Az angolok legendás miniszterelnöke, Winston Churchill sosem rejtegette a függőségeit. Szinte sosem lehetett szivar nélkül látni, gyakran whiskeyvel indította a napjait, és emellett meglehetősen édesszájú is volt. A nácik ez utóbbira alapozva tervelték ki a második világháború alatt, hogy egy tábla csokoládéba rejtett bombával ölik meg a brit miniszterelnököt.
A II. világháború a merényletek tervezésének virágkora volt, mindkét háborús oldal tett erőfeszítéseket arra, hogy így iktassa ki az ellenség vezetőit, de arra is több példa volt, hogy Hitlert németek akarták eltenni láb alól, több tucatszor volt ellene merényletkísérlet.
A náci ügynökök meglehetősen kreatívak voltak, amikor trükkös bombákat kellett tervezni. Mindennapi használati tárgyakba rejtettek robbanóanyagot, egy kosár szilva, egy kanna motorolaj, borotvaecsetek, néhány lapát szén is bombává tudott válni, de az angol elhárítás egyszer még azt is felfedezte, hogy az angol konyha egyik szörnyszülöttjét remekművét, a bangers and mash nevű ételt próbálták robbanószerré fejleszteni a nácik.
Victor Rotschild, az MI5 brit titkosszolgálat tisztje 1943 tavaszán egy másik szokatlan pokolgépet, a csokibombát leplezte le, ami garantáltan nagyobb károkat okozott volna, mint egy robbanócukorka a szájban.
Ezt a csokit fekete papírba csomagolták, rajta a Peter's Chocolate márkanév szerepelt. A csokoládé egy acél és vászonszalagot vont be, és amikor megtörték a tábla végét és meghúzták a szalagot, az aktiválta a robbanószerkezetet, ami hét másodperces késleltetéssel robbant. Az MI5 arra jutott, hogy a náci ügynökök azt tervezték, hogy a csokibombát bejuttatják a háborús kabinetbe, és ott is Churchillnek, akiről köztudott volt, hogy imádja az édességet. A csokiban annyi robbanóanyag volt, hogy néhány méteren belül halálos sebeket okozhatott.
Rotschild, a híres bankárcsalád leszármazottja, az MI5 robbanóanyag- és szabotázsellenes egységét vezette, és azt akarta, hogy a brit hírszerzők képesek legyenek a trükkös náci bombák hatástalanítására, ezért azokról rajzokat készíttetett. A feladattal egyik kollégája fiát, Laurence Fish-t bízta meg.
Arról is maradt fenn egy 1943. május 4-ére datált, titkos minősítést kapott levél, hogy Fish-t megkérte a csokibomba lerajzolására. Rothschild egy ügynök által készített durva vázlatot küldött neki, amihez javaslatokat is fűzött. „Lehetséges lenne, hogy készítsen erről egy rajzot, esetleg egyet úgy, hogy a félig leszedett papír feltárja az egyik végét, és egy másikat úgy, hogy a letört darab a vásznat mutatja?”.
A Fish-hez befutott levelek jó része és a legtöbb rajza eltűnt az idők során, de 2015-ben körülbelül két tucat rajz előkerült a Rotschild család hagyatékából. A rajzokon gyufásdobozokba, zsebórákba, termoszokba rejtett robbanószerkezetek vannak, egy vázlaton pedig az látszik a leírások szerint, hogy milyen elmés időzítőt fabrikáltak a nácik: egy kémcsőben lévő szárított borsó megdagad, ami egy parafadarabot úgy emel meg, hogy az két sárgaréz csavart összeérint és zárja az áramkört.
Fish szabadkézi rajzai nemcsak hasznosak voltak az ügynököknek, de művésziek is, így néhányat közülük Rotschild még a dolgozószobája falára is kiragasztott.
Források: History.com | Winstonchurchill.org
