Végrehajtás

„Az emberi gyarlóság nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendszer rossz” – a kormány egy lépést...
Másfél évvel a letartóztatása után továbbra is Schadl György a végrehajtói kar elnöke, Varga Judit felé pedig erősebb a bizalom, mint valaha. Orbán Viktor azt mondta, szívesen fogadnak javaslatokat...
Schadl Györgynek tavaly lejárt a végrehajtói megbízása, de az engedélyét nem vették el
A hosszabbítást akár egy ellene folyó fegyelmi eljárás is okozhatta, írja az Rtl.hu.
15,5 millió forintot keresett Schadl György sofőrje egy árverésen megszerzett érdi házzal
Vallomása szerint ebből 8,9 milliót le kellett adnia a végrehajtói kar elnökének.
Donáth Anna végrehajtókat küldött a TV2-re, az Origóra és a Ripostra
Elmaradt bocsánatkérés, sérelemdíj miatt, és mert nem törölték a róla szóló hazugságokat.
Bírósági végrehajtóknak adták ki magukat, így csaltak ki pénzt emberektől, miközben a börtönben...
2,5 millió forintot csaltak ki a megtévesztett emberektől a börtönből telefonálgató csalók.
Schadl György végrehajtó irodája 102 millió forint nyereséget termelt 2021-ben
A feleségével közös cég még ennél is több profitot hozott.
Végrehajtás indult a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó léghajós cég ellen
A Debrecen focistája tavaly vásárolt 15 százalékos részesedést az Első Magyar Léghajógyár Kft.-ben.
A bérlőm se rezsit, se bérleti díjat nem fizet, de a kormány segítségével használhatja a házamat
Aki törvényes úton szeretné kitenni a jogcím nélküli lakáshasználót az ingatlanjából, szinte reménytelen jogi kálváriára számíthat. Egy olvasó szerencsétlen esete a bérlőjével, aki már milliókkal...
Mit észleltek a végrehajtók a rendszer működéséből, és meddig marad Schadl György az elnökük?
Egyre többen mesélik el emlékeiket arról, hogy milyen mélyen járta át a korrupció a végrehajtói kar működését. A rendszert 2015-ben alakította át a kormány, a végrehajtói mezőny az érintettek...
Kövess minket Facebookon is!