Schadl Györgynek tavaly lejárt a végrehajtói megbízása, de az engedélyét nem vették el

2023. március 27. – 09:59

Schadl Györgynek tavaly lejárt a végrehajtói megbízása, de az engedélyét nem vették el
Schadl Györgyöt bilincsben viszik el az előkészítő tárgyalás után 2023. február 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Év végén lejárt Schadl György hétéves végrehajtói megbízatása, de nem vonták meg tőle a működéshez szükséges engedélyt – értesült az Rtl.hu. Az országban működő mintegy 200 végrehajtó közül nyolcvannak járt le a megbízatása 2022-ben, közülük az egyik volt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke.

Akinek lejárt az engedélye, annak tavaly jeleznie kellett, hogy folytatni akarja-e a tevékenységét vagy sem. A vádirat szerint a korrupciós botrányban a kapcsolatain keresztül több mint 920 millió forintot szerzett Schadl György jelenleg is szerepel a végrehajtók névjegyzékében, azaz irodáját a büntetőper ellenére tavaly nem fosztották meg a folytatás lehetőségétől. Igaz, a tevékenységét felfüggesztették, azaz ha meg is maradt az irodája és az ahhoz tartozó engedélye, jelenleg nem végezhet végrehajtói munkát.

A hosszabbításnak két oka lehet: vagy a felügyeleti hatóság döntött úgy, hogy meghosszabbítja a működési engedélyét, vagy fegyelmi eljárás indult Schadl ellen, és amíg az véget nem ér, felfüggesztették a hosszabbításról szóló döntést (hogy van-e fegyelmi ellene, azt sem a Kar, sem a Bíró Marcell vezette felügyeleti hatóság nem árulta el adatvédelmi okokra hivatkozva). A folyamatban lévő fegyelmi eljárások miatt a nyolcvan végrehajtó közül nyolcnál halasztották el a döntést a hosszabbításról; ezek a fegyelmik egy esetet leszámítva függetlenek a Schadl-ügytől.

Az Rtl.hu úgy tudja, az engedély meghosszabbítása-meghosszabbodása nagy felháborodást keltett azoknál a végrehajtóknál, akiket tavaly megfosztottak a folytatás lehetőségétől. A törvény alapján azoktól vonták meg a működési engedélyt, akik kettőnél többször kaptak fegyelmi büntetést, vagy akik legalább egyszer írásbeli megrovást kaptak. Tótszegi Tibor, az ország egyik legrégebben dolgozó végrehajtója sem kapott hosszabbítási engedélyt, pedig ő már 1995 óta ezzel foglalkozik. Ellene 2015-ben és 2016-ban indítottak fegyelmi eljárásokat, mert egyebek mellett nem megfelelően használta a végrehajtók elektronikus rendszerét, az Egységes Végrehajtási Ügyviteli Rendszert (EVÜR).

„Annak idején apróbb hibákba kötöttek bele, majd az akkor hozott fegyelmi döntésekre hivatkozva tavaly év végén elvették tőlem az engedélyt” – idézi Tótszegi az Rtl.hu, hozzátéve: az elektronikus rendszer hibáira a végrehajtóktól sok panasz érkezik, ennek ellenére a nem megfelelő használatra hivatkozva többen is fegyelmi büntetést kaptak, többek ellen jelenleg is folyik eljárás.

A rendszer állapotát jelzi, hogy évekkel korábban elkezdtek fejleszteni egy teljesen új programot, ez lett volna az úgynevezett Integrált Végrehajtási Rendszer (IVR), amely felváltotta volna az Egységes Végrehajtási Ügyviteli Rendszert. Ezt azonban – noha 2019-ben törvénybe is iktatták, hogy az IVR-t kell használni – a mai napig nem alkalmazzák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!