Magnéziumhiány fenyegeti az európai autóipart

2021. október 24. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Magnéziumhiány fenyegeti az autóipart Európában a koronavírus-járvány miatt, írja a Politico.

A magnéziumot az autógyártás mellett a repülőgépgyártásban és az elektronikai iparban is használják, és az Európába érkező magnézium több mint kilencvenöt százaléka Kínából jön.

A pár nappal ezelőtti uniós csúcson Angela Merkel német kancellár és Andrej Babiš cseh kormányfő külön megbeszélést is tartott a témában, hiszen mindkét ország vezető az autóiparban. Babiš katasztrofálisnak nevezte a helyzetet a Politico szerint.

A magnéziumtermelés azért akadozik Kínában, mert az ország súlyos energiahiánnyal küzd. Európában viszont november végén kifogyhatnak a magnéziumból, állítják egy közös közleményben ipari érdekvédelmi szervezetek, köztük az Európai Alumínium Szövetség és az Európai Acél Szövetség. A szövetség szerint milliók munkahelyét fenyegeti veszély a helyzet miatt.

Kína minderről azt állítja, csak átmeneti problémáról van szó, és exporttilalmat sem fognak bevezetni a magnéziumra.

Az év elején chiphiány volt az autóparban, főképp a világjárvány miatt, ezért több gyárban emiatt még a termelést is leállították. A probléma a gazdaságilag stratégiai fontosságú magyar autógyártást is sújtotta, a kecskeméti Mercedes-gyár hetekre szüneteltette a gyárt, a győri Audi pedig hetekig csak egy műszakban gyártott a globális mikrocsiphiány miatt. Itt írtunk bővebben arról, hogy a globális chiphiányt még évekig nyögheti az autóipar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!