Lassan mondjuk, hogy mindenki megértse: nem lesznek óriási áramszünetek Európában a télen

Az árampiac, miképpen a neve is jelzi: egy piac. Van rajta kereslet és van kínálat, ez a kettő pedig valamilyen ár mellett (mostanában jó magas ár mellett) találkozik. Az, hogy magas az ár, azt is jelzi, hogy éppen „kevés” az áram. Ha ugyanis alacsony lenne az ár, vagy akár negatív, az azt jelentené, hogy túl sok a rövid távon kikapcsolhatatlan, leállíthatatlan áramtermelő kapacitás az igényekhez képest, ilyenkor már a termelők fizetnek, csak valaki vigye el az energiát.

A hírekben mostanában potenciális európai lefagyásokról, rendszerszakadásokról, katasztrófavédelmi gyakorlatokról, súlyos rendszerzavarok esélyéről lehet olvasni. Mindez először talán csak propagandának vagy összeesküvés-elméletnek tűnhetett, de tény, hogy a riogató lapok vagy a „hanyatló Nyugatról” víziókat megfogalmazó, esetleg a zöld gondolatokat ekéző elfogult portálok mellett komoly hazai és külföldi lapok is előszeretettel elemzik: okozhat-e az aktuális energiaválság nagy lefagyást, súlyos áramkimaradásokat?

Bajt a kevés és a sok áram is okozhat

Bár az idei év tagadhatatlanul izgalmas az energiapiacon (erről itt, itt és itt is találhat Telex-elemzést), tapasztalatunk szerint a szakemberek a címünkben megfogalmazott állításban eléggé egységesek. Mivel ugyanis mostanában magas az ár, a lapokban feltüntetett veszély inkább az áramhiány, az alacsony kínálat felől mutatkozhatna – miközben gyorsan rögzítsük, méretes európai szakadást vagy lefagyást nemcsak az áramhiány, de a vezetékeket leterhelő túlzott áramtermelés is okozhat.

Sőt, mint azt a Foreign Policy szakcikke is elemzi, valójában ez még most is egy reálisabb forgatókönyv, mint a nagy hiány.

Hiány – na, az nincs!

Hiány, ez a fogalom a szocializmusban jellemző. A kapitalizmusban, ha valamiből kevés van, azért általában nem kell sorban állni, csak felmegy az ára – mondja Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője. Természetesen ez az állítás kisebb fenntartásokkal kezelhető, hiszen ha valami szűkös és nélkülözhetetlen, akkor nem biztos, hogy a piac elégséges a kereslet és a kínálat összehangolására (a földkerekség utolsó száz üveg ásványvizéért biztosan elég nagy tülekedés lenne, bármekkora lenne is a kollektív szomjhalál előtt az ár), ahogy azt például a briteknél mostanában jellemző fennforgások is mutatják.

A hazai médiában, de valójában tőlünk Nyugatra, Ausztriában, Németországban és Spanyolországban is mostanában sokat cikkeznek arról, hogy az árampiacon milyen hiányjelenségek lehetnek, hogyan lehet felkészülni például egy nagy áramszünetre. Cikkünkben nem erről lesz most szó, de amúgy egy mondatban annyit érdemes rögzíteni, hogy

minden országban vannak olyan erőművek, amelyek a teljes országos áramhiány után is visszaépítik a rendszert.

Ez nem lehet olyan megoldás, amihez áram kell, mert az ugye nincsen. Inkább úgy képzeljük el, hogy egy gyufával belobbantunk egy gázerőművet, és a gázos áramtermelés szépen mindent visszaindít.

Nagyon érdekes a Bloomberg írása is, amely azt pedzegeti, hogy amennyiben az egyes országokban eltérő töltöttségűek a tárolók, vajon lesz-e annyi szolidaritás az államokban, hogy kisegítik egymást. Magyarország ebben a kérdésben elég jól áll (vagyis nagyjából tele vannak a tárolók), és jól is szokott vizsgázni. Legutóbb akkor segítettünk a szerbeknek, amikor Bulgáriában volt – egy szerencsére rövid – zavar a Balkáni Áramlat vezetéknél.

„A zöldek a hibásak”

A hagyományosabb szemléletű energetikusok körében nagyon népszerű a következő elmélet: Németország és az unió túl gyors zöldítése okozza a bajt, kivonjuk a szenet, az olajat, a gázt, már nem támogatjuk az atomot, de valami kéne helyettük, mert a kínálatszűkítés ilyen hirtelen galibát okoz, amit a megújulók nem tudnak kiköszörülni.

Az általunk elért szakemberek azonban nem érzik ilyen kritikusnak a helyzetet. Vagyis az ár természetesen önmagában is kritikus tényező lehet, de az ellátás-biztonsági kockázatokban nem volt érdemi változás az utóbbi hetekben, hiába kongatják sokan a harangokat.

Felsmann Balázs, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) elnöke egy kollégájával nemrég végigböngészte az Európai Villamosenergia Átviteli Hálózat (ENTSO-e) úgynevezett Transparency oldalának az adatait. (Mint mesélte, ez az a helyzet, amikor a teljes átláthatóság nem feltétlenül segít, inkább hátráltat, mert amióta a hálózat minden egyedi adatot publikál, azóta nem ad kumulált adatokat, és elég nagy meló összesíteni az értékeket.)

Mindenesetre a szakemberek azt találták, hogy a hagyományos európai áramtermelő kapacitások (a hagyományos alatt itt a nukleáris és a fosszilis összesítését értjük) az elmúlt egy évben mindössze 1 százalékkal csökkentek, és emellett szépen bővültek a megújuló kapacitások.

Van erőmű elég

Vagyis az erőművi ellátásban most egyáltalán nincsen kritikus probléma, bár természetesen az európai és a globális energiapiac gondjai tagadhatatlanok. Ez főleg a gázárak elszállásából ered, ami üzleti jellegű problémákhoz már vezetett, például több energiakereskedő beborult, de gondolhatunk a felhasználói iparágak közül a műtrágyagyártás vagy az AdBlue-gyártás ismert kieséseire.

Felsmann Balázs egy másik, talán kevésbé evidens példát is említ, a víziközműveket. A vizesek most tartották éves konferenciájukat, ahol Kisvárdai Gábor, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős szakembere pozitív kontextusban elmondta, hogy a szektor árbevétele kicsit nőtt tavaly, de a jövedelmezősége visszaesett.

Ha belegondolunk, ebben a szektorban például minden az áramárról szól. Az alapanyag (a víz) szinte ingyen van, a végtermék hatósági áras, nem emelhető, míg a költségek javarésze az energiaköltségekből fakad (kompresszorok, átemelők, szivattyúk), nem folytatjuk, mindenki érti, hogy miképpen omolhat össze a modell.

Mindig a németekre lehet mutogatni

Ha visszatérünk a nagy európai áramkérdésre, a fő kritika tárgya általában Németország, azon belül is az Energiewende, vagyis az a folyamat, amely szerint Németország egyszerre vonja ki a szenes és a még működő nukleáris atomerőműveket a termelésből.

Ez természetesen valóban fontos hatás, és Magyarország egyáltalán nem független a német piactól, sőt, eléggé árkövetőek vagyunk.

Ha Pletser Tamás gondolatmenetét átvesszük, a németek különös helyzetben vannak, a második világháború borzalmas történelmi öröksége óta a németek mindig nagyon óvatosak, szeretnek a „legjobb, a legbékésebb, a legkulturáltabb fiúk” lenni:

• nem vagy csak óvatosan vállalnak katonai szerepeket;
• nem mernek nyíltan európai energiaelosztó központtá vállalni;
• és ők a legzöldebbek.

Megoldhatnák

Pedig a helyzet kulcsa rövid távon valóban Németország kezében van, ennek egyik eleme a nukleáris energia. Mi gyakran tapasztaljuk, hogy azt tényleg nehezebben emésztik meg az energiapiaci szakemberek, hogy az amúgy 2030–2040-ig tökéletesen működőképes német nukleáris erőműveket miért vonja ki Németország. Ennek mi a zöld hozadéka? – kérdezték tőlünk is partnereink.

A másik, gyors eredményt ígérő szegmens az orosz–német gázreláció lehetne.

Képzeljük el, hogy az energiapiacon

• van egy eladó (Oroszország);
• van egy vevő (Németország);
• közöttük van egy vezeték (Északi Áramlat 2).

Ám Európa mégis bünteti magát azzal, hogy ez az irány nem működik. Ezt betudhatjuk az európai energiapolitikának, a zöldeknek, a bürokratáknak, a szárazföldi tranzitban érdekelt szlovákoknak, lengyeleknek, de valójában előbb-utóbb majd beindul ez a vezeték. Legalábbis ez lenne a racionális, és az autópálya-modell (az épített infrastruktúrát több eladó és több vevő is használhassa, ha megfizeti a versenyben ennek a díját) tényleg nehezen értelmezhető egy orosz indítású és német végződésű, de közben a tenger alatt haladó infrastruktúrára. A tenger alatt senki nem fog betölteni, nem is fog kivenni gázt, ez egy célautópálya, itt nincsenek lejárók, felhajtók.

Az oroszok ma is szállítanak

A magas energiaárak ma elsősorban a magas földgázárakból erednek. A gáz annyira drága, hogy nem érdemes bekapcsolni a gázerőműveket. De ez arra is bizonyíték, hogy nagy hiány nem lesz, legfeljebb majd bekapcsoljuk ezeket a gázerőműveket, ha már ott tart az ár. Az oroszok sem érdekeltek a tartós gázhiányban, ők kiszámítható partnerek szeretnének lenni, most is szerződés szerint szállítanak.

Egyvalami nem sikerül újabban velük: nem tudnak vagy nem akarnak többletgázt adni.

De rövid és főleg középtávon millió és egy lehetőség van az oroszok kezében ezt kezelni:

• Megindulhat az Északi Áramlat 2-n a szállítás.
• Az oroszok, akik főleg az összesen 510 milliárd köbméter éves termelésű Gazprom révén adnak el Nyugatra 200 milliárd köbméter gázt, növelhetik a kitermelésüket.
• 2026-ban biztosan nyílik egy újabb nagy szibériai mező (a nagy Yamal-projekt egy újabb része).
• Ha pedig ilyen magas az ár, akkor Vlagyimir Putyin az orosz ipartól, sőt akár az orosz lakosságtól is vonhat meg gázt.
• Illetve engedélyeket kaphatnak az exportra a Gazpromon kívüli gáztulajdonosok is (a Novatek nevű cég és az olajcégek).

Na és a többiek…

És ez csak Oroszország, Európába hamarosan újabb vezetékeken és LNG-szállító tankereken is jöhetne gáz. Norvégia például tudna többet termelni. A nem is olyan régen évi 40-50 milliárd köbméter gázt termelő holland (groningeni) gázmezők bezártak (földrengésveszély miatt), de van némi suttogás arról, hogy ez inkább csak tartalékolás, ez a mező is kitermelhető.

Gigantikus mezők kezdenek üzemelni Guyanában és Mozambikban, de ha ezek messze is vannak, Ciprus, Izrael és Egyiptom is készen áll.

Ciprusban ugyan politikai nehézségek vannak, török és görög vitás területeken találhatók a mezők, de Izrael már önellátó lett energiából, Egyiptomban meg akkora mezőt találtak, hogy lehetséges, hogy azt átvezetik Európába (Görögországba).

Minél tartósabban magasak maradnak az energiaárak, annál több fejlesztés indulhat el.

A megújulók helyzete

A magas árak zöld szempontból legrémesebb hozadéka, hogy most megéri szenes erőműveket is üzemeltetni, sőt, Németországban évi 100 ezer eurós (36 millió forintos) fizetésekkel megint bányászokat keresnek.

A magyarul mókásan hangzó, EMBER nevű megújuló energiával foglalkozó think tank szerint azonban mostanában is vannak komoly eredmények:

• az energiaszektor károsanyag-kibocsátása úgy csökkent 12 százalékkal az év első felében, hogy közben az energiaigény már visszatért a járvány előtti szintre;
• az EU már villamosenergia-igényének kétharmadát vagy megújuló (39 százalék), vagy nukleáris energiából (27 százalék) fedezi jelenleg.

Jön a nukleáris robbanás?

Az elmúlt időszakban az atomerőmű elég „cikivé” vált globálisan, kockázatosnak tűnt, illetve minden projekt nagyon sokat csúszott időben is, pénzben is, de most Kína a mérleg másik serpenyőjébe kezd pakolni.

2060-ra Kína is klímasemlegességet ígér, és azt a következő 15 évben 150 atomerőmű összesen 440 milliárd dolláros megépítésével képzeli el. Csak összehasonlításképpen: a világon az elmúlt 35 évben készült el összesen ennyi atomerőmű.

Ahogy Pletser Tamás mondja, a nukleáris piac megint vonzó lett. A világ két legnagyobb urándúsító cége, a Londoni Értéktőzsdén jegyzett kazah Kazatomprom és a kanadai Cameco is drágul. Emellett van egy olyan innovatív nukleáris cég, a TerraPower is, amelybe már Bill Gates is befektetett. Ez a cég olyan moduláris, kis helyigényű, 350–550 MW kapacitású, csúcsidőszakokban felfuttatható atomerőművekeet fejleszt, amelyek kerek egymilliárd dollár költséggel hoznának létre. A projekt hatvanéves, de ebben elég egyszer „betölteni” a matériát, és utána hozzá sem kell nyúlni, ráadásul sóval hűtenek, nem kell hozzá sok víz.

Nem lesz vége a világnak

Szóval némi összefoglalással nem lesz vége a hagyományos áramrendszereinknek, nem kell a tábortüzekhez félretenni a fát – vélik a szakembereink.

Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az energiatárolásban és a vezetékrendszerben hatalmas kihívás a megújuló források ingadozása. A nulla és a száz százalék között óriási a különbség, és az egyre több megújuló forrás könnyen tud százat (napsütés, szél), de tud nullát is (sötét, hideg szélcsend). Ezt lekövetnie a hálózatnak tárolási forradalom nélkül lehetetlen.

A mostani blackout-prognózisokhoz ugyanakkor inkább mintha egyfajta túlzott pesszimizmus és bulvármegközelítés vezethetett volna.

Persze jobb félni, mint megijedni, és igen, más szempontból a tél valóban nehéz lesz, a fogyasztó sok országban már most szívni fog. A távlati hatások pedig Magyarországot sem kerülik el, hiszen ahogy a nyolcvanas években nem lehetett megállítani a határon az olajáremelkedést, bármennyire is kampánytéma a rezsisiker, valójában a gázáremelkedést sem lehet megállítani a határon.