Oltás

Szlávik János szerint egy nyári focimeccsen a tömeg még veszélyes lehet, de a strandon talán nem...
Az infektológus szerint legkorábban csak nyáron lehet nagyobb lazításra számítani.
A franciák már úgy vélik, hogy csak 90 százalékos átoltottságnál lehet megszüntetni a korlátozásokat
A gond, hogy nincs ekkora oltási hajlandóság. A Pasteur Intézet azt számolta ki, hogyan lehetne ezer alatt tartani a kórházban ápoltak számát.
Csütörtöktől a technikumok és szakképző iskolák tanárait is elkezdik oltani
Eddig 29 ezer szakképzésben dolgozó jelentkezett az oltásra.
Európai Gyógyszerügynökség: Lehet kapcsolat a vérrögök és az AstraZeneca-vakcina között, de...
A vizsgálataik szerint nagyon ritka mellékhatásként előfordulhat vérrögképződés az AstraZeneca-oltásnál, amit fel is kellene tüntetni. Ezzel együtt viszont a vakcinának még mindig több az előnye,...
Kockázatos-e az első oltás után megkezdeni a nyitást?
Ha most hirtelen fellelkesülünk a 2,5 millió beoltott miatt, akkor a nyár a fertőzésszám megugrásával járhat, szóval még ne dobja el a maszkot. Mekkora védettség alakul ki az első oltás után, és...
A nap végén megmaradt oltóanyagokra is lehet már jelentkezni Belgiumban
Az erre a célra létrehozott oldalon pár óra alatt több mint 400 ezren regisztráltak.
Orbán: Megvan a 2,5 millió beoltott, szerdán kinyithatnak a boltok
A tervezett dátumnál valamivel hamarabb értük el a bűvös számot, amihez a lépcsőzetes újraindítást kötötte a kormány. A lazítás a vonatkozó kormányrendelet értelmében hamarosan meg is kezdődik,...
Gyurta Dániel Merkely Bélától kapta meg az oltását
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját Szputnyik V-vel oltották be.
Kövess minket Facebookon is!