Újabb nyomozás indult bírósági végrehajtókkal szemben, van, akit már fel is függesztettek

2023. június 1. – 05:10

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben Schadl György és Völner Pál már a bíróság elé állt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyében, az ügyészség egy újabb nyomozást indított több bírósági végrehajtóval szemben.

A Telex, az RTL és a Blikk információi szerint legalább egy végrehajtót és két végrehajtó-helyettest már kihallgattak az új ügyben.

„A folyamatban lévő nyomozásról a nyomozás érdekei miatt tájékoztatás nem adható”

– erősítette meg a Telexnek a nyomozás tényét Domokos Réka, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze, de az ügy részleteire vonatkozó kérdéseinket nem kívánta megválaszolni.

A végrehajtói kart felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) megkeresésünkre a Központi Nyomozó Főügyészséghez irányított, és a Blikk múlt heti cikkét ajánlotta figyelmünkbe. „A szándékos bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén az MBVK hivatalvezetője mindenfajta további mérlegelés nélkül felfüggeszti a végrehajtót a szolgálatából, a végrehajtó-helyetteseket és végrehajtójelölteket pedig törli a névjegyzékből” – válaszolták lapunknak.

Az érintetteknek továbbá haladéktalanul be kell jelenteniük a hatóságnak és a végrehajtói karnak, ha büntetőeljárás alatt állnak.

„A jogszabályi előírásokat megsértő végrehajtókkal szemben pedig zéró tolerancia érvényesül”

– fogalmaztak a hatóságtól. A zéró toleranciáról beszélt Biró Marcell, az SZTFH elnöke is a végrehajtói kar múlt heti tisztújító közgyűlésén, ahol Varga Judit volt egyetemi évfolyamtársát, Lupkovics Beátát választották meg a testület élére, akit mindössze egy éve nevezték ki végrehajtónak.

Az új büntetőügy egyik érintettje egy észak-kelet magyarországi végrehajtó, aki megkeresésünkre a Blikknek küldött nyilatkozatát továbbította. A lapnak megerősítette, hogy május 22-én ideiglenes hatállyal felfüggesztették a végrehajtói szolgálat alól. „Egy sok évvel ezelőtti, összességében kis fajsúlyú ügyben került sor a felfüggesztésemre, erős a reményem abban, hogy hamarosan ismételten teljesíthetem a szolgálatomat” – írta a levélben.

„Az sem a végrehajtói előmenetelemmel, sem a kinevezésemmel, sem a végrehajtói szolgálatom teljesítésével szoros kapcsolatban nem áll. És kifejezetten nem köthető a nagy nyilvánosságot kapott ún.: Völner-Schadl ügyhöz.”

Úgy fogalmazott, azért függesztették fel, mert „az elmúlt időszak jogszabály-változásai alapján valóban zéró tolerancia érvényesül a végrehajtói szolgálat teljesítése során a végrehajtókkal szemben, és a velem szemben indult eljárás lezárásáig a hivatalból felfüggesztésem jogszabályi kötelezettség”.

A Schadl-ügy szerinte tovább amortizálta az amúgy is népszerűtlen végrehajtói szakma társadalmi megítélését, és évekbe vagy akár évtizedekben telhet legalább normalizálni a helyzetüket. „Bár mindannyian érezzük, hogy a reflektorfény most minden mozdulatunkra figyel, attól azonban mégis óvnám Önt, hogy ott is »ügyet« lásson vagy rosszabb esetben kreáljon, ahol nincs ilyen helyzet” – írta a Blikk újságírójának.

Kerestük az ügyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart is, cikkünk megjelenéséig azonban nem reagáltak levelünkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!