Orbán Viktort lecsózás közben hívta Donald Trump
„Hívjuk föl Viktort” – mondta Trump a leköszönő amerikai nagykövetnek.
Orbán szerint a német nyelvterületen nagyobb a korrupció, mint nálunk
Szerinte „kezdhetjük vágni a centit, mert meglesz a vakcina. Júniusig, júliusig kell kibírni, addig tart rosszkedvünk tele.”
Orbán: A politikában és a kultúrában jó a magyar–lengyel kapcsolat, de a gazdaságban rendkívül...
Ennek szerinte az az oka, hogy a két nemzet nem beszéli egymás nyelvét.
Orbán: Újra 5 százalék lesz a lakásáfa
Nem lesznek most új szigorítások, mert a nemzeti konzultációból kiderült, hogy az emberek ezt nem akarják, mondta szerda esti interjújában a miniszterelnök. Az önkormányzatok szerinte nem járnának...
Uniós biztossal tárgyal Karácsony az önkormányzatok közvetlen támogatásáról
Frans Timmermansszal pénteken ül le a főpolgármester, aki ettől még elmondása szerint az Orbán-kormánnyal is szívesen együttműködne több uniós forrás lehívásában. Orbán óva intette az...
Törvénytelenül tiltották meg az Orbán háza elé szervezett tüntetést
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem volt jogalapja a 2013-as tüntetés megtiltásának.
Enyveskezű és korrupt Orbán Viktorról beszélt a Spiegelnek az EP német alelnöke
Katarina Barley szerint az EU-barát országok nem akarnak olyan kormányt finanszírozni, amely lábbal tiporja az alapvető értékeinket.
A GVH nem foglalkozik vele, hogy Orbán tippmixes videót posztolt
Lépésről lépésre végigmegy a fogadás menetén, de a GVH szerint ebben nem illetékesek.
Orbán: Toleránsak vagyunk a homoszexuálisokkal, csak hagyják békén a gyerekeinket
A miniszterelnök az uniós jogállamisági vitáról is beszélt, ami a Rákosi-rendszert idézte fel benne.
Honnan származik, és mit sugall az a szó, hogy libernyák?
A szó végződése csak kicsinyít, „becéz”, de a jelentése általában lekicsinylő, megsemmisítő, mint a buzernyáknál vagy a bumburnyáknál. Nagy baj, hogy korábban a szélsőjobb használta, most meg a...
Kövess minket Facebookon is!