Foglalkoztatás

Három év alatt egy győrnyi ember tűnt el a magyar munkaerőpiacról
Fogy a magyar, fogynak a munkás kezek is, most ősszel 31 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban.
29 ezerrel kevesebb magyar volt állásban a nyáron, mint egy évvel korábban
A KSH friss adatai szerint kevesebben dolgoznak, de a népesség is fogy, így a foglalkoztatási és munkanélküliségi ráta lényegében változatlan volt az elmúlt három hónapos időszakban.
Trump vámjai elől kitérve hódítaná meg Békést és a világot a titokzatos szingapúri cég
Békés vármegye legnagyobb foglalkoztatója lehet a Vulcan Shield Global 2033-ra. A sajtónak keveset nyilatkozó cég a G7-nek arról is elárult részleteket, hogy milyen következő lépésben gondolkodnak.
Gyorsan fogy a munkaképes korú népesség Magyarországon
36 ezerrel dolgoztak kevesebben augusztusban, mint egy éve. 215 ezer volt a munkanélküliek száma, míg a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékon állt.
Az Audi 720 fős létszámcsökkenése egész visszafogottnak számít a magyar autóiparon belül
A Thyssenkruppnál, a Hanon Systemsnél, a Linamarnál és a ZF Hungáriánál is 10 százalék feletti volt idén az állománycsökkenés mértéke, míg az Audinál ez 6 százalék körüli.
A munkaerőpiac problémái miatt is javulnak a foglalkoztatási adatok
Fogyatkozó népesség mellett a vállalatoknak akkor is kétszer meg kell gondolniuk a leépítést, ha nem túl fényesek a kilátások.
Egyre kevesebb a felnőtt Magyarországon, de közülük egyre többen dolgoznak
A rendszerváltás óta nem volt olyan magas a dolgozók aránya Magyarországon, mint most.
Közel 50 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy éve
A munkanélküliség nőtt, a munkahelyek száma csökkent, és egyre hosszabb ideig tart munkát találni, derül ki a KSH friss jelentéséből.
Portfolio: A magyarokat elküldik, helyettük távoli országokból érkeznek munkavállalók
Különös trendre lett figyelmes a Portfólio, egyszerre csökken a magyar munkaerőpiacon a magyarok száma, és nő a külföldi munkavállalók létszáma.
Az adókedvezmények új munkahelyeket hoznak létre, de ez nem biztos, hogy megéri
Sok ország kormánya próbálja adókedvezményekkel ösztönözni a foglalkoztatást, ilyen volt Magyarországon a 2013-ban bevezetett Munkahelyvédelmi Akcióterv. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogyan...
Kövess minket Facebookon is!