2024. november 23. – 11:55
A Nemzetközi Fair Play Bizottság életműdíjat adott a Guadeloupe szigetén élő Gara Róbertnek – adta hírül november elején a Magyar Olimpiai Bizottság. A 86 éves egykori vívónak a Kis-Antillákhoz tartozó szigeten adták át az elismerést, ami Franciaország egyik tengerentúli megyéje. „A földi paradicsomban teremtett meg egy vívóparadicsomot” – mondta egyszer róla pályatársa, Kamuti Jenő, a nemzet sportolója, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, aki Budapestről ismeri Garát, és aki maga nyújtotta át neki a Nemzetközi Fair Play Életmű Diplomát.
Gara itthon nem jutott el válogatottságig, a Csepeli Vasas tagja volt. Imádta a sportágat, és amikor 1956 decemberében, miután ő is részt vett a levert forradalomban, elhagyta Magyarországot, azt sajnálta a legjobban, hogy a pástoktól is eltávolodott. Friss érettségivel a zsebében (az Apáczai gimnáziumba járt), egy sakk-készlettel és egy miniatlasszal a kezében vágott neki a világnak. Elsőre visszafordították a határról, másodszorra jutott át, csak egy kis bőröndöt vihetett magával.
Az ausztriai menekülttáborban kapta a hírt, hogy Kanadába és Ausztráliába mehet, szívesen fogadják, a nagybátyjához, Párizsba azonban nem. Kapóra jött neki egy strasbourgi ösztöndíj, amit megpályázott, ott tanulta meg a nyelvet. Beiratkozott az egyetemre, gépészmérnöki végzettséget szerzett, és ott talált rá a szerelem is.
A guadeloupe-i Rosely orvosnak tanult, feleségül vette, és már együtt, illetve az időközben született két lányukkal tértek vissza 1969-ben a feleség szülőföldjére. A varázslatos szigeten fehér homokos strandok mellett esőerdő is található, ami egy már nem aktív vulkánt ölel körbe. Miután a helyiek megtudták, hogy egy mérnökember érkezett a szigetre, azt a feladatot kapta, hogy a rumgyárat és az ahhoz tartozó gépeket helyezze át egyik pontból a másikba. A 300 ezer lakosú sziget egyik fontos terméke a rum, mert kitűnő hozzá az alapanyag, vagyis a cukornád.
Gara lelkesen elkészítette a tervrajzokat, hová építkezzenek, a gyár azonban a mai napig ott áll az eredeti helyén, így az idejét ki akarta tölteni valamivel. Tanított a főiskolán, de emellett elkezdett vívóleckéket adni, az Air France egyik helyi tisztviselőjének a lánya volt az első tanítványa. A helyi polgármestertől kapott egy kis helyiséget és pénzt a legalapvetőbb eszközökre 1970-ben. Ő pedig nekilátott a vívásoktatásnak – teljesen ingyen.
„Folyamatosan azt hallottam, itt vívni nem lehet, reménytelen az ügy, itt az emberek a machetéhez szoktak, amivel a cukornádat vágják, és nem a tőrhöz vagy a párbajtőrhöz. Nem fog menni, mert meleg is van, ez egyébként is a fehérek sportja. Én viszont meg akartam mutatni, hogy lehet. Sok magyar megmutatta már a világ sok pontján, hogy a körülmények ellenére ki lehet hozni valami egyedit, valami váratlant” – nyilatkozott erről az időszakról a Telexnek.
Bogaras embernek gondolták, hogy meg akar honosítani egy olyan sportágat, aminek addig semmilyen hagyománya nem volt ott, ráadásul a klimatizáció akkoriban nem volt elterjedt. De megszállottnak is gondolták, mert a helyiek a melegben mégiscsak magukra húzták a vívóruhát, még ha nem is ez a legkellemesebb viselet abban a klímában: az Egyenlítőtől 16 fokra lévő Guadeloupe-on 30 fok körüli a hőmérséklet télen-nyáron, fél hétkor kel fel a nap, és fél hétkor is nyugszik le.
Gara általában azzal győzte meg a fiatalokat, hogy ha utazni akarnak, akkor a sport egy kitörési lehetőség. Valamiért érezte, hogy a helyiek a páston is megállnák a helyüket, ha jó alapokat kapnának. Hamarosan klubot is alapított. A vívás úgy elterjedt, hogy tíz év múlva már tizenkét iskolában ismertették meg a gyerekekkel az alapokat. Elsősorban a tőr és a párbajtőr volt népszerű.
1979-ben találkozott Laura Flessellel, akiben nemcsak az fogta meg, hogy balkezes, hanem a ruganyossága is, és persze a gyorsasága. Lehetetlen helyzetből is képes volt tust adni, miközben olyan lazasággal mozgott a páston, mint soha senki. Flessel akkor volt nyolcéves, nagy tehetségnek gondolták, de jött a következő megoldandó feladat: hol versenyezzen? Gara el tudta érni, hogy a térségben vívni tudjanak, Kubában például, noha ők franciák voltak, indulhattak a pán-amerikai versenyeken. Olyan edzőket szerződtetett Flessel mellé, akik a fejlődését elő tudták segíteni, ő pedig a menedzselésből vette ki a részét.
Flessel a kilencvenes évek elején eljutott a válogatottságig. Ő volt az első fekete a francia csapatban, eleinte senki nem akart annál az asztalnál ebédelni, ahol ő ült. A csapattársai határozottan elzárkóztak attól, hogy vele lakjanak egy szobában. Gara azt tanította neki, hogy a származása és az előítéletek miatt két tust kell adnia, hogy egyet megítéljenek a javára.
Az 1996-os olimpia előtt elszakadt Gara Achilles-ina, így kerekesszékben kísérte el a versenyzőt Atlantába. Flessel pedig megnyerte a párbajtőr egyéni versenyt – négy és nyolc évvel később Nagy Tímea lett a bajnok –, és a magyarok nagy bánatára csapatban is a legjobbak lettek a franciák.
A sziget felkerült a sporttérképre: a 400-as futó, Marie-José Perec is a szigetről érkezett és lett olimpiai bajnok, Christine Arrone pedig 100 gáton bronzérmes. Az 1998-as világbajnok francia csapat egyik legjobbja, Thierry Henry szintén guadeloupe-i.
Guadeloupe sikereit látva a vele szomszédos másik francia szigeten, Martinique-on is komoly vívóélet alakult ki. A versengésük jótékony hatással volt a francia eredményességre is, a két párbajtőröző testvér, Jérôme és Fabrice Jeannet olimpiai bajnoki aranyéremig jutottak.
Flessel már versenyzőkorában is hihetetlenül népszerű volt. Miután visszavonult, belekóstolt a média világába, show-műsorokban szerepelt, majd 2017-ben sportminiszterré nevezték ki, ezt a pozíciót 2018-ig töltötte be. Egyúttal a 2024-es párizsi olimpia előkészítését kapta feladatul. És ő lett a diszkrimináció elleni harc egyik szimbóluma.
A sziget Flessel után is több élversenyzőt adott a francia vívásnak. A 2016-os riói csapatban Yannick Borel és Jerent Daniel szintén olimpiai bajnokok lettek, ők versenyeztek még 2021-ben Tokióban is. A 2024-es olimpián ezüstérmes Coraline Vitalis ugyancsak a szigeten kapta az első leckéket. A jelen nagy vívói, akik guadeloupe-i gyökerekkel rendelkeznek, örömmel mennek vissza a szigetre a gyerekekhez, hogy továbbadják nekik a tanítást: nem lehetetlen a világ meghódítása egy olyan kis szigetről sem, mint Guadeloupe. „Az, hogy innen jössz, nem akadály, hanem épp fordítva: erősség” – jelentette ki Borel.
A 2021-re halasztott tokiói olimpia előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hivatalos oldalán megjelenő írásban számolta össze, hányan származnak a szigetről az akkori csapat tagjai közül: hatan. Hihetetlen történet, aminek az eredete Magyarországra vezethető vissza – mutattak rá a bevezetőben.
Gara 65 éves koráig fáradhatatlanul dolgozott, szervezte a versenyeket, előfordult, hogy ő volt a ligaelnök, aztán nyugdíjba ment. A 2010-es évek elején még rendszerint jött évente legalább egyszer Magyarországra, de a hosszú repülőutakat már nem szereti. Magyarul hibátlanul beszél. Folyamatosan nézi a versenyeket és könyveli el az eredményeket. A mai napig nagyon hálásak neki a szigeten, hogy ő volt az úttörő.
Gara kertjében otthon érzik magukat az orchideák, a kolibrik, reggelente friss kókusztejet iszik, mert a pálmákról a háza mellé esik le a termés. Egy időben tyúkokat is nevelt, és persze mindennap megmártózott a tengerben. „Amikor '56-ban én, a Molotov-koktélokat dobáló fiatal elindultam, ilyen idillről álmodni sem mertem. Aztán megkaptam. A nehéz pillanatokban pedig a sportra mindig számíthattam. És talán ami a legfontosabb, nagyon kevésszer unatkoztam” – összegezte az életét.
