Direkt lezuhant a repülőjével a youtuber, börtön lett a vége
Trevor Jacob azt állította, hogy leállt a hajtóműve, azért ugrott ki a gépből, aminek a roncsát később feldarabolta, és különböző kukákba dobta.
F-16-ost is vezetett és a Malévnál is repült a droggal lekapcsolt egykori magyar...
Repülős körökben ismert figurának számít az a pilóta, akit heroinnal kaptak el Írországban. 25 évig volt a magyar légierőnél, egyszer egy szerb gépet is elfogott, majd oktatással foglalkozott.
Megakadt a vonat- és légi közlekedés Németországban a hó és fagy miatt
A hirtelen jött fagyos eső és hó miatt több járatot töröltek, ami pedig elindul, valószínűleg késik.
John Travolta halálközeli élményből is inspirálódott új filmjéhez
A színész repülőgépet vezetett, amikor leálltak az elektromos műszerei. Azt hitte, hogy nem fogja ezt túlélni.
Az EP leszámolna a rejtett poggyászdíjakkal
Hiába szavaztak a képviselők múlt héten a légipoggyászok szabályainak egységesítéséről, ennek nem lesz közvetlen következménye.
Magánrepülők kényelmében utazhatnak mostantól a kutyák, a klímavédők kiakadtak
A Dubaiból Londonba tartó járat 3,6 millió forintért vehető igénybe.
Szijjártó rekordot döntött: idén már annyit repült, hogy megtette a Föld és a Hold távolságát
A külügyminiszter idén eddig több mint 160-szor szállt fel valamelyik állami gép fedélzetére, 23 napot töltött a levegőben, de hol van még az év vége.
Minimálárat vezetne be Franciaország a repülőjegyekre Európában, támogató uniós országokat keres...
Egy ilyen intézkedés a fapadosokat sújthatja leginkább.
Népszava: Budaházy György és a Hunnia-per szinte összes vádlottja szerepelt az FBI repüléstilalmi...
A terrorizmusért elítélt magyarok felkeltették az amerikai hatóságok figyelmét is. Azt nem lehet tudni, hogy jelenleg szerepelnek-e a listán.
Inkább repülőre ül heti egyszer, mintsem több ezer dollárt fizessen egy New York-i albérletért
Így kb. 2000 dollárt tud megspórolni a 21 éves Sophia Celentano, aki egy New Jersey állambeli cégnél kapott állást a nyárra.
Kövess minket Facebookon is!