Orbán Viktor az Indexnek: Az csak Magyar Péter legendája, hogy a belső körökhöz tartozott

2024. június 11. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhét év után először adott interjút Orbán Viktor az Indexnek. A miniszterelnök beszélt a választásokról, Szentkirályi Alexandráról, Vitézy Dávidról, Magyar Péterről és arról is, hogy „a háború felé robogó európai vonatot” sikerült megállítania a Fidesznek.

(Az Index 2020-ban gyökeres átalakuláson ment át, miután addigra már évek óta példátlan erőfeszítéssel nyomult rá a Fidesz. Arról, hogy azóta a lap hogyan tagozódott be a NER-be, részletesen itt írtunk. A Telexet az Indexből 2020-ban közösen távozó újságírók alapították. 2020 előtt hosszú éveken át az akkori Index hiába kért rendszeresen interjút a miniszterelnöktől.)

Orbán Viktor azt mondta, az interjú apropója az, hogy „izgalmas és fontos választáson vagyunk túl”, nagyarányú békepárti győzelem született, „talán még a baloldaliak tekintélyes része is támogatta a kormányt abban a törekvésében, hogy kijuttassa Magyarországot a háborús veszedelemből”. A miniszterelnök szerint ebben a választásban egyszerre két ellenfelet is le kellett győzniük: a régi és az új ellenzéket. „Mi mind a kettőt legyőztük, méghozzá utcahosszal” – mondta, utalva arra, hogy a Fidesz 44,79 százalékot szerzett az európai parlamenti választásokon, míg a Tisza Párt 29,74 százalékot. „Egyfelől a 44-45 százalék kevesebb, mint amit legutóbb kaptunk, de mégiscsak több mint kétmillióan szavaztak ránk. 2019-ben, amikor 50 százalék felett nyertünk, akkor 1,8 millió voksot szereztünk” – mondta a miniszterelnök.

Azt is megjegyezte, hogy Európában senki nem kapott megközelítőleg sem olyan támogatást, mint a Fidesz. „Ma a kontinensen bármelyik párt, amelyik indult ezen a választáson, szívesen cserélne velünk” – tette hozzá.

„Ezzel a választással az volt a célunk, hogy a háború felé robogó európai vonatot lelassítsuk, aztán meg is állítsuk. Ez sikerült is” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte egész Európában megerősödtek a békepárti erők, Szlovákiában is például a békepárti erők adják a többséget. Lengyelországban viszont „nyert a háborús párt”.

Az önkormányzati választásokról azt mondta: fáj neki Szolnok és Győr elvesztése, utóbbi „tanulság arról, hogy ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok előbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket”. Szolnokot azért sajnálja, mert a haderőfejlesztés szempontjából egy kulcsfontosságú településről van szó, Miskolcnak viszont kifejezetten örül.

Azt is mondta, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépése nem az ő döntése volt, hátrányból indult, mert az elmúlt években a Fidesz nem építette megfelelően a közösséget Budapesten, Tarlós István ugyanis úgy végezte a főpolgármesteri munkát korábban, hogy nem volt a Fidesz tagja. Ezért Orbán szerint Szentkirályi Alexandra körhátrányból indult. Vitézy Dávid azért nem lett a Fidesz jelöltje, mert közte és a kormányzat között komoly konfliktusok voltak az elmúlt években. Az Index kérdésére Orbán Viktor megerősítette, hogy a Lázár Jánossal kapcsolatos ellentétekre utal, és azt mondta, hogy „ez már mélyebbre szaladt, mint egy szakmai vita szokott”.

A miniszterelnök szerint komoly bajok vannak a fővárosban, „a pénzügyi összeomlás szélén áll Budapest, vagy már össze is omlott”. Karácsony Gergely ezért a kormányzatot hibáztatja, Orbán szerint azonban „ha valaki elvállal egy várost, és azt vezeti, akkor vezesse”.

Magyar Péterről azt mondta, hogy ők soha nem tartották számon a Fidesz belső köreinek tagjaként, „az csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott”. Arra a kérdésre, hogy Gulyás Gergely tényleg bizalomvesztett lehet-e a Fidesz körein belül, a miniszterelnök csak azt válaszolta: „Gergelynek bőségesen van dolga, hogy az ezzel kapcsolatos ugratásokat elhárítsa, de ez nem több, mint öltözői cikizés”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!