Kiterjedt drogbanda felgöngyölítése során akadt fenn a szlovák Insta-királynő

Legfontosabb

2021. október 2. – 15:57

Kiterjedt drogbanda felgöngyölítése során akadt fenn a szlovák Insta-királynő
Fotó: queen.plackova / Instagram

Másolás

Vágólapra másolva

Képzeljük el, mekkora meglepetést okozna, hogy ha az egyik leghíresebb magyar Instagram-celebet egyszer csak ukmukfukk elvinnék a rendőrök.

Na ez történt most a szomszédos Szlovákiában: ahogy azt megírtuk, hétfőn őrizetbe vették a szlovák Instagram királynőjeként emlegetett Zuzana Strausz Plačkovát, akit férjével együtt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). És nem csupán egyszerű dílerkedésről lehet szó. Ahogy a közösségi médiában, úgy a való életben is nagyban utazhatott Plačková, aki Szlovákia egyik legnagyobb drogkereskedő hálózatának lehetett a tagja. Az Insta-celeb eddig fényűző életviteléről volt híres, és pont ezzel érvelve bizonygatja ártatlanságát, mondván, miért szállt volna be a drogbizniszbe, ha amúgy is vagyonokat keres.

A szlovák Insta-királynő

A most 30 éves Plačková tíz éve tűnt fel a szlovák szórakoztatóiparban, amikor a Hotel Paradise című valóságshow szereplője lett. Akkor tipikus realitysztárként ő is arról lett híres, hogy nem riadt vissza a meztelenkedéstől, fiatalon soft pornót is csinált, illetve mottója az „ami a szívén, az a száján” mondás volt. A valóságshow-k után más tévéműsorokban is szerepelt, ahol nem volt hiány a botrányokból és csattanós odamondásokból – jellemzi őt a Markíza. 2016-ban például azzal sokkolta a követőit, hogy az Ukrajnában elvégzett orrplasztikája után is posztolt magáról képet.

A celeb 4-5 éve kezdett neki a közösségi médiában az influenszerkedésnek, ahol előszeretettel mutatta be luxussal teli életvitelét. A magát Queen Plackova, azaz Plačková királynő néven definiáló valóságshow-szereplőnek mára közép-európai viszonylatban nagyon sok, több mint 800 ezer követője van Instagramon. Plačková állítólag ötezer eurót, vagyis nagyjából 1,8 millió forintot kér el egy szponzorált posztért, és állítása szerint 2020-ban több mint egymillió eurót (kb. 359 millió forintot) keresett az Instagramjával.

„Elnézést, hogy megengedtem magamnak, hogy ennyit keressek, és nem otthon ültem a seggemen, nem vártam a sült galambot, hanem dolgoztam”

jelentette ki a keresetével kapcsolatban. Az Instagram-oldala tele van magánrepülőgépes utazások fotóival és egy 300 ezer euróba kerülő Mercedes-AMG G 63-as kocsival is. A közösségi médiaoldalán kívül a szlovák Insta-celebnek saját kávézója és ruhamárkája is van. A Plačková és férje ellen szóló vádiratban külön megjegyezték, hogy a pár „Cocaine and Caviar” márkanév alatt árul ruhákat. Hogy tényleg olyan jól megy Plačkovának az üzlet, ahogy azt állítja, és hogy mindezekből telik-e a pazar életvitelre, az nem tisztázott.

Plačková 2012 óta van együtt a férjével, René Strausszal, akit szintén őrizetbe vettek. Strausznak szintén szép számmal vannak rajongói az Instagramon, több mint 265 ezren követik, ő 2016 körül bukkant fel a közösségi médiában. A letartóztatása előtti napon Strausz aranyórával és hatalmas arany pecsétgyűrűvel kidekorálva osztott meg magáról egy képet. A férfi TikTokon is aktív, ahová humoros videókat tölt fel, emellett pedig néhány dalt is kiadott, például egy mulatós elemekkel operáló, autotune-t nem sajnáló számot, amit egyébként közel kétmillió alkalommal néztek meg a YouTube-on. 2017-ben Plačková azt állította, hogy a férje taxisofőrként dolgozott, elvileg nem a pénzért, hanem mert „hobbiként” szerette csinálni, de a Markíza szerint ezeket leszámítva Strauszról nem sokat tudni.

Szlovákia egyik legnagyobb drogbandája

Plačkovát az Instagramján is mutogatott annamajori (Miloslavov, Szenci járás) házában vették őrizetbe hétfőn, amikor a NAKA a kora hajnali órákban razziákat tartott a Pozsonyi, Nagyszombati és Trencséni kerület több városában. A hatóságok gyanúja szerint a 30 éves Plačková és férje hosszú ideje tagjai a most lekapcsolt, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetnek.

A Paraméter a Markízára hivatkozva azt írta, hogy az akció során több mint tíz embert tartóztattak le, de a SME később már tizenötről írt. Köztük van egy ismert galgóci vállalkozó is, aki csak néhány hónapja van szabadlábon, előtte 20 hónapig ült börtönben ingatlanokkal kapcsolatos csalásokért. Ugyancsak a letartóztatottak között van egy szlovák válogatott cselgáncsozó, aki ellen már korábban is folyt eljárás kábítószerekkel összefüggésben.

A házkutatás során a rendőrség hat mobiltelefont, egy laptopot, valamint egy Mário Herák névre szóló személyi igazolványt foglalt le a házaspárnál. Az országszerte zajló razziák révén a hatóságok több mint kilenc kilogramm metamfetamint találtak, amelyekből 90 ezer egyszeri használatra való adag lenne elkészíthető.

A legújabb hírek szerint az egyik gyanúsítottnál egy krokodilt,

összességében pedig a razziák során fegyvereket, lőszereket és cigarettát is lefoglaltak, valamint több mint 70 ezer euró (kb. 25 millió forint) készpénzt. A SME által idézett nyomozati dokumentumok szerint ez alapján lehetséges, hogy a vásárlókra fegyverrel is nyomást gyakorolhattak. „Az eljárások még folyamatban vannak, ezért jelenleg nem szolgálhatunk további információval” – írta az ügyről a rendőrség a Facebookon.

Az őrizetbe vett személyeket kábítószerrel összefüggő bűncselekményekkel és bűnszervezet működtetésével gyanúsítják. Szlovákia főügyésze szerint a csoport már 2012 óta gyártott és értékesített kábítószert Pozsony és Nagyszombat környékén. A Markíza megszerezte a vádemelési javaslatot, amelyben állítólag az áll, hogy Plačková és Strausz is kokainnal kereskedett már 2017 óta, ők adhatták tovább a dílereknek a kábítószert. A SME szerint az ország egyik legnagyobb drogbandáját kapcsolhatták le, amelynek tagjai 2012 óta csak metamfetaminból 27,5 millió eurót kereshettek. Ebben a jóval több pénzt megmozgató kokainból származó bevétel még nincs is benne.

A vádemelési javaslatba szintén belelátó SME szerint a bűnbanda egy Szlovákiában nem forgalmazott, Lengyelországból behozott allergiagyógyszert felhasználva készítette a metamfetamint, és az említett cselgáncsozó vezette a csoportot. 2012 és 2016 között a szervezet havonta mintegy nyolc kilogramm methet állított elő, és körülbelül 7,68 millió euró értékben gyártott drogokat ebben az időszakban. Később ezek a mennyiségek megsokszorozódtak.

„Havi 20-25 alkalommal hoztunk be tablettákat, de ez később havi tíz fuvarra csökkent” – vallotta be a bűnszervezet egyik tagja a kihallgatás során. Az általa felvázolt mennyiség már elég volt ahhoz, hogy 5,3 kilogramm gyógyszerből 1,1 kilogrammnyi metamfetamint állítsanak elő. A csoport elkezdett tovább terjeszkedni: míg kezdetben csak Nagyszombat és Pozsony környékén kereskedtek, később már a trencséni régióba is betették a lábukat.

15 év börtön is kinézhet, de csak gyűlnek a követők

A rendőrség több hónapja dolgozott ezen az ügyön, és egy nemrégiben felszámolt szeredi kábítószerbanda segített nekik lebuktatni a csoportot – írja a SME. Annak a szervezetnek több tagja is tanúskodik Plačková ügyében. A rendőrség meg van győződve arról, hogy a nő és férje terjesztette is a kábítószert, de a nyomozati dokumentumok szerint ezenfelül a pár erőszakos bűncselekményeket is elkövethetett. Plačková tagadja a vádakat, és ártatlannak vallja magát.

„Tudom, hogy ártatlan vagyok. Gondolják, hogy amellett, amit én megkeresek legálisan, szükségem van arra, hogy drogokkal foglalkozzam?!”

mondta állítólag Plačková az 50 perces kihallgatása során. Férjével együtt visszautasították, hogy tanúskodjanak. Csütörtökön egy bíró a tízből négy gyanúsított, köztük Plačkováék esetében úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhetnek.

Egy szlovák híradósnak még letartóztatásakor sikerült megszólítania a rendőri kíséretben vezetett Plačkovát. „Bízom benne, hogy hamarosan tisztázódik minden. Addig is csak azt szeretném üzenni az embereknek, hogy figyeljenek oda, kikkel találkoznak, mivel aztán egy kalap alá vesznek velük, és még csak nem is kell, hogy tudjanak róla” – olvasható a nyilatkozata a Paraméter magyar fordításában.

Letartóztatásuk után a pár négy napig nem posztolt sehova, ugyanakkor az eddiginél is nagyobb figyelemnek hirtelen meglett a hatása: Plačková Instagramja az elmúlt néhány napban több tízezer új követőt szerzett, 757 ezerről 809 ezerre nőtt a számuk. Az Insta-celeb letartóztatásakor ugyanis azt mondta, hogy kövessék be az oldalát. A kijelentés jól illusztrálja, hogy milyen ügyes önmarketinges is Plačková. Az instakirálynő pénteken végül megint posztolt, egy olyan képet, amin egy törpemalaccal pózol, a keresőcimkék közé pedig azt írta #hamis. René Strausz inkább privátra állította az Instagram-profilját.

Az ügyészség az összes gyanúsított ellen büntetőeljárást akar indítani. Többségüknek azért is nehéz lesz magukat kimagyarázni, ugyanis a vádiratból kiderült, hogy a rendőrség lehallgatta őket. Az Insta-celeb páros ahhoz a kisebbséghez tartozik a csoporton belül, akik ellen még nincs folyamatban semmilyen eljárás, de ha bűnösnek találják őket, Plačkovára és férjére akár 15-től 20 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!