Kedvenceink
Molnár Krisztina Rita: Women’s Secret
„Tíz perce még fogalma sem volt, hogy melltartót fog vásárolni. Azért jött ide, mert a jótékonysági boltban nem lehetett kártyával fizetni. Márpedig ő váratlanul valami jót akart tenni...” Az e heti...
Fontos, hogy az ember ne legyen egy pöcs
A Hannibal és a Pushing Daisies alkotója Budapesten forgat, Bryan Fuller a héten a Puskin moziban beszélt arról, hogy prostikat kellett hívni a Star Trek producereinek, hogy az Amélie egyik...
Véletlenül elküldték az igazságot
A közoktatás vezetőinek kiszivárgott levelezéséből kiderült, hogy eszük ágában sincs őszintén válaszolni a kérdésünkre. A Telex rögtönzött színjátszóköre előadja a tragikomikus jelenetet. Vizuális...
Petőfi (utcák) népe, hej!
Közel 2800 Petőfi Sándorról elnevezett közterület található az országban, a Pictorial Collective tagjai pedig 270 településen készítettek fotókat az ott élőkről, Csanytelektől Tiszaugig.
Igaz az öntisztulás legendája? Kipróbáltam, hogy önnek már ne kelljen
A bőrgyógyászok szerint túl sokat fürdünk, és nem tesz jót a bőrünknek a sok szappan és tusfürdő. Kipróbáltam, milyen a másik véglet, bírja-e öntisztulással a szervezet: edzettem, versenyeztem,...
A ravasz, az agy és a két lábon járó mélyhűtő – olvasóink praktikái az embertelen hőség ellen
Van, aki fát ültet, van, aki a hangeffektekben bízik, és van, aki hűtőmellénybe csomagolja magát, hogy túléljen. Meg persze olyan is van, aki nem csinál semmit, mert szereti, ha meleg van. Brrrrr!
Chris Hemsworth egyszerre áldás és átok ennek a filmnek
A Tyler Rake – A kimenekítés 2. nemcsak az első rész címét duplázta meg, hanem a technikai bravúrjait is, kár, hogy a főszereplője még mindig egy humortalan zsoldos, aki futószalagon lő és üt le...
Sokkoló és felemelő, összekovácsoló az apás szülés élménye
Van, aki a háttérbe húzódik, és csak próbálja túlélni az egészet, van, aki csöndben nyújt támaszt, más aktívan biztatja a párját, vagy akár együtt énekel vele. Szülésznők és apák mesélnek arról,...
A Flash egy igazi, hamisítatlan, totális fiaskó
Rejtély, hogy a DC új szuperhősfilmje kinek készült, rejtély az is, hogy minek. Viszont ami majd kiszúrja a szemünket, az a hogyan.









