A gyarapodás éveiként élhette meg sok magyar a Fidesz 12 éves kormányzását

A gyarapodás éveiként élhette meg sok magyar a Fidesz 12 éves kormányzását
Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen nőtt sokak anyagi stabilitása Magyarországon 2010-től kezdve. Ez hozzátehet a kormány népszerűségéhez függetlenül attól, hogy a trendben lehetetlen szétválasztani a kedvező világgazdasági környezet és a kormányzati politikák hatását. A társadalom tetejének életszínvonala jobban javult a NER évei alatt, de az olló némileg zárult az elmúlt pár évben, csökkent a szegénység is. Az állami újraelosztás azért még mindig jobban kedvez a gazdagoknak, a vagyonok pedig nagyot nőttek, amiben minden bizonnyal szerepet játszik az új „nemzeti tőkésosztály” kitömése uniós pénzekkel. Budapest növekedése lelassult az országos átlaghoz képest, fogyasztásban is jön fel a vidék jól menő része.

A Fidesz-KDNP már 12 éve kormányoz, egy rövidebb időszakot kivéve kétharmados többséggel. Az április 3-i parlamenti választások előtt adatok segítségével már megnéztük, hova jutott Magyarország más régiós országokkal összehasonlítva makrogazdasági mutatókban több mint egy évtized alatt. Ebben a cikkben pedig néhány kiválasztott társadalmi-gazdasági mutató segítségével azt igyekszünk megmutatni, hogyan alakult a magyar társadalom helyzete a NER évei alatt magához képest. Magyarán mit gondolhatnak a magyarok, ha összevetik jelenlegi életszínvonalukat a 2010-essel.

Elöljáróban fontos kiemelni, hogy kis méretű, nyitott gazdaságként Magyarország erőteljesen ki van szolgáltatva a nemzetközi környezetnek, ami a 2008-as, hosszan elhúzódó világgazdasági válságból való kilábalás óta számunkra szerencsésen alakult. Az általános konjunktúra közepette nehéz szétszálazni, hogy a pozitív fejlemények közül mi az, ami kimondottan a magyar gazdaságpolitika eredménye, és mi külső hatás.

Amit biztosan látunk a makroadatokból, hogy az, amit Magyarország elért 2010 után, középmezőnynek számít: szinte minden lényeges dimenzióban közepesen teljesítettünk kelet-európai viszonylatban. Azt pedig nem tudjuk, hol tartanánk, ha mások kormányoztak volna ugyanilyen környezetben.

Viszont mindezzel együtt kétségtelen, hogy egészen a közelmúltig a Fidesz népszerűségét erősíthette a gazdaság teljesítménye is.

Sokat elárul az emberek szubjektív jólét- és fejlődésérzetéről az egy főre jutó jövedelmek alakulása. Ha azt tapasztaljuk, hogy saját magunkhoz képest évről évre egyre kényelmesebben élünk, akkor nagyobb eséllyel leszünk elégedettek a fennálló rendszerrel függetlenül attól, hogy ez milyen mértékben köszönhető a kormányzati teljesítménynek, és mennyiben az általános konjunktúrának vagy akár az uniós forrásoknak. De az sem mellékes, hogy társadalmi összevetésben (másokhoz képest) mennyire megy jól a szekér.

Hogy képet kapjunk arról, hogyan alakulhattak az anyagi viszonyok (és a hozzájuk kapcsolódó érzések) az egyes rétegekben, érdemes megnézni decilisenként, mennyit változtak a jövedelmek. A jövedelmi deciliseket (avagy tizedeket) úgy kapjuk meg, ha jövedelemnagyság alapján sorba rendezzük a teljes populációt, majd tíz egyenlő nagyságú csoportra osztjuk az embereket. Az első tizedbe kerülnek azok, akik a legkevesebb pénzből élnek, a tizedikbe azok, akik a legtöbből.

Ha nominális szinten vizsgáljuk a helyzetet, akkor minden tizedben jelentős emelkedés látszik az egy főre eső nettó jövedelemben. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan társadalmi csoportok, amelyeknek komoly probléma van a bevételi oldalával – bérhelyzetük alapján például a pedagógusok vagy a szociális ágazati dolgozók elégedetlenségét nehéz lenne túlzónak találni, de az összkép azért felfelé mutat.

Míg 2010-ben a legszegényebb háztartásokban alig több mint 300 ezer forint jutott egy emberre egész évben, 2020-ra ez az összeg 541 ezer forintra nőtt – ami persze továbbra is nagyon kevés. Ennek ellenére ez még az inflációval korrigálva (a nominál- és a reálkeresetek növekedése közti különbség azért nem elhanyagolható, hiszen Magyarországon éltük meg a keleti és balti tagállamok közül a 3. legnagyobb mértékű pénzromlást 2010 óta) is érezhető életszínvonal-emelkedést jelent az érintetteknek. A leggazdagabbak és legszegényebbek különbsége mintegy hétszeres és kis mértékben nőtt is: a tizedik tizedben már 2010-ben 2,1 millió forint feletti jövedelem jutott egy főre egy évben, 2020-ra pedig meghaladta a 4,1 milliót ez az összeg.

A perspektíva érdekében érdemes tenni egy kis kitekintést: a magyar béremelkedés uniós szinten összességében nem tekinthető kiemelkedőnek. A társadalom legfelső harmada viszont számottevően közeledett az EU-átlaghoz.

A decilisek jövedelmi gyarapodásának egymáshoz képesti mértékét külön is fontos megvizsgálni, ebből derül ki, összességében melyik rétegnek mennyire kedveztek anyagilag a 2010-es évtized folyamatai. Ha a 2010-es állapotot vesszük alapul, az látszik, hogy egy ideig valamelyest széttartottak a trendvonalak, méghozzá a gazdagok javára, az alsó néhány tized arányaiban kevésbé profitált a gazdasági növekedésből. Az ebből a szempontból mélypontot jelentő 2016-ban 20 százalékpontos különbség volt a legalsó és a legfelső decilis 2010-hez képesti jövedelemnövekedése között.

A következő években azonban elkezdődött az ő felzárkózásuk is, az olló zárult valamelyest, és 2020-ra már csak mintegy 9 százalékpont a növekménybeli különbség a leggazdagabbak javára.

Figyelemreméltó ráadásul, hogy egy ideje már nem a tizedik decilis bír százalékosan a legnagyobb jövedelemnövekedéssel: egy évtized alatt a negyedik tized egy főre eső nettója javult magához képest a legnagyobb mértékben, őket követik a második tized tagjai.

Mindebből még nem lehet egyértelmű következtetést levonni arra nézve, milyen mértékben köthető a gyarapodás a kormányzati intézkedésekhez az egyes rétegekben. A nettó jövedelmi összesítés ugyanis egyben kezeli a tőkejövedelmeket, a munkajövedelmeket és a társadalmi jövedelmeket. Leginkább ez utóbbi az, amire az államnak nagyon közvetlen ráhatása van, ide sorolhatók azok az anyagi juttatások, amelyeket a központi újraelosztás révén kapnak vissza az emberek (segélyek, támogatások).

A munkajövedelmek és a társadalmi jövedelmek növekedésének mértéke az egyes decilisekben elég egyenlőtlen képet mutat: a Fidesz évtizedében az állami támogatások fő kedvezményezettje egyértelműen a középréteg, az 5-6. jövedelmi tized, illetve valamivel kisebb mértékben, de azért jelentősen jobban járnak a felső osztályok is, mint a legalsók. Szociálpolitikai zsargonban az ilyen társadalompolitikát nevezik „perverz újraelosztásnak”, a kifejezés arra utal, hogy

az állam alulról felfelé csoportosít át javakat a központi redisztribúció révén (amelynek eredeti célja inkább fordított).

Ennek mindennapi megjelenési formái a rászorultsági elv nélkül illetve jövedelemarányosan osztott adókedvezmények, támogatások, amelyekből azok kapnak vissza többet a közösből, akik eleve jobban állnak (pl. a választások elé időzített szja-visszatérítés).

Kapcsolódó téma a jövedelmi egyenlőtlenségeké, amelyet a leggyakrabban a Gini-indexnek nevezett mutatószámmal szokás kifejezni: minél nagyobb a mutató értéke, annál nagyobb az egyenlőtlenség egy társadalomban. Itt is az látszik, hogy néhány éven keresztül növekedtek a különbségek, de aztán a trend visszafordult, a 2017-es csúcs óta inkább csökkentő tendencia látszik. A jövedelmi egyenlőtlenség mértéke ettől függetlenül nagyobb, mint 2010-ben, vagyis a növekedésből a felső rétegek valamivel jobban részesültek, mint az alsók. Magyarország egyébként továbbra is az unió átlagánál alacsonyabb egyenlőtlenségi mutatókkal rendelkezik, így a középmezőnybe tartozik ebből a szempontból, az OECD-n belül pedig a régiós országok többségével együtt az alsó harmadba.

Az egyenlőtlenség növekedése úgy is bekövetezhetett volna, hogy a társadalom alja csúszik lejjebb, de mint az a fenti adatokból is sejthető, nem ez történt. Ezt igazolják a szegénységet és társadalmi kirekesztődést mutató adatok is. Ezek alapján

a 2010-zel kezdődő évtizedben jelentősen csökkent a szegénységi dimenzióknak kitett emberek száma és aránya is, a javulás 2017-ig volt látványos.

Azóta többé-kevésbé stagnálnak a szintek, illetve 2020-ban ismét volt egy kisebb emelkedés – itt talán a gazdasági válságot okozó Covid-járvány hatása érződik –, mindazonáltal a tíz év alatt több mint 300 ezer ember került ki a leginkább kiszolgáltatottak csoportjából a KSH adatai alapján. A társadalmi mobilitás – vagyis annak az esélye, hogy adott emberek fel-le mozoghassanak a társadalmi ranglétrán – ugyanakkor ezzel párhuzamosan nem javult társadalomkutatók szerint, egy adott rétegbe születő emberek nagyobb eséllyel maradnak meg a szüleik szintjén, mint korábban. (Ez egyébként nem újkeltű trend, a rendszerváltás utáni Magyarországon tendenciózusan csökkent a osztályok közötti mozgás lehetősége.)

A szegénység csökkenésének minden bizonnyal köze van ahhoz, hogy gazdasági aktivitás megnőtt a népességen belül. A rendszerváltás után Magyarországon nagyon sokáig nem állt vissza az ideális közelébe a foglalkoztatottság, amin a 2008-as gazdasági válság sem segített. 2010-ben még csak 3,87 millióan dolgoztak és 469 ezer fő volt munkanélküli, 2021-re viszont a munkanélküliek száma több mint 270 ezer fővel csökkent, míg a foglalkoztatottaké közel egymillióval nőtt. A foglalkozatási ráta ezzel párhuzamosan több mint 12 százalékkal javult.

Ebben egy időben komoly szerephez jutott a közmunka is, de aztán már inkább az elsődleges munkaerőpiac teremtette az új munkahelyeket: a közfoglalkoztatási programban a csúcsán, 2016-ban 201 ezer ember dolgozott, ez 2021-re 83 ezer főre esett vissza.

A 2010-es években a társadalom összvagyona is nőtt, méghozzá nagyobb arányban az általános növekedésnél. A nettó vagyont úgy kapjuk meg, ha kivonjuk a lakosság pénzügyi vagyonát az adósságállományából. Közel egy évtizednyi, a járványig töretlen konjunktúra alatt 70 ezer milliárd forintnyi pénzügyi eszköz gyűlt fel a magyaroknál, ezzel szemben áll a háztartásoknak 12,5 ezer milliárd forintnyi tartozása. Ha a különbséget arányba állítjuk a bruttó nemzeti össztermékkel, látszik, hogy a vagyonnövekedés üteme gyorsabb volt, mint ahogyan a GDP gyarapodott.

Ebben a trendben jelentős szerepet töltenek be a régióban általános gazdasági fellendülés és jó befektetési környezet mellett az uniós források is. Míg az előbbi kettőből hasonlóképp részesülhetett a magyarok gazdaságilag aktív része (főként a középosztály), az utóbbiak aránytalanul nagy mennyiségben landoltak a Fideszt támogató vállalkozóknál. A 2019-es évben például szakértői becslés szerint a közbeszerzések 24,8–37,8 százalékát nyerték kormányközeli üzletemberek cégei. Ebben az időszakban a leggazdagabb magyarok toplistája is rendesen átalakult: évek óta stabilan vezet Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök dollármilliárdossá lett gyerekkori barátja.

A növekedés és a jólét földrajzi eloszlása is mutat némi változatosságot országos szinten. Magyarországra jellemző a „budapesti vízfej” toposza, vagyis hogy a termelés, a növekedés, a vagyon és a fogyasztás java a fővárosban koncentrálódik. Ebben történt egy kis elmozdulás 2010 és 2020 között, ha például az egy főre jutó GDP változását nézzük, akkor látható, hogy

Budapest és Pest megye nem tartozik a leginkább gazdaságilag növekvő országrészek közé, sőt: az alsó harmadban foglal helyet.

A legmasszívabb egy főre eső termelésiérték-növekedést Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megye produkálta, míg a leggyengébb ebből a szempontból Zala.

Az országos átlaghoz képest persze még így is döbbenetes mértékben vezet Budapest, igaz, a trend egyértelmű: előnye csökken. 2010 és 2020 között mintegy 12 százalékponttal esett vissza a főváros átlaghoz mért többlete GDP/fő tekintetében. Ugyanígy járt a szintén felülteljesítő Győr-Moson-Sopron. Ezzel párhuzamosan több megye javított a pozícióján, a leginkább itt is Borsod- és Bács-Kiskun, de Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs sem teljesített rosszul. Relatív alulfejlettségük okán ezekben a megyékbe is sok uniós forrás áramlott a mögöttünk álló évtizedben.

Az általános anyagi jólét egyszerű indikátoraként felfogható fogyasztás földrajzi képéből pedig az látszik, hogy a Dunántúlon javult a leginkább az életszínvonal. Az itt látható fogyasztásnövekedési adatok egyébként nem jelentenek acélos értéket külső összevetésben: az EU által tényleges egyéni fogyasztásnak nevezett mutató a GDP-nél alacsonyabb mértékben, 30 százalékkal nőtt Magyarországon 2010 óta.

Kövess minket Facebookon is!