Szlovákia

Kiterjedt drogbanda felgöngyölítése során akadt fenn a szlovák Insta-királynő
Ahogy a közösségi médiában, úgy a való életben is nagyban utazhatott Zuzana Plačková, az egyik leghíresebb szlovák influenszer. Férjével együtt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével...
Vízesés-túra a Kis-Fátra szakadékvölgyeiben
Vízesésekkel tarkított sziklaszorosok, magashegyi sziklaormok és hosszú panorámagerinc egy szűk területre összezsúfolódva Budapesttől 4 órányira. Túraajánló.
Őrizetbe vették a Ferrarival és magángéppel menőző szlovák Insta-királynőt
Az a szlovák rendőrség gyanúja, hogy Plačková és férje, akit szintén őrizetbe vettek, hosszú ideje tagjai egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetnek.
14 év börtönt kapott a szlovák különleges ügyész
A még nem jogerős ítéletben vagyonelkobzással is sújtották a korrupcióval, bűnszövetkezet támogatásával is megvádolt Dusán Kovácikot.
A légimentők hoztak le két, a Magas-Tátrában rekedt magyar turistát
A 35 éves férfi és a 26 éves nő a Lomnici-csúcs környékén akadt el.
Ferenc pápa Kassán: Az integráció egymás megismerésével kezdődik
Ferenc pápa Kassán a mélyszegénységben élőknek tartott beszédet a társadalmi integrációról, egymás elfogadásáról és arról, hogy a gyerekeké a jövő.
Szlovéniában kötelező lesz az oltás az állami hivatalnokoknak, a Magas-Tátrában a zárt felvonókból...
Két szomszédos országban is szigorítanak a romló járványügyi helyzet miatt, Szlovákiában méghozzá elég rendhagyó módon.
Egy magyar kommandóst neveztek ki ideiglenes rendőrfőkapitánnyá Szlovákiában
Hamran István a Lynx Commando nevű különleges rendőri alakulatot vezette eddig.
Már az ötévesek is kaphatnak védőoltást csütörtöktől Szlovákiában
Jövő héttől a harmadik oltást is megkaphatják az arra jogosultak, vagyis először az egészségügyi és iskolai dolgozók, valamint a 60 évnél idősebbek.
Horvátországot és Szlovéniát már elérte, és minket sem kerül el a negyedik hullám
Szerbiában, Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában már trendszerűen emelkedik a fertőzöttek száma, többen is kerülnek kórházba, főként az oltatlanok. Nálunk továbbra is 50-70 között ingadozik...
Kövess minket Facebookon is!