Repülés
A gyártó szerint jogsi nélkül lehet majd száguldozni a CES-en bemutatott új repülő járgányokkal
Az ötlet nem teljesen új, évek óta mutatnak be ilyen gépeket a techshow-n, de most egy rakás engedélyt is mutogattak a prototípus mellett.
Fűre toltak egy repülőt Ferihegyen, elakadt, az összes utast ki kellett szállítani
A Pegasus Isztambulba induló járatán senki sem sérült meg. A havazás miatt kis késések lehetnek a reptéren.
Hollandiában is durvul a hóhelyzet, több mint négyszáz járatot törölt az amszterdami repülőtér
Az intézkedés budapesti járatot is érint.
Részegen szedték le a gépről az Air India pilótáját a vancouveri reptéren
Az eset tavaly december 23-án történt, a kanadai közlekedési hatóság magyarázatot követel a légitársaságtól.
Majdnem összeütközött az amerikai légierő gépe egy fapados járattal Venezuela közelében
A JetBlue pilótája felháborodott azon, hogy a légi utántöltő gép nem kapcsolta be a transzpondert.
Húszezer kilométeres közvetlen repülőúttal lehet eljutni Kínából Argentínába
Sanghaj és Buenos Aires csaknem pontosan a földgömb átellenes oldalán találhatók, ez lesz a világ leghosszabb közvetlen légi járata.
Fapados businessosztályt vezet be decembertől a Wizz Air
A fapados légitársaság megoldása eltér a megszokottól, a businessosztály esetükben azt jelenti, hogy üresen hagyják az első sor középső ülését.
Dúl az uniós vita a légi utasok jogairól, a magyar kormány kulcsszereplő lett
Az EP-képviselők az utasoknak kedvezőbben térítenék a késéseket, mint a tagállami kormányok, utóbbiak álláspontjánál a magyar kormány korábban „feltételes hozzájárulásról” írt.
Mekkora csapás az utasoknak és az európai légiközlekedésnek a drónos incidensek sorozata?
Egyelőre nem okoztak óriási károkat a légitársaságoknak és a reptereknek a lezárások, de hosszabb távon minden azon múlik majd, hogy mennyire válnak állandóvá a hasonló incidensek.
Orbán szerint mindent kilövünk, ami nem a miénk, de a legutóbbi drónberepüléskor nem ez történt
Eközben az Origo brutális háborús bejelentésként ír arról, hogy a lengyelek ugyanazt mondták, mint Orbán.









