2022. július 16. – 07:00
frissítve
A történelemből viszonylag kevés olyan katonai egységet ismerünk, amelynek kizárólag nők voltak a tagjai. Nem véletlen, hogy mindenki azonnal a görög mitológiából ismert amazonokra asszociál, ha női harcosok kerülnek szóba. Azonban Afrikában volt egy valóban létező, kizárólag női harcosokból álló hadsereg, amely évszázadokig védte a mai Benin területét. Ők voltak a dahomeyi amazonok, akiknek a történetét épp most dolgozza fel Hollywood.
A Dahomey Királyság nagyjából 300 évig létezett a 17. századtól a 20. század elejéig a mai Benin területén, Nyugat-Afrikában. Mivel a francia gyarmatosítók mindent megtettek a helyi történelem elfeledtetéséért, ma sem tudni pontosan, hogyan kerültek nők a dahomeyi hadseregbe, szóval csak következtetni lehet részinformációkból.
Az valószínűsíthető, hogy az egész Hangbe királynő és öccse, Agaja idején kezdődhetett, mivel Hangbe szerette magát körbevenni női testőrökkel, de már az édesapjuk idején is voltak női elefántvadászok a királyságban. Egy helyi legenda szerint pedig úgy kezdődött az egész, hogy Gezo király megdicsérte a női elefántvadászokat, akik annyit reagáltak, hogy emberekre vadászni még jobb lenne, mire besorozták őket a seregbe.
Az 1800-as évek közepén már több ezer női harcosa volt Dahomeynek, ami akkorra már meghatározó erővé nőtte ki magát Nyugat-Afrikában. Hogy miért pont itt kezdtek el nők is beállni harcosnak, annak viszonylag egyszerű magyarázata van a királynő testőrségén túl: Dahomey annyit háborúzott a környező országokkal, hogy vészesen fogyatkozni kezdett a férfi populáció.
A kevés beszámoló szerint a dahomeyi amazonokat már kislánykoruktól (akár a 8. évüktől) harcra nevelték: megtanultak karddal, machetével, majd puskákkal is bánni, brandyt ittak, és harci dalokat énekeltek. Voltak köztük maguktól jelentkező dahomeyi lányok és nők, de olyanok is, akik nem viselkedtek jól, ezért a családjuk egyszerűen odaadta őket a királynak, hogy harcost faragjanak belőlük. Rajtuk kívül persze más, leigázott törzsekből elrabolt nőket is besoroztak.
Az európai gyarmatosítók nevezték el őket amazonoknak, a helyi nyelvben minónak, vagyis „anyáinknak” hívták őket, bár más vélemények szerint ez inkább boszorkányt jelent. A 19. század közepére már 6 ezer női katonája (ez kb. a 30-40 százaléka lehetett a teljes hadseregnek) volt Dahomeynek, akik nem házasodtak, nem alapítottak családot, és kizárólag a harcnak éltek. Papíron mind a király feleségei voltak, de a gyakorlatban ez valójában cölibátust jelentett. A legtöbben ezért szűzen haltak meg a harcokban.
Gezo király idején annyira nagy tiszteletnek örvendtek a női harcosok, hogy amikor elhagyták a királyi palotát, rabszolgák csengőkkel jelezték a helyi férfiaknak, hogy jönnek az amazonok, álljanak félre az útból, és lehetőleg rájuk se merjenek nézni. Ha egy férfi akár csak meg mert érinteni egy dahomeyi női harcost, az azonnali halált jelentett. Egyes beszámolók szerint voltak olyan kivégzések is, amelyeket nőkre bíztak.
Jean Bayol francia tengerésztiszt beszámolójában például arról ír, hogy végignézte egy Nanisca nevű tinédzser harcos beavatását. A lány még sosem ölt embert, ezért elé vittek egy megkötözött, fiatal foglyot. Nanisca hidegvérrel, három csapással levágta a fogoly fejét, majd a kardjáról lecsurgó vért meg is itta.
A 19. század vége felé a folyamatosan háborúzó Dahomey harci ereje megcsappant, ráadásul megérkeztek az európai gyarmatosítók is. 1890-ben kitört a háború Dahomey és a franciák között, és a franciák technológiai előnye hamar eldöntötte a harcokat.
A beszámolók szerint a női harcosok adták meg magukat utoljára sőt, francia elmondások szerint még akkor sem adták fel, amikor az ország már letette a fegyvert. Az elrabolt dahomeyi nőkkel helyet cserélve az amazonok elcsábították a francia katonákat, majd álmukban elvágták a torkukat. A franciák elleni harcokat az 500 fősre csökkenő női egységből a hírek szerint alig egy tucat amazon élte túl.
Az 1940-es években végül meghalt az utolsó dahomeyi női harcos is, aztán évekkel később feltűnt egy Nawi nevű, közel 100 éves nő, aki azt állította, hogy harcolt a franciákkal az 1890-es években. A túlélők szétszéledtek, letelepedtek és sokan családot alapítottak, de 2021-ben találtak pár benini leszármazottat, akik még tudtak mesélni a hős amazon felmenőikről.
Ezekből az elbeszélésekből kiderül, hogy a térség már akkor is erősen patriarchális rendszerben működött ugyan, az amazonoknak akkora respektjük volt, hogy gyakran a férjeik végezték otthon (és büszkén!) a házimunkát, a katonaság után visszavonuló veteránok pedig még a törzsfőnökök számára is érinthetetlenek voltak.
A minókat annyira megbecsülték, hogy részt vettek a királyság irányításában és a nagytanácsban is. 1840 és 1870 között a minók alapvetően a békét támogatták a legfőbb ellenségükkel, és szorosabb együttműködést sürgettek Angliával. Ezen kívül jobban támogatták a pálmaolajkereskedelmet a rabszolgakereskedelemmel szemben, ami miatt gyakran összetűzésbe kerültek a férfi katonai vezetőkkel.
A franciákkal való háborúskodás végén megszűnt a Dahomey Királyság, és csak évtizedekkel később szerezték vissza a függetlenségüket, immáron Benin néven. A női katonai egység feloszlott, miután az ország francia fennhatóság alá került, de helyi legendák szerint páran az utolsó dahomeyi király öccsének szolgálatába álltak testőrként, feleségnek álcázva. Francia katonai és idegenlégiós beszámolókban az amazonokról szuperlatívuszokban beszéltek, kiemelték vakmerőségüket, szívósságukat és azt, hogy kézitusában bármelyik férfival fel tudták venni a versenyt.
A minók történetét az elmúlt két évtizedben kezdték el újra kutatni, részben annak nyomán, hogy a dahomeyi amazonok ihlették a Fekete Párduc című Marvel-film kizárólag nőkből álló királyi testőrségét, a dora milajét. Idén pedig érkezik a Woman King című film, ami ennek a katonai egységnek a sorsát meséli el, és a korábban említett Nanisca és Nawi is szerepel benne.
Források: Guardian.ng, BBC, Smithsonian, Nerdist, Washington Post
