2024. szeptember 29. – 06:49
„Tavaly arról csináltak slágert, hogyan hívják fel egymást telefonon. Idén már arról szól a daluk, hogyan öltek meg meg 40 ezer embert egy csatában” – ez volt az egyik első ABBA-hoz szegezett kérdés, vagyis inkább állítás svéd újságírótól, miután a zenekar a Waterloo című dallal (ami persze nem igazán a waterloo-i csatáról szól) megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált 1974-ben. Ez a fajta ellenséges és cinikus hangvétel nem érte váratlanul a zenekart, mert a svéd sajtó és közvélemény akkoriban eléggé lenézte őket. A témát a BBC dokumentumfilmje (ABBA: Agains the Odds) dolgozta fel nemrég, amiben egy hetvenes években aktív újságíró úgy fogalmaz, hogy akkoriban alig merte valaki felvállalni a svédeknél, hogy Abba-lemeze van otthon, vagy hogy kedveli a zenéjüket.
Miközben a Waterloo letarolta a legtöbb ország slágerlistáját, az ABBA-t a saját hazájában futószalagon gyártott, üres, műanyag, csakis a kereskedelmi siker maximalizálására törekvő produkcióként könyvelték el, ahol a zene másodlagos, és a menedzser, Stig Anderson dönt mindenről. A korszak menő zenekaraival (Rolling Stones, Pink Floyd, Led Zeppelin) elég távol elhelyezkedő ABBA-vizualitás, az apolitikus szövegek kínosnak számítottak az akkori közhangulatban, ahol egy nemzetközi hírnévre törő zenekartól sokkal komolyabb témák felkarolását várták el akkoriban a svédek. A svéd és nemzetközi sajtó nagy része egyáltalán nem vette komolyan a zenekart, csak a négy tag magánélete, kinézete és vagyona foglalkoztatta az újságírókat, mondván, a zenét úgysem ők, hanem a menedzser és a a kiadó optimalizálja a háttérben.
„Mi voltunk a felháborodott generáció. Felhúztuk magunkat az apartheid rendszeren, a dél-amerikai katonai puccsokon, a délkelet-ázsiai háborúkon. És azon is felháborodtunk, hogy az ABBA-t mindez nem érdekelte”
– összegezte az akkori hangulatot az ABBA-val szemben a svéd Holla Bandoola Band énekese, Michael Wiehe a filmben.
Az ABBA sikere mellett az Eurovíziós Dalfesztivál intézménye is eléggé megosztotta a svéd társadalmat. A verseny szabályai szerint a dalversenyt megnyerő előadó országa rendezi a következő évi gálát, ám Svédországban társadalmi vita lett abból, hogy az ország megrendezze-e azt a az ABBA győzelmét követően, 1975-ben. Az európai országok többsége akkoriban nem igazán ugrált a lehetőségért, mivel az egész Európában nagy nézettséggel futó gála szervezése nagyon sokba került a rendező országnak.
Az 1974-es gála rendezését például előzetesen Luxemburg és Spanyolország is lemondta, így ugrott be helyszínként az Egyesült Királyság és Brighton városa. Amikor aztán a svéd közmédia úgy döntött, hogy az ellenállás dacára megrendezi az 1975-ös Euróvíziót, a döntés óriási felháborodást váltott ki. Az akkori sajtóbeszámolók szerint a zene kommercializálódása, illetve az ABBA és az Eurovízió elleni tüntetésre 200 ezren mentek el Stockholmban, köztük többen hangszerekkel felszerelkezve.
A svéd kultúra különböző szereplőit, intézményeit annyira felhúzta az Eurovízió érkezése és finanszírozása, hogy a gála idejére ellenfesztivált szerveztek Alternatív Fesztivál néven, ahova 20 országból nagyjából 850 zenész érkezett Stockholmba, hogy megmutassa milyen a nagy lemezkiadók által uralt zeneiparon túli felhozatal. Az Eurovízió akkoriban tényleg a nagy zenekiadók játszótere volt, az eseményt részben jogdíjakból finanszírozták, a kiadók érdeke pedig az volt, hogy a tévéadás után gyorsan pénzre válthassák azt, hogy egy-egy előadójuk több millió néző előtt lép fel. (Ez a modell amúgy ma is minden tévés tehetségkutatónál működik.)
A svéd köztévében is közvetített koncertekre 12 ezer ember ment el, és a fellépők között volt például a Sillstryparn zenekar is, ami a Doin' the Omoralisk Schlagerfestival (amorális slágerfesztivál) című dalában műanyagruhába öltöztetett, pénzéhes előadókként hivatkozott az ABBA tagjaira.
Az Eurovíziót ellenzők szerint a svéd államnak nem kellett volna pénzt költenie a gála megrendezésére, ráadásul az egész esemény mögötti kapitalista szemlélet szembement a svéd kulturális tárca 1975-ben elfogadott fő irányvonalával. Ennek a lényege a kulturális élet decentralizálása volt, és hogy az állami támogatások a nonprofit, „csináld magad” szemlélettel működő művészi társulásokhoz kerüljenek. A mozgalom olyannyira tényezőnek számított, hogy Svédország a következő évben már nem vett részt az Eurovízión. Igaz, egy évvel később azért visszatért az ország a versenybe.
„Ennek a progresszív mozgalomnak az ABBA volt az Antikrisztus” – fogalmazott a filmben Björn Ulvaeus énekes-dalszövegíró, az együttes egyik tagja. Az ABBA-ról később könyvet író svéd újságíró, Jan Gradvall szerint ez a kezdeti fogadtatás is hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar aztán egyre inkább elzárkózott a nyilvános szereplésektől, interjúktól. Grandvall szerint a zenekar tagjait bántotta az ellenséges hangulat, de Ulvaeus 2014-ben már azt mondta a Guardiannek, hogy már akkoriban sem érdekelte az egész. „Személyesen nem érdekelt ez a dolog, leszartam, mert még ha gyűlöltek is minket Svédországban, a világ többi részéről rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a zenénkre.”
