Már az ötévesek is kaphatnak védőoltást csütörtöktől Szlovákiában

2021. szeptember 8. – 19:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől már az 5-11 évesek is kaphatnak koronavírus elleni védőoltást Szlovákiában – írja Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter bejelentése alapján az MTI. A miniszter azt mondta, hogy a döntést részben szakértők és orvosok kérése alapján hozták meg.

Hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele ebben a korosztályban is önkéntes, a szülő kérelme és a gyermekorvos jóváhagyása után történhet meg.

Szlovákiában a 12 évesnél idősebb gyerekek számára már hónapok óta megkaphatják az oltást, és Lengvarský azt is bejelentette, hogy Szlovákiában a jövő héttől már a harmadik oltást is megkaphatja, aki kéri és jogosult rá. Az oltóanyag harmadik adagját azok kaphatják meg, akik esetében már legalább nyolc hónap eltelt azóta, hogy megkapták egy mRNS típusú oltóanyag második adagját.

A harmadik adag oltást elsőként az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények alkalmazottai, illetve az oktatásügyben dolgozók és a 60 évnél idősebbek kaphatják meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!