Az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékkal esett vissza a hazai autógyártás

2021. október 13. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az ipari ágazatok jelentős hányadában nincsen különösebb gond a termeléssel, ez azonban nem mondató el a többször alkatrészhiánnyal küzdő járműiparról. A Portfolio a friss, augusztusi adatok alapján azt találta, hogy a járvány után újrainduló ipar háromhavi stagnálást, gyengélkedést követően nem indult el rohamosan felfelé, legalábbis ami a teljesítményt illeti.

A cikk szerint a termelés főleg az exportszektorban esett vissza, a hazai eladási trend továbbra is emelkedést mutat. Ennek hátterében azonban nem az a logikusnak tűnő magyarázat áll, hogy a hazai kereslet magas, a külföldi meg nem, hanem más szerkezeti sajátosság áll mögötte: vagyis, hogy ezek a szektorok leginkább exportra termelnek. Megrendelés pedig hiába van, ha nincs elég alkatrész. Mostanra az autóiparban az egy évvel ezelőtti helyzethez képest 30 százalékos visszaesés látszik, ám azt, hogy ez mennyire tartós, egyelőre nem lehet tudni.

A globális mikrocsiphiány miatt az esztergomi Suzuki-gyár és a kecskeméti Mercedes-gyár is kénytelen volt már többször is muszáj-szünetet beiktatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!