens unión kívüli részébe, ahol a legalacsonyabb a munkaerő költsége.

A Benetton ázsiai kapacitásait egy éven belül szeretné elköltöztetni a balkáni régióba. Mindez a bérköltségek növekedésével jár majd, de a cég szerint összességében jobban jár azzal, hogy a cég gyártási egységei közelebb lesznek az értékesítési központokhoz, ami a vállalat szerint a szállítási költségek csökkentésén keresztül térülhet meg, ráadásul a különféle munkafolyamatokat érintő nagyobb kontroll is a költöztetés mellett szól.

Mindez összefügg azzal is, hogy az ázsiai üzemek miatt rendszeresen újabb és újabb botrányok alakultak ki a ruhagyártás körül, mivel embertelen munkakörülmények között dolgoztatták a ruhaipari munkásokat. Legújabban az derült ki, hogy a nyugat-kínai Hszincsiangban a muszlim vallású ujgur kisebbség kényszermunkára fogott tagjaival takarítják be a gyapotot, amelyből a globális márkák ruhái készülnek. Ilyen visszaélések az új telephelyeken nem fordulhatnak elő, az európai országokban – ide értve az unión kívülieket is – a munkajogi helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, fejlettebb, mint az ázsiai országoké. A Benetton a termelési kapacitásainak tizedét már le is építette Bangladesben, Vietnámban, Kínában és Indiában.

Egyébként az alapanyagárak 2021-es emelkedése ezen a területen is kiemelkedő: a pamut 10 éve nem volt olyan drága, mint idén októberben. Nem kétséges, hogy az előállítási költségek növekedése hamarosan a fogyasztóknál is megjelenik ruhabolti áremelés formájában.

A ruhaipar azért egyedi eset, mert rövid életciklusú termékeket állít elő, ahol nem engedhető meg, hogy a globális szállítási láncok túlterheltsége miatt hónapokkal később dobják piacra a termékeiket. Az európai gyártás garantálja az évszakokhoz és divatciklusokhoz való pontos igazodást a cég számára. Hasonló jelenségekre azonban nem lehet számítani más iparágaknál. A ruhagyártás egy aránylag kevés egységre osztott, rövid ellátási láncokkal bíró szektor, olyan termékpalettával, aminek az előállítása nem igazán technológia- és tudásintenzív: azaz nem egy bonyolult, specializált gyártási technológia kell hozzá, emiatt egyszerűbb a költözés, egy könnyen reprodukálható gyártási technológián alapuló egységet kell áthelyezni.

Ez ma már egyáltalán nem gyakori jelenség: miközben a bicikligyártás sem tűnik rakétatudománynak, olyan bonyolult termelési folyamat jellemzi a Shimano kerékpáripari multicéget, hogy konkrétan mindegyik termelőegysége specializált, azaz csak bizonyos alkatrészeket gyárt, az egyik helyen például csak lánckerekeket, a másikon pedig fékfogantyúkat, nincs sehol olyan üzem, amelyben egy biciklit teljes egészében meg lehetne építeni.

A 2020-as gazdasági leállás elején kifejezetten népszerű jóslat volt az, hogy a koronavírus-világjárvány miatt összeomlik, de legalábbis jelentősen átrendeződik, földrajzilag összébb húzódik a globalizált gazdaság, és a járvány végével egy teljesen új korszakba lépünk át. Összességében viszont inkább az látszik, hogy

A piaci visszacsatolások, például a hiánycikkeknél tapasztalható áremelkedés idővel megszüntetik az ellátási problémákat. A gyártók, vásárlók, beruházók mind-mind megtanulnak alkalmazkodni a megváltozott keresleti és kínálati helyzethez. Addig azonban velünk marad minden új kellemetlenség az inflációtól a gyárleállásig, és arra sincs garancia, hogy nem kell majd újabb globális ellátási problémákkal is megküzdeni, ugyanis a járvány még mindig nem ért teljesen véget. Sőt, a világpiac gyártási kapacitásainak nem elhanyagolható része található olyan helyen, ahol működő oltási program sincs.