„Tulajdonképpen a vállalkozás nem egyéb, mint a filmet elkészítő amerikai gyárnak valóban amerikai reklámja és az előjelekből ítélve, ez lesz az első, bizonyára kitűnően kifizetődő, legális luftüzlet a levegőben”
– ezt írta Az Est 1925-ben arról az esetről, amit a világ úgy tart számon, mint az első alkalmat, amikor egy játékfilmet néztek emberek egy repülő fedélzetén. Nincsen benne semmi „ha”, vagy „de”, vagy „illetve”, tényleg ez volt az első alkalom, amikor az elejétől a végéig lement egy komplett film, majdnem negyven évvel azelőtt, hogy ez rendszeres lett volna.
A film nem volt más, mint Sir Arthur Conan Doyle regényének, Az elveszett világnak a feldolgozása, általánosságban elfogadott tény, hogy ez volt az egyik első játékfilm, amiben ennyire prominens stop-motion technikát alkalmaztak, azaz bábokat fázisról fázisra fotóztak, hogy aztán a vásznon a mozgás benyomását keltsék. Kellett is, mert ebben az elveszett világban dinók és egyéb fantasztikus lények mozogtak – nem hiába készült el pár évvel ugyancsak az itt is dolgozó Will H. O’Brien segítségével az 1933-as King Kong. És nem hiába nevezte el Steven Spielberg Az elveszett világnak a Jurassic Park második részét a kilencvenes években.
A repülés maga ennek a filmnek a promóciós kampánya, luftüzlete volt, ami abszolút sikeresnek mondható, hiszen még a magyar lapok is beszámoltak róla. Az Imperial Airways légitársaság akkor még csak egy éve létezett, a film mellett a céget is reklámozták, az út ugyanis egy menetrend szerinti, London–Párizs-körút volt.
Az nem teljesen világos, hogy hányan voltak a nézők a repülőn, a korabeli hírek tizennyolc tudósítóról írnak, frissebb cikkekben tizenkettőről van szó. A lényegen nem változtat, hogy Az elveszett világ vetítése egy technológiai bravúr volt, ugyanis azon kívül, hogy egy filmet mutattak be a fedélzeten, a zenei aláfestést egyenesen Berlinből közvetítették a kabinba. A Berlini Filharmonikusok játszottak, a rádiójelet pedig befogta a gép, ahol egy darab hangfal adta tovább a közönségnek.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy hallottak-e belőle bármit, én általában egy mai repülőn a gondolataimat sem hallom, el nem tudom képzelni, mi mehetett száz évvel korábban. Amikor egyébként az utasok a padlóhoz rögzített, fonott székeken ültek, ahogy ez akkoriban szokás volt. A pilóta ráadásul direkt felhőkön keresztül repült, hogy jobban lehessen látni a filmet.
Akkoriban persze nem annyira foglalkoztak a biztonsággal, sőt, tűzvédelemmel sem a repülőkön. A gép, amin a vetítés zajlott, egy átalakított első világháborús bombázó volt. A Handley Page O 400-as modell amúgy fából készült, a filmtekercs pedig a kor szokásainak és technológiai eljárásainak megfelelően cellulóz-nitrátból készült. Ez a típusú filmszalag arról lett később híres, hogy komplett filmarchívumok mentek füstbe tőle, ugyanis nagyon kevés is elég volt ahhoz, hogy meggyulladjon. Ez az Imperial Airways járatán szerencsére nem történt meg.
De mielőtt azt gondolnánk, hogy ez az egész PR-mutatvány nem is történt meg, rögtön itt van bizonyítéknak egy korabeli mozgóképes felvétel arról, hogy valóban volt ilyen:
Meglepő módon nem ez volt az első mozgókép, amit repülő fedélzetén vetítettek, ugyanis pár évvel korábban már készült egy hasonló kampány. Ráadásul turisztikai: 1921-ben az Aeromarine Airways járatán leadták a Howdy Chicago című néma városimázsfilmet, egészen bizarr módon pont akkor, amikor a repülő a város felett körözött. Az amerikai városban éppen akkor egy hatalmas üzleti konferenciát, a Pageant of Progress (kb. A fejlődés vására) nevű expót tartották. A Santa Mariára keresztelt kétéltű repülő pedig nem Párizsba repült, hanem a vásár felett cirkált, nagyjából 140 kilométer/órás sebességgel, hatszáz méter magasan. Érdekes módon a Howdy Chicago és Az elveszett világ is ugyanannál a filmgyártó cégnél, a Chicago Boosters Clubnál készült.
Sajnos a Howdy Chicagót nem találtam meg online, de ha valaki szeretne tisztelegni az első, repülőgép fedélzetén vetített, egész estés film előtt, akkor itt meg tudja nézni a már bőven szabad felhasználás alatt álló Az elveszett világot – ráadásul azóta elveszettnek hitt jelenetekkel együtt. Sőt, ha igazán tisztelegni akar, akkor remélem, megnézi London és Párizs között a telefonján:
